Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.
Ülésnapok - 1901-153
62 153. országos ülés 1902 november 21-én, pénteken. kedvező indicziumok. ily szép és biztató feltevések mellett mi bizony-bizony megint csak javithatlan idealistáknak bizonyultunk, mert bebizonyult, hogy odaát mégis csak hatalmi kérdést csináltak az ügyből. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Endrey Gyula: Mint minden katonai dologból! Krasznay Ferencz: Szives emlékükbe idézem valamennyieknek, és kérdem, vájjon a mentelmi viták eddigelé nem legfényesebb lapjait képezték-e a magyar törvényhozásnak ? S kérdem, nem álle- az, hogy egyes, sokszor jelentéktelennek látszó mentelmi kérdésekben, magas szinvonalu alkotmányjogi vitákat láttunk kifejlődni? nem igaz-e, hogy kicsiny jelentőségűnek mutatkozó mentelmi kérdésekben egy Horváth Boldizsár, Pauler Tivadar, egy Szilágyi Dezső emelték fel szavukat, és a mentelmi kérdéseket nem a maguk jelentéktelen egyéni értéke, hanem azon értékük szerint mérlegelték, a mely azokat alkotmányunkban elvi jelentőségüknél fogva megilleti. De hát helyesen beszélt tegnap a honvédelmi miniszter ur, mikor egyszer közbeszólt és azt mondta, hogy ma más időket élünk. Igaza van teljesen, ma más időket élünk. Máskor egy Szilágyi Dezső, egy Hodossy Imre vezette a vitát, tegnap egy katona vezette a vitát. (Igaz! Ugy van! a szélsőbálóldálon.) B.Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Én? Krasznay Ferencz: A honvédelmi miniszter ur ugyan nem mondott beszédet, de ha összeadjuk a közbeszólásait, hosszabb beszéd jön ki belőle, mint a milyent az igazságügyminiszter ur mondott. Mondom, egy katona vezette a vitát; az igaz, hogy maga mellé vett egy auditort, hogy legyen jogászi támogatása is előadásának. De bocsánatot kérek, én a tekintélyeket, mert tekintélyek, nem mindig szoktam elfogadni: már ez a XX. század felfogása. Én tehát kénytelen vagyok jelezni, hogy a miniszter ur álláspontja kissé auditoros volt; mert az igazságügyminiszter ur is egy szűk keretben mozgott, abban a szűk keretben, melyet a mentelmi bizottság többségének a w véleménye megszabott. Hentaller Lajos: Ő diktálta! Krasznay Ferencz: Mert van ebben a véleményben és az egész vitában egy igen szomorú jelenség ; és ez vonatkozik nemcsak itten a házban felmerült felszólalásokra, hanem arra a politikai és jogászi közmeggyőződésre is, a melyeket odakint a lapokban és czikkekben olvasunk, ez a szomorú jelenség az, hogy 40 évi jogfejlés, — többet mondok — több százados magyar jogfejlés után a mentelmi jog tartalma tekintetében, vagyis azon terrénum tekintetében, mit véd tulajdonképen a mentelmi jog; még ma sem vagyunk tisztában, vagy legalább nem akarunk tisztában lenni. Hiszen az a sokat emlegetett Böszörményi-eset csak két proczesszuális kijelentést tartalmaz: az első fele azt mondja, hogy a házban tettekért csak a ház vonhat felelőségre, tehát egy hatásköri kérdést szab meg; a második része szintén nem egyéb, mint proczesszuális szabály, mert azt mondja, ha valaki a házon kivül cselekszik, azért csak a ház beleegyezésével lehet őt felelőségre vonni. Ebből látszik, t. képviselőház, hogy helyes azoknak az álláspontja, a kik azt mondják, hogy az abszolút és relatív mentelmi jog közti megkülönböztetés bizony nagyon gyenge. A kérdést ugy kell felállítanunk, vájjon ezen processzuális és a Böszörményi-esetben lefektetett körülhatárolások mellett miben állapítandó meg a mentelmi jog tárgyi tartalma, mit véd tulaj donképen a mentelmi jog, vagyis micsoda jogosítványokat foglal magában ? Ebben a kérdésben ismét egy szomorú jelenséget látunk. A mentelmi bizottság többségének a jelentésében azt látjuk, hogy ők jogforrásul pusztán az eddigi gyakorlatot jelölték meg, pedig a gyakorlat lehet igen értékes jogforrás, de kizárólagos forrásként — mint a hogy ezt a mentelmi bizottság teszi — felállítani annyit jelentene, mint megkövesiteni a mentelmi jogot, annyit jelentene, mint lemondani arról, hogy az tovább fejlesztessék. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Pusztán preczedensekből materiális mentelmi jogot konstruálni, teljesen lehetetlen. Hiszen idézhetnék egy másik igazságügyminiszter beszédéből, ki talán nem volt olyan nagy proczesszuálista, mint a jelenlegi igazságügyminiszter ur, de erős érzéke volt a közjogi exigencziák iránt. Szilágyi Dezső volt az, ki a következőket mondta a mentelmi jog fejlődéséről: »A mi alkotmányunk nem oly alkotmány, mint azon alkotmányok, melyek theoriáiban itt garancziákról szoktak beszélni némely oldalról. A mi alkotmányunk történelmünknek, szenvedéseinknek, tapasztalatainknak, okulásainknak eredménye. Minden lényeges tételnek megvan a maga históriája; azok gyakran súlyos tapasztalásoknak, aggodalmas előrelátásoknak, megfigyeléseknek eredményei.* Ezt alkalmazva a mentelmi jogra, mi lehet egyéb a mentelmi jog Magyarországon, mint azoknak a súlyos tapasztalatoknak eredménye, mint azoknak a súlyos megpróbáltatásoknak konszekvencziája, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mint az az önvédelem, a mely a magyar nép és a magyar nemzet önfentartó erejéből ered, a mely repudeál mindenkor, ha jogosulatlan támadással áll szemben. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Egészen szabatosan meg akarok maradni annál a tételnél, a mely itt vita alá került és felállítom a kérdést ugy, mint azt igénytelen nézetem szerint felállítani kell. A tétel ez: lehet-e és szükséges-e a képviselőt oly zaklatásokkal szemben, a melyek nem személyes szabadságát érintik, hanem becsületét és reputáczióját, lehet-e és szükséges-e ilyen zaklatásokkal szemben, tehát esetleg fegyelmi
