Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-169

460 169. országos ülés 1902 deczember 12-én, pénteken. tétlen, hogy a t. túloldal maga is el ne ismerje, maga ez a tény már teljesen igazolja pártom állásfoglalását. Igenis, ha valaha, ugy most volt szüksége a magyar képviselőháznak arra, hogy kimutassa azt, hogy a Széll-kormánynak nem minden lehetséges, hogy kimutassa azt, hogy a legkisebb erőfeszítés nélkül az ellenzéknek egyik pártja is elég arra, hogy teljesen megakaszthassa a t. kormány működését. (Igaz! Ugy van! a szélsohaloldalon.) Szükséges volt, t. ház, hogy ezt az osztrákokkal szemben bebizonyítsuk ; ez a bebizonyítás a nemzet ügyeire nézve mindenesetre hasznos volt; erőteljes és tartós fellépésünkkel tehát, ugy most is, mint mindig, hazafiúi kötelességünket teljesítettük. T. ház! Egy másik ok miatt is szükségesnek találta a függetlenségi párt, hogy erősen akczióba lépjen. Ez az ok az, hogy az óv vége eljött. Az év vége fontos változásokat hozhat létre Magyarország kereskedelmi viszonyaiban a k ül államokkal szemben. A magyar kormánynak lehet az az álláspontja, hogy ha a szerződéseket nem mondják fel, akkor ezek automaticze tovább folytatódnak, de ez a másik szerződő fél akaratától is függ. Azt, hogy lehetőleg tovább fennálljon némely szerződés, én is kívánatosnak tartom, jjéldául a német szerződésre vonatkozólag; de az olasz és szerb szerződésre nézve semmi esetre sem helyeslem. Bármikép legyen a dolog, tény az, a mit már többször hangoztattam, hogy nemcsak nekünk van jogunk felmondani, és bizonyos körülmények közt bizonyos szerződő felekkel szemben kötelességünk is ez a felmondás, hanem ez a joguk a külállamoknak is megvan, s igy nem lehet feltételezni, hogy egy gondos és szorgalmas kormányfő Magyarországot, ha nem lenne kénytelen, olyan helyzetbe hozta volna, hogy elérkezzék a hirhedt tizenkettedik óra a nélkül, hogy Magyarország fel legyen fegyverkezve a külállamokkal szemben azon esetre, ha ezek élni akarnak felmondási jogukkal és azt, hogy élni fognak-e vagy nem e joggal, a t. kormány maga sem tudja és nem tudhatja. A t. kormánynak tehát kötelessége lett volna az országot olyan helyzetbe hozni, hogy, ha a külállamok élni akarnak felmondási jogukkal, felfegyverkezve álljon Magyarország az ő igényeikkel szemben. Azt, hogy a t. kormány ezt nem tette, másnak nem tulajdonithatom, mint annak, hogy a közös általános vámtarifát nem lehetett megalkotni, még pedig azért, mert az osztrákok túlhajtották követeléseiket. Ha ezt nem tételezném fel, akkor azt kellene feltételeznem, hogy a t. kormány nem teljesítette kötelességét a nemzet, a haza iránt, a mit feltételeznem nem szabad. íme tehát bebizonyul az, hogy azért nem volt lehetséges a közös általános vámtarifát létrehozni, mert az osztrákok követeléseiket túlhajtották. Azt, hogy igaz-e vagy nem, hogy a közös vámterületnek íentartása első sorban Ausztriának az érdeke, most vitatni nem akarom, valamint azt sem, hogy a mi érdekünk-e; bár ismeretes az én meggyőződésem, hogy nem a mi érdekünk, de tisztelem azt a meggyőződést is, a mely ezt a mi érdekünknek tartja. Azt azonban már senki sem állithatja, hogy Magyarország érdeke annak a bizonytalanságnak örökös íentartása, (Igaz! Ugy van! a szélsohaloldalon.) a melyben már évek óta élünk. Én tehát nem tételezhetem fel az igen t. kormányról, hogy ezt a bizonytalanságot a maga jó szándékából tartaná fenn, hanem fentartja azért, mert nem akar engedni az osztrák követeléseknek ; Ausztria pedig fentartja követeléseit azon magas fokon, a mely ismeretes, mert meg van győződve, hogy a legfelsőbb helyen azt követelik, hogy a kiegyezés létrejöjjön és hogy az uralkodó nem fogja követelni attól a kormánytól, hogy engedjen, a mely kormány nem bir engedni, hanem attól a kormánytól fogja azt követelni, a mely kormányról felteszi azt, hogy engedni bir. (Helyeslés a szélsohaloldalon.) íme, ez a második ok is bizonyítja azt, hogy mi helyesen tettük, hogy bizonyítékot szolgáltattunk arról, hogy a magyar parlamenttel nem lehet mindent elvégezni ellenállás nélkül. (Igaz! ügy van! a szélöbalolda Ion.) Van még egy harmadik szempont is, — hogy csak a főbb szempontokról szóljak, — a mely teljesen igazolja azt az állásfoglalást, melyet a körülöttem ülő párt magáévá tett az utóbbi hetekben. Az igen t. kormány olyan törvényjavaslatokkal állott elő, melyek súlyosan terhelik a nemzetet épen a legrosszabb időben. (Igaz! Ugy van! a szélsohaloldalon.) A t. kormány fel akarja emelni az ujonczlétszámot, tehát a hadseregre fordított költségeket, és fel akarja emelni az udvartartás költségeit, és meg akarja tenni ezt akkor, midőn az ország a legnagyobb szegénységben van, s a midőn a t. pénzügyminiszter ur is az ő nagy óvatossága daczára elismerte, hogy az ország anyagi helyzete nem kedvező. Gr. Zichy Jenő: Ugy van! A tönk szélén van! Kossuth Ferencz: Én nem akarom feltételezni az igen t. miniszterelnök úrról, hogy ő ezeket a terhes javaslatokat saját jószántából terjesztette volna a ház elé; mindenesetre magas és mindenható körök követelték ezt tőle, ő pedig ezen követeléseknek nem birt ellenállani. De ha nem bírt ellenállani, ez csak azt mutatja, hogy ő maga is bízott abban, hogy erejével a magyar képviselőházban mindent keresztül tud vinni, mert ha ebben nem bizott volna, nem vállalkozott volna arra, hogy ezt a két terhes törvényjavaslatot benyújtsa. íme tehát szükség volt arra, hogy mi egy mementóval szolgáljunk a t. miniszterelnök urnak, a melyet meghalljanak ezen háznak keretein kívül is, hogy vannak határok, a mely határokon túl meg-