Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

438 lüü. országos ülés 19(l2 deczember 11-én, csütörtökön. Ausztriának velünk való szerencsétlen belső viszonya és az osztrák sógoroknak hozzánk való jóindulata következtében. Itt a közgazdasági kérdések nyomulnának előtérbe, de ezek annyira ki vannak már fejtve, hogy csak utalok reájuk. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Hanem hogy a jelen, különben személyeiben igen tisztelt kormány iránt való bizalmam hiányát indokoljam, mégis szükség egyik vagy másik térre elkalandozva egyet-mást azon tereken a mostani nagy bajok közt, a mely bajokon a kormánynak is hatalmában állana segiteni, megérinteni. (Halljuk! a szélsobaloldalon.) A belügyek terén pl. nagy baj — a mit már érintettek — fajunk, vérünk, különösen egyes állana fen tartó osztályok, a középnemesség, a középosztály elszegényedése, a nélkül, hogy igazi nemzeties középosztály még eddig helyére állott volna. Ezt már többen is érintették, ez igen nagy baj. A deposszedáczió, t. ház — és erre felhívom a figyelmet, — ugy látszik, rendszeresen terjed. Nemcsak a Szepességben látjuk azt, hogy egyes gazdag külföldi nagy urak vásárolták meg a haza gyöngyének, a gyönyörű Tátrának és a körülötte fekvő birtokoknak nagy részét, hanem ha végignézünk — méltóztassék egy mappát oda képzelni, ^rva megyéről nem szólok, mMel az legnagyobb részében hitbizomány — ha végig nézünk ^rva megyétől lefelé a trencséni, nyitrai vonalon Pozsony, Mosón, Sopron és Vas megyéig le — mindenütt kMeszem a hitbizományi birtokokat — a legszomorúbb tapasztalataink vannak különösen Nyugat-Magyarországon a birtoknak a magyar kézből való kisiklására nézve. S a veszedelem hozzánk mindig nyugat felől jött még eddig, a Duna is onnan folyik, a természet utjai is onnan jönnek és ezért állandó határunk ott nem is fejlődhetett ki. Az erdélyi bérezek, a felső Kárpátok és a többiek többnyire csak megvolnának, a hogy régi időkben voltak nagyban és egészben, csak nyugat felé nem vagyunk biztonságban, mert onnan ért bennünket legtöbbször a legnagyobb veszedelem. Mátyás király is azért fordította diadalmas kardját arra. Ha valaki megnézi ezeket a viszonyokat, a felvidéki képviselők megmondhatják, hogy pl. Trencsénben sorban azon a lineán, csakugyan ugy állunk, a mint mondottam, hogy ott alig van számottevő nagyobbacska magyar birtok. Itt-ott még a középnemesség egy-egy szigete, egy-egy képviselője áll, a hogy áll, de a nagyobb uradalmak morva és idegen kézen, vagy a Sina örökösök kezében vannak. Nem tudom még a nevüket sem, Erancziaországban laknak. Tisztelet ugyan a személyeknek, a kik közülök tiszteletet érdemelnek, de mégis nagy baj, ha változnak ezek a birtokok. Ezért az én lelkemet kínosan is érintette, mikor a Rákóczy-káz 22.000 holdas uradalma, a ledniczei birtok, a mely utolsó ilyen nagy birtok volt Trencsén megyében, szintén idegen kézre került. Az a rossz, t. ház, hogy ezek az idegenek egészen más fajták, mint az eddigiek. A gr. Wenkheim-család például, a mely ide beszakadt, tőzsgyökeres magyarrá lett. Hasonlóképen a Degenfeld is és még egynehány idegen eredetű arisztokrata család is. Ilyenektől nem féltem én Magyarországot. Ezekkel mi gyarapodni fogunk, mert asszimilálódnak. Azonban az uj dMatú birtokszerzés oda irányul, hogy mindenféle bukott dinasztiák, a melyek tőkejrénzüket megmentették, vásárolnak Magyarországon nagy kiterjedésű birtokokat. Azonkívül bankok, bankárok is nyereségből Magyarországon szereznek birtokokat. Azután gazdagabb iparosok, aranyművesek és egyéb bécsiek lesznek nyugoti Magyarországon birtokosokká. Vészi József: Külföldi holt kéz! Thaly Kálmán: Szombaton bejönnek ide azzal, hogy elmegyek magyarországi birtokomra, hétfőn pedig visszautaznak Bécsbe. Ezek és a Sina-örökösök nem laknak itt, hanem bérbeadják birtokukat és összes jövedelmüket külföldön költik el. Nem is lesznek soha magyarokká, nem is akarnak azokká lenni; annak a bécsi Springer-czégnek, a mely már egész sorát az uradalmaknak összevásárolta, eszében sincs, hogy magyarrá váljék és itt költse el magyar birtokainak jövedelmét, sőt még ezek akadályozzák meg a magyar művelődést is annyiban, hogy — és ezt tudom a tanfelügyelők panaszaiból — ezekben a nyugati részekben alig tarthatók fenn magyar iskolák, mert ezen nagy uradalmak tulajdonosai nem tanítják az uradalmak kezelőinek gyermekeit magyar iskolában, azt mondják, mi szükség arra, hiszen nekem csehek, stb. a tisztjeim. Tudom, hoztunk egy törvényt, a melynek egyik szakaszát boldogult Szilágyi Dezső barátom tekintélyével, a ki segítségünkre jött, sikerült csak önökkel elfogadtatni, hogy az idegen honpolgárok gazdatisztjei is bizonyos évek múlva kénytelenek magyar honpolgárokká válni. Ajánlom a t. földmMelésügyi és belügyminiszter ur figyelmébe, hogy annak idején hajtsák is ezt végre, ha a felséges dinasztiának gazdatisztjei lesznek is azok Holicson, vagy Csepel szigetén, irgalmatlanul el kell csapatni őket, ha magyar állampolgárokká nem lesznek. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Ez már az utolsó védekezésünk, mert nyugati határainkon már deposszedálták a magyarságot és ezek az idegenek, a kik összevásárolták a birtokokat, nem laknak itt, nem lesznek Wenkheimok és Degenfeldek, hanem odakint költik el vagyonukat és a magyar föld zsírját a külföld és főleg Ausztria gazdagítására használják ki. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vészi József: Ugy van! Thaly Kálmán: Ha a miniszterelnök úrhoz idebenn szerencsénk volna, mindjárt az ő vármegyéjére is utalnék. Ott van a sárvári szép uradalom, valaha a Nádasdyak, a Draskovicsok birtoka, most a bajor dinasztiáé, a Wittelsbachoké. A sárvári Kába rétjén termő szénát