Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

440 lö8. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. zeti törekvésnek a szász evangélikus egyház az örökös melegágya és — ezt mondja a pozsonyi evangélikus theologiai akadémia igazgatója, a kit ismerek, a ki egy derék, becsületes, tudós ember — ez az a köpönyeg, a mely az ő hazaáruló üzelmeiket szépen betakarja és elrejti a nyilvánosság előtt. Mert mit jelent a külön evangélikus szász egyház ? Állandó szakítást a magyar nemzeti protestantizmussal és állandó, — nemcsak egyházi, hanem nemzeti közösséget és szövetséget a német nemzeti protestantizmussal. Az ő fiai mind, sorra Németországon nevelkednek ; a szászoknak itthon nincs is theologiai intézetük. Arról pedig, hogy magyar theologiai intézetbe küldjék a lelkészjelöltjeiket) álmodni sem lehet. Két évtizede, hogy a pozsonyi evangélikus theologiai akadémiánál működöm, de egyetlen egyszer sem volt rá eset, hogy Erdélyből szász theologust kaptunk volna. (Mozgás.) mind odakünt tanulnak. Csak Halléban ma húsz magyarországi szász theologus van. Ezek szennyesét akarom most egy kissé kimosni, hanem előbb egy kissé lélekzetet veszek, mert ha arra a galádságra és gonosz üzelmekre gondolok, a mit e szász theologusok épen Halléban ellenünk, s különösen az ott levő magyar theologus ifjak ellen már évek hosszú sora óta folytatnak és hozzá teljes sikerrel és eredménynyel, fellázad a vér minden eremben és irótoll helyett korbácsot szeretnék kezembe ragadni.« No, t. ház, egy szelid lelkű papi ember, egy evangélikus theologiai igazgató kényszerül igy irni a maga felekezete ellen, annyira ment már a maga felekezetében a baj az erdélyi szászoknál. A részleteket azután majd fogja ő hozni és részben hozza, nem akarom a t. házat untatni vele, elég szomorú maga ez a tény. Onnan plántálják be aztán hozzánk a nagynémet eszméket, ezek az ifjak látják el hamis hírekkel az egész német sajtót ellenünk, persze hazulról támogatva és ezek lesznek a jövő szász generáczió papjai, tanárai, vezetői. (Mozgás.) Hát tűrné ezt más nemzet a magyaron kMül? Erre a segítséget meg kell találni. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Magam is protestáns vagyok és nagyrabecsülöm a mi autonómiánkat, de csak addig, a míg a magyar nemzet törekvéseMel egyezik, mihelyt azonban az autonómia köpönyege alatt nemzetellenes politikát űzne valaki — mint azok a szászok, a kikről az imént olvastam fel egyet-mást — akkor az autonómia csak addig tűrhető meg, a míg ezekbe az állam a maga gátló kezével belenyúl. (Helyeslés.) Rövid beszéd keretében nem mutathatok reá arra, hogy micsoda módon történjék ez, de meg kell valami módon történnie, mert ez tűrhetetlen állapot. (TJgy van! a szélsobaloldalon.) Méltóztassék csak higgadtan megítélni, nem közönséges ujságczikkről van szó, hanem egy magas állású, szolid, tudós, szelidlelkü embernek a czikkéről, a ki még a maga hitsorsosai ellen is •— híí magyar voltában — kénytelen már fellázadni és az irótoll helyett még a korbácsot is emlegetni. Ezek a nemzetiségi bajok tagadhatatlanul megvannak, legkMált és a legélesebb mértékben azon nemzetiségnél — a mint kimutatni volt szerencsém — a mely a legkultMáltabb, a mely a legvagyonosabb, t. i. az erdélyi szászoknál. Belügyi téren nagy baj van még a folytonos kMándorlásokkal is, a mit szintén bővebben kifejtettek itten és a mit én csak röviden akarok érinteni. Érinteni akarom azt, hogy nemcsak az amerikai kMándorlásról lehet szó, a melynek némi szabályozására nézve a t. miniszterelnök ur már törvényjavaslatot is adott be, hanem a székelységnek Moldvába, Oláhországba, illetőleg Romániába való kiözönléséről is. (TJgy van ! a szélsobaloldalon.) Ezen SZÍVÓS fajjal, mely ott az idegen tengerben elmerül, igen sokat veszítünk, s azért nemcsak tanácskozni, de komolyan hozzá is kellene látni a törvényes akczióhoz, s ha az eddigi telepítések talán nem is vezettek kellő sikerre, más módon, különösen a nagyiparnak a Székelyföldön való meghonosítása által, mert az a föld és a régi erdélyi területek el tudnák még tartani azt a lakosságot; el tudnák tartani különösen akkor, ha nagyipara és különösen gyáripara volna. (TJgy van! a szélsobaloldalon.) Sebess Dénes: Első sorban az ipar és nem a földmMelés érdekei fontosak ottan! Thaly Kálmán: Fel akarom még hMni a miniszterelnök ur figyelmét, mint a ki dunántúli ember, a dunántúli megyékből történt tömeges kMándorlásokra. (Halljuk! Halljuk!) Fájdalom, onnét is sokan vándorolnak ki Amerikába, így Veszprém és Győr megyékből. Azonban innen nagyobb mértékben nem Amerikába, hanem az u. n. sziavon vármegyékbe, a drávántúli vidékre vándorolnak ki. Nem volt ez addig nagy baj, a mtg az 1868: XXX. törvényczikkben, a mely törvényczikk szerintem egy irreparabile damnum, oda nem adtuk a három vármegyét Horvátországnak. Én szívesen belenyugodnék még Dalmácziának Horvátországhoz való csatolásába is, csak az a három vármegye, a mely vér a mi vérünkből, hus a mi húsunkból, kapcsoltatnék vissza. Tudom, hogy vannak városok, a melyek visszakívánkoznak. Tapasztalataim vannak erről abból az időből, a mikor én mint országos biztos, a zimonyi millennáris emléket felállítva, odalent jártam. Hála Istennek, odalent a szerb és a horvát lakosság között, az utóbbiak gőgös és lenéző modora miatt, rossz a viszony és czMódások vannak; igy a szerbek legalább beláthatják, hogy a mi bánásmódunk alatt jobban boldogultak, mint a horvát járom és nyűg alatt..(TJgy van! a szélsobaloldalon.) A ma még egyes falvakban meglevő régi telepeseink, — fájdalom — küzködnek megélhetésükért. A kik közülök protestánsok, vagy a pécsi püspökségnek oda is átnyúló hatalma alatt álló területén laknak, azoknak még tűrhető a