Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. 439 összepréselik és Münchenben a Wittelsbachok istállójában eszik meg a lovak. Hát a mit ez az áldott magyar föld terem, elviszik a harmadik országba és annak jövedelmét is ott költik eb Én obszerválom ezeket öreg, ősz fejjel, s bizony, bizony el kell az embernek szomorodni ezeken a változásokon. (Igaz! Ugy van!) Szegényedünk, deposszedáltak bennünket, kMált a nyugati részen ugy, hogy én, a ki hitbizományi rendszernek barátja a jogegyenlőség elvénél fogva nem vagyok, bizonyos tekintetben mégis örülök, hogy vannak még magyar kezekben oly birtokok, a melyekhez ezen idegen veszedelmes elemek nem tudnak hozzájutni, mert különben azokat is elvásárolnák. (Igaz! Ugy van! a, szélsőhaloldalon.) Nagyon ebül állunk a nyugaton, t. ház. Elkezdve Trencséntől lefelé a német elem, a tót elem, beljebb és lejebb terjeszkedik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezek az embert gondolkodóba ejtik, mert az ilyen dolgokon okkal-móddal, ügyes politikával a t. kormánynak is volna módja segiteni és a magyar faj fentartását előmozditani. E helyett azonban nemtörődömséget látok. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Szóba kerültek itt a Tátra-bank és más pénzintézetek, az erdélyi oláboknak nagy kiterjedésű és nagy pénzerővel dolgozó bankjai. Ezek a kis magyar birtokokat és itt-ott a középbirtokokat is, nemzetiségi szempontból veszik el a kezünkből és adják oda idegen tót, oláh és más ilyen elemeknek a kezébe. Ezt csak érintem, hisz ki volt ez fejtve már itt a házban, de mégis megérintettem, mert szükségesnek tartottam a dologhoz tartozólag azt, a mit a nagybirtokokra nézve elmondtam, illusztráczióul felhozni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezen minket nem szerető elemeknek vagyonosodásával — a tót pánszlávoknak a vagyonosodását értem — nem mondom, hogy valamennyi tót az, mert hála Istennek, a tótok között is vannak becsületesek, de ezeknek az oláh és tót agitátoroknak a vagyonosodásával minden vonalon szaporodik és növekszik azoknak a bátorságuk és ellenünk való fellépésük, sőt épen a t, miniszterelnök urnak elnéző, szelíd formájú politikája miatt a nemzetiségeknek erős fészkelődéseit, mondhatnám rugdalózásait észlelhetjük. Itt különösen a t. erdélyi szászokról többször volt szó a napokban. Megnevezem, hogy erdélyi szászok megkülönböztetésül, mert Isten ments, hogy a szepesi szászokat valaki ezekkel összekavarja. Az egyik arany, a másik ólom, ón, salak, vagy nem tudom, micsoda. Nem kultúrájukat értem, hanem nemzetünk irányában való érzületüket. Éles viták folytak itt róluk és nem minden alap nélkül. Egy vagy más dologban védekeznek azok az urak, mossák magukat, mint például Korodi-Lucz vagy Lurcz, vagy Lajos, nem is tudom, hogy hMják. Konkrét adatok állanak rendelkezésemre, épen kapóra jött, hogy egy igen jeles tanférfiunak, a ki állásánál fogva közvetetlenül is igen jól ismeri a dolgokat, ezikkéből idézhetek egyet-mást, a miből a t. ház meg fogja látni az erdélyi szászoknak machináczióját. (Halljuk! Halljuk!) Itt van a kezemben a «Nyugatmagyarországi Hiradó«. Ebbe a vezérczikket »A szászok szennyesei czimmel dr. Masznyik Endre irta, a kit személyesen is nagyon jól ismerek. Egyike a most élő legnagyobb protestáns tudósoknak Magyarországon. Az ágostai evangélikus státus pozsonyi theologiai akadémiájának igazgatója. Egy apostoli szelid lelkületű ember, a ki Pál apostolról bárom kötetes munkát irt, nyugodt és higgadt fej, jó lutheránus. Képzelhető tehát, hogy mennyire viszik a dolgot ezek az erdélyi szász urak, hogyha már ez az ember is kénytelen ugy kifakadni ellenük, a hogy ő kifakadt a sajtóban. Czikkének egypár sorát szó szerint fel fogom olvasni és akkor a t. háznak minden tagja megalkothatja a maga kritikáját. (Halljuk ! Halljuk !) Azt mondja ebben az erdélyi szászokról (olvassa): »Ismerjük őket nagyon jól. Az anyatejjel szívják magukba a magyar gyűlöletet. Mi vagyunk a barbárok, ők a. kultúrnép. S kultúrájuk magaslatáról szánalommal tekintenek le reánk és annak jogán kigúnyolják és meghiúsítják nemzeti törekvéseinket a magyar haza egy jó darab földén. A magyar nemzeti állam szerintük őrült gondolat, utópikus álom. A meddig a német nyelv hatása terjed, odáig terjed a nagy német haza határa is. Ok nem a magyar, hanem a német állam polgárainak tudják magukat stb. Ha magyarságot mutattak itt-ott, azt csak kényszerűségből vagy érdekből alkalmilag mutatták.« Ezután konkrét adatokat hoz fel, megemliti az erdélyi evangélikus lutheránus egyházat, (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) és kiemeli, hogy mikor ő Felsége a protestánsoknak zsinattartási engedélyt adott és ez megtartatott, Magyarország evangélikusai barátságos testvéri iratban felhívták az erdélyi lutheránus státust, a szászokat, hogy csatlakozzanak hozzájuk egy országos evangélikus zsinat megtartása végett. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget. Olvassa:) »A testvéri hMó szóra azonban — irja — durva elutasítással feleltekés megmaradtak külön szász evangélikus egyháznak.« Értsük meg ezt. Kár, hogy ezt a magyar állam némán tűrte, mert nem is tudom, milyen jogon állhatnak ők tőlünk, negyedfél millió két felekezetű protestánsoktól egészen különválva, szeparáltan, mint egy sziget, csak azért, hogy nagynémetek, szászok maradjanak. Tőlünk magyaroktól, pláne a magyar kálvinistáktól ugy félnek, mint a pestistől, pedig hát dogma és történeti fejlődés alapján nem állunk valami meszszire egymástól. Azt mondja azután: (Halljuk ! Halljuk !) » Öngyilkos politika volt ez, mert a szász nem-