Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-169

169. országos ülés 1902 deczernber 12-én, pénteken. 467 szűnik a t. kormánynak mindenhatósága, és a mely határokon találkozni fog egy hazafias párt ellentállásával. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Gr. Zichy Jenő: TJgy van! Én nem szavazom meg ! Előre megmondom! (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Éljen Zichy Jenő!) Kossuth Ferencz: Én rendkívül tisztelem a meggyőződésnek mélységét, és minthogy azokat, a miket bátor voltam elmondani, oly igazságoknak tartom, a melyek lehetetlen, hogy az önök szMében is ne találjanak visszhangra, nem csodálkozom azon, mint önök, hogyha egy főúr, ki lelkiismerete szavát követi, helyeslőleg int felszólalásomra. (Felkiáltások, a szélsőbaloldalon: Éljen Zichy Jenő!) De egy másik, egy negyedik okunk is volt állásfoglalásunkra és ez lesz az utolsó, a melyet felsorolni akarok. Abban a meggyőződésben voltunk, hogy ha már az országot meg akarják terhelni olyan két súlyos következményű törvénynyel, mint a katonai javaslatok és az udvartartási költségek felemelése, akkor legalább lehetséges lesz a kormánynak kieszközölni cserébe olyan engedményeket, a melyek a nemzetnek hasznára legyenek. (Igás! Ugy van! a szélsobaloldalon.) T, ház! Én őszintén kijelentem, hogy ilyen sürgetésekkel járultam is a t. miniszterelnök úrhoz. Konstatálom, mint igazságos ember, hogy a t. miniszterelnök ur szívesen fogadta megjegyzéseimet. Kijelentette azt, hogy igenis az, a mit mi megemlitettünk, hogy kMánatos lenne az ország javára megszerezni, az mind a törvényben gyökerező hasznos dolog. / E.észletekbe természetesen nem bocsátkozom. Én csak azt konstatálom, hogy az igen t. miniszterelnök úrtól határozott Ígéreteket nyerni nem voltam képes. De azért, t. ház, ezen próbálkozás mégis hazafias volt és hogy ezt a próbálkozást megtehessük, szükséges volt az az állásfoglalás, a melyet több helyről meggondolatlanul vetettek nekünk szemünkre. T. ház ! Fájdalom, mi Ausztriával és bizonyos körökkel szemben nem remélhetjük azt soha, hogy a haza ügyét előre vigyük, ha csak fel nem használjuk azon körülményeket, a melyek ezen ügyek elővitelére alkalmat adnak. Thaly Kálmán: Majd ránk szorulnak még! Kedvesek leszünk akkor !^ Kossuth Ferencz: Épen ezért végtelenül sajnálom, hogy a t. miniszterelnök ur nem hitte azt, hogy ő olyan helyzetben van, hogy azon ügyekre vonatkozólag, a melyeket én felvetettem és a melyeket ő törvényszerüeknek és hazafiasaknak nyilvánított, valami Ígéretet tehetett volna. Megjegyzem továbbá azt. hogy azzal a ténynyel, hogy a t. miniszterelnök úrhoz fordultan], nem csináltam semmi olyat, a mi ne tartatnék teljesen parlamentárisnak és helyesnek más országokban is, minthogy tudnMaló az, hogy Ausztriában a Körber-kormány az osztrák császár utasítása- és jóváhagyásával tárgyal a csehekkel, kik bizonyos nemzeti' követelésekkel lépnek fel, és az osztrák kormány fel van hatalmazva velük tárgyalni arra nézve, hogy ezen nemzeti követeléseknek milyen fokát fogja a kormány teljesíthetni. Jogos volt tehát az a feltevés, hogy egyenlő mértékkel fognak mérni Magyarországnak és Ausztriának. S minthogy az én hitem az volt, hogy kell, hogy olyan bizalommal viseltessék a korona Széll Kálmán iránt, mint Körber iránt, és minthogy az én meggyőződésem az volt, hogy legalább is oly fontos az, hogy Magyarországon békés viszonyok legyenek, mint hogy Ausztriában legyenek békés viszonyok: jogosan tehettem fel, hogy midőn én a legmérsékeltebb előterjesztésekkel járulok a t. miniszterelnök elé, akkor ő meg fogja szerezhetni a koronától azt a jóváhagyást, hogy ezekre a kérdésekre nézve, ha mást nem, határozott nyilatkozatot tehessen, amely nyilatkozat őt előre megállapított időhöz kötné. Mert, t. ház, az általános Ígéretek a nemzetet meg nem nyugtathatják, de nem hiszem, hogy a t. túloldalnak lelkiismeretes részét — én felteszem, hogy mindnyájan azok — megnyugtathatnák. Önök is, a túloldalon, jól ismerik a helyzetet. Nem a magyar kormánytól függ az, hogy megtegye mindazt, a mit hazafias czéllal megtenni akar, ennek mindennap látjuk a bizonyítását, tehát a t. túloldalnak is örömmel kellene azt venni, ha van az országgyűlésnek egy olyan pártja, a mely párt alkalmat szolgáltat a kormánynak arra, hogy a magyar nemzetnek ügyét előre vigye. Nem lehet tehát sajnálkozásomat elég erélyesen kifejeznem a felett, hogy az igen t. miniszterelnök ur nem volt kegyes a jelen alkalmat erre felhasználni. Thaly Kálmán: Nagyon szomorú ! Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda szomorú? Majd megmondom, mi a szomorú. Molnár Jenő: Még csak nem is ígér semmit! Széll Kálmán miniszterelnök: Önnek nem ! (Nagy zaj a szélsőbaloldalon,) Rákosi Viktor: Bolondabb politikát kell csinálni! (Zaj.) Krasznay Ferencz: Nem kell szépen beszélni! Ellenzéket kell csinálni csakugyan: komoly ellenzéket, az a tanulság! {Zaj. Egy hang a szélsőbaloldalon: Mint a lengyelek!) Széll Kálmán miniszterelnök: Tessék! (Zaj. Elnök csenget.) Vészi József: Alakuljunk át Klofáczokká mi is ! Molnár Jenőt kinevezzük magyar Klofácznak! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Kossuth Ferencz: T. ház! Ezen közbeszólásokra vonatkozólag megjegyzem azt, hogy már felszólalásom kezdetén kijelentettem, hogy két mód van az ellenzéki kötelesség teljesítésére. Az egyik violentiával, a másik kitartó munkával. Mi az utóbbit választottuk és ez a komolyabb és a nehezebb választás; mert heveskedni könnyű, de kitartani a munkában, mint a hogy mi kitartottunk hat héten át, nehezebb, 59*