Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

czember 11-én, csütörtökön. 444 168. országos ülés 1902 de ismerek a 16. században 7 olyan századost, a kik nem tudnak a legénység nyelvén beszélni, hanem kénytelenek a hadnagy vagy altiszt által tolmácsoltatni szavaikat. Sokszor ezek maguk nem kérik, hogy magyar ezredekbe tegyék őket, sőt akarnának másnyelvü ezredbe menni, de Krieghammer ur oda a magyarokat rakja és ezeket idehányja közibénk. Hát, t. ház, ezek azok az utak, a melyeken előkészítjük az uj Königgrätzeket. Mert az a legény nem igen fog lelkesedni az oly tisztjéért, a ki vele még beszélni sem tud, hanem csakis vas fegyelemmel, sokszor durván alkalmazott fegyelemmel figyelmezteti az ő kötelességére és tartja kordában. De van az ezredeknél úgynevezett ezrednyelv, Regimentssprache. Fejérváry honvédelmi miniszter ur tegnap a pénzügyi bizottságban, ugy emlékszem, azt mondta ellenvetésül - már bocsánatot kérek, ha itt tartom az urakat tovább — hogy nyelvi szempontok a közös hadseregben nem érvényesülhetnek. Ezek voltak az ő szavai. Hát, t. miniszter ur, ha nem érvényesülhetnek, miért vannak akkor úgynevezett ezrednyelvek? Miért alacsonyítják le a magyar nyelvet, mely államnyelv, annyira, hogy ezrednyelvvé tetzik? Mert a közös hadseregben az a szabály, hogy a mely ezrednek legénysége 50 százalékon felül magyar, vagy tót, annak az ezrednek ezrednyelve magyar, illetőleg tót. Tudok ezredet, a melynek 51 százaléka magyar, ott tehát az ezrednyelv, a Regimentssprache a magyar. De forduljon elő az az eset, hogy például a következő sorozás alkalmával az arány ugy változik, hogy a tót lesz nagyobb százalékban, jusson például abba az ezredbe 60—70 tót nemzetiségMel több, az eddigi magyar ezrednyelvet már a tót nyelv váltja fel; hiába ujonezozzák Magyarországból és magyar vidékről, az ezrednyelv mégis a tót lesz. Ez valósággal szégyenletes dolog! Pedig igy vagyunk; méltóztassanak utána járni. Például a 71-dik ezred Trencsén vidékéről ujonezoztatik, ennek legénysége tiszta tót, ezrednyelve tehát most a tót. A pozsonyi 72-ik ezrednek is tót az ezrednyelve, pedig van benne magyar és német is. De a mikor egyik vagy másik túlsúlyba vergődik, annak nyelve lesz az ezrednyelv. Azt hiszem, a többségnek is feladata volna, az állami nyelvnek hathatósabb, nagyobb befolyást biztosítani a közös hadseregben és ne irják alá a honvédelmi miniszter urnak azt a mondását, hogy a nyelvi szempontra nem lehet a közös hadsereg tekintettel. Pedig igenis tekintettel van, csakhogy hátrányunkra, mert nyelvünket nemcsak Landesspraché-vé alacsonyítják, a mint mondta ezt a múltkor egy léghajón járó főherczeg, hanem még ezrednyelvvé is degradálják. Nem akarok szólni a Gotter haltéról, ezt ugy is bőven elfújták már, sem a honvéd tisztikarnak germanizálásáról, a mi szintén nagyban folyik. Itt csak megemlítem azt, hogy a Kriegsschule, a hadi iskola, a mely közös a honvédséggel, Bécsbén van, továbbá egyéb intézetek is, például a hadbiztosi tanfolyam, az utásztanfolyam szintén Bécsben vannak. Az az ifjú honvédtiszt, a ki vezérkari tiszt akar lenni, kénytelen a bécsi hadi iskolába menni, és magunk okozzuk, hogy még a honvédségi budget költségeinek egy részét is Bécsben költik el. Azonkívül meg kell tanulnia németül, el kell sajátítania az osztrák szellemet, mert e nélkül legfeljebb csak a századosságig, de ennél tovább nem mehet. Ezek igen sajnos állapotok; de ugy van, hogy a közös hadsereggel annyira amalgamizálják a honvédséget, hogy azt a közös iskolákba valósággal beleolvasztják. (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Már három óra van!) Nem bánom én. Most már benne vagyok, hát beszélek. Ha oda nézek abba az irányba, akkor horvát testvéreinket látom, és bizony nem sok örvendetest látok én a horvát ügyekben sem. A t, miniszterelnök urnak nem nagyon gratulálhatok, a horvát sikereket tekintve. A legutóbbi zágrábi események, a magyar zászló letépése, a magyarok gyűlölete odakinn, a már előbb emiitett dolog, hogy az iskolákban nyomják a magyar ajkuakat, mindez nagyon szomorú. Azután meg itt van Fiume dolga. (Halljuk! Halljuk a szélsobaloldalon.) Ott is milyen gyönyörű az állapot! Ma már meglehetősen ki van ópitve, sok-sok millióba került és most már igazán irredentista hangokat hallunk Fiúméból — legalább a hírlapokból olvassuk — és a magyar állam befolyása bizony ott is nagyon meggyengült. Ideje volna már, hogy Fiumében az ügyeket véglegesen rendezzük és a Horvátországgal való közösség kérdését tisztába hozzuk, mert a dolgok ott sehogy sem állnak jól. Sok milliót pedig beölni Fiúméba, különösen az ily viselkedés után, a melyet irántunk a legutóbbi értesülések szerint ott tanúsítanak, bizony kár. Dalmáczia visszacsatolását a horvátok sokszor pengetik, persze mindig maguknak akarván azt és a nagy délszláv állam megvalósítását látják ebben. Itt-ott emelkednek még Raguzäban egyes, a magyarokhoz hű hangok, a melyeknek hangoztatói a régi közjogra, a régi dicsőséges magyar királyok idejére néznek vissza és a szent István koronájához való visszacsatolást óhajtják. De horvát atyánkfiai Zvoinimir koronájához óhajtják csatolni Dalmácziát, nem pedig szent István koronájához, holott királyi eskü és egész közjogunk Dalmáczia visszacsatolását nekünk biztosítja. Ne bigyjék a horvát urak, hogy Dalmácziát a mi segítségünk nélkül megkaphatják; azt bizony a magyar nemzet magához kapcsolja. Ragaszkodunk hozzá, mert a kikötőkre szükségünk van. Már Kálmán király volt az, a ki először mondotta azt, a mit utóbb Kossuth Lajos hangoztatott: Tengerre magyar! (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ezeket a dolgokat csak érintem. Beszédem