Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 deczember lí-én, csütörtökön. 445 előbbi részében, a hol a kMándorlásról beszéltem, emiitettem az iskolák ügyét. Most ezzel nem foglalkozom; csak általánosságban kell bevallanom, hogy, fájdalom, Horvátországban a magyarok iránt testvéri szeretetet alig táplálnak, a testvéri szeretet folyton fogy és inkább ellenséges hangulattal találkozunk, holott Isten látja lelkünket, nem vétettünk nekik. Természetes dolog, hogy at, kormány iránti bizalmamat cseppet sem emelheti a czMillistáról beterjesztett törvényjavaslat sem. Erről ezúttal tüzetesen nem akarok szólani, de annak idején, ha Isten éltet, elmondom szMem óhajait. Most csak perhorreskálom azt, mert ilyen koldus országban, mint mi, pláne visszamenőleg követelni a nagyobb czMillistát egy oly dús dinasztia számára, a mely csak az angol bankból kifizethetné az összes magyar államadósságokat, merényletnek tekintem a magyar nemzet anyagi exisztencziája ellen. Csak hangulatom jelzéséül említem ezt és azért, hogy rámutassak, hogy bizalmatlanságom egyik oka a czMillista emelésével szándékolt merénylet is. Feltételekhez kellene kötni ezt a felemelést, a melyekből a nemzet is nyerhessen valamit. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Specziális okom is van, (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldahn.) a melyért nem viseltetem bizalommal a személye szerint különben nagyon tisztelt miniszterelnök ur iránt. Ez olyan dolog, hogy ha elkezdenék róla beszélni, estig beszélhetnék róla. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Majd eljön annak is az ideje. Megsürgettem már kétszer-háromszor. Nem viseltetem bizalommal a kormány iránt, mert Rákóczyt, Bercsényit, Kossuthot is el akarják önök sikkasztani. (TJgy van! a szélsijbaloldalon.) Itt vannak a kérvények, ötvenkét municzipium kérvénye; nem most érkeztek, folyton jönnek, a tavaszszal, már májusban egy jó csomó itt volt. Hál' Isten, hogy a magyar még nem fajzott el annyira, hogy a maga valódi nagy embereit elfeledné, vagy megtagadná. Hunyadi Mátyás óta nem volt a nemzetnek olyan ideálja, mint Rákóczy, ez a nemeslelkü, ideális fejedelem, a ki mióta ez az ország áll, legtöbbet áldozott érte. A magyar nemzet nem volt feledékeny. 1873-ban kezdte a kérvényezési Zemjdén vármegye, Rákóczy szülőmegyéje, kezdte abból a czélból, hogy 1876-ban, kétszázados évfordulóján Rákóczy születésének, hozzák haza a hamvait. Zemplén megye kezdte, folytatták 1873—74-ben és épen 52 törvényhatóság kérvényezett, mint ma, Nem agitált senki, csak a dicsőséges Rákóezy-név, a mely ma is még egy beszennyezetlen, ragyogó zászló. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Boldogult Simonyi Ernő tagtársunk, ennek a pártnak egykori vezére volt az, a ki ezen kérvények tárgyalásakor felszólalt és akkor a ház egyhangúlag elhatározta, hogy a kérvényeknek eleget tesz és utasította ily irányban az akkori miniszterelnököt, Szlávy Józsefet. Én akkor a háznak nem voltam tagja, de Szlávy hozzám fordult, mint a ki nemit e dolgokkal foglalkozom. Akkor kezdtük el diplomácziai utón a tárgyalásokat. Az osztrák diplomata, gróf Ludolf, akkori osztrák-magyar nagykövet, mende-mondákkal le akarta tagadni, hogy megvolnának Rákóczy hamvai s azt mondta, hogy azokat az emigránsok kMették helyükről. Szlávy megijedt, hMatott engem; én azt mondtam, hogy nem kell hinni a németnek. (Derültség.) Nem nyugodtam, egymagam utánajártam és kinyomoztam, hogy miből állott elő ez a rege, magam mentem két izben hosszabb időre Konstantinápolyba. (Éljenzés a szélsobaloldálon.) Megírtam könyvemben, hogyan sikerült mindez, a hamvak feltalálása, okmányilag van ott bizonyítva, aláírva; mondom, meg van írva könyvemben. Nem fárasztom vele tehát a ház türelmét. A ház határozott, de végre nem hajtották. Minden miniszterelnököt megkértem, Tisza Kálmánt is. Utóbb újból kérvényeztek Bereg és Zemplén vármegye, akkor is felszólaltam. Tisza Kálmánt felelőségre vontam, kötelezőnek tartja-e magára nézve azt a Szlávy-féle határozatot, igen vagy nem? Azt felelte, hogy igenis, és el fog követni mindent, a mit lehet. Magához hMatott, előadtam neki a módokat. Nem olyanok e módok, hogy azokat nyilvánosságra lehetne hozni, bizalmasan mondtam el. S azóta minden miniszterelnöknek elmondtam, Wekériének, még Bánffynak is. Valamennyi érvényesnek vallotta az akkori házhatározatot. Bánffynak is elmondtam, sőt kért, hogy a mit elmondék, azt bizalmasan feljegyezhesse, fel is van jegyezve a miniszterelnökségben, hogy hogyan kell azt elvégezni. Rátérek most a mai helyzetre. Látván, hogy megint nem történik semmi, most a Rákóczy-szabadságharcz kétszázados évfordulójára felújulnak a kérvények. Ismét felbuzdult az egész nemzet és nem tudták az önök főispánjai elnyomni a felbuzduló hazafiságot. Rákóczynak olyan neve van, hogy, ha kell, ezer főispánt is halomra dönt, (Tetszés a szélsijbaloldalon.) bár lehetnek olyanok is, a kik mellette vannak. Bécsben most sem nagyon kedves a »Ragotzi« név. Megint 52 hatósági kérvény fekszik előttünk. Már valami 20 volt bemutatva akkor, mikor májusjúnius havában egész tisztelettel, alázattal kértem a t. miniszterelnök urat, tegyen valamit; mondtam, hogy kész vagyok ez ügyben a szolgálatára, rendelkezésére állok, minden általam tudott körülményt előtte bizalmasan kitárok, hogy megvalósíthassa azt, a mit óhajtunk. Azt feleié, jól van, majd ha ráér. Vagy két héttel ezelőtt, mikor az 52 kérvény már itt volt, megint hozzájárultam a miniszterelnök úrhoz, megint megkértem, adjon nekem egy kis félórányi időt, hogy én, ki azt a dolgot ismerem, szerény nézetemet előadhassam. Azt felelte, majd a jövő héten. Csávolszky Lajos: Hallani sem akar róla! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen itt ülök folytonosan! Tessék jönni bármikor!