Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

168. országos ülés 1902 decz a mit senki sem óhajt, a mi uj megterheltetést nyom az államnak és a nemzetnek vállaira, t. i. az ujonczfelemelési javaslatokat; el kell végezni, mert hiszen ez nemzeti kötelesség, ha el lehet végezni, a horvát egyezményt, a czukorprémiumot, de nem tudjuk, nem látjuk, hogy vájjon, a miért a kormány törvényhozásilag is kötelezettséget vállalt, t. i. a főrendek összeférhetetlenségét, el fogjuk-e végezni. Pedig ezt az 1902. év végéig le kellene tárgyalni és e tekintetben ok nélkül fogja mondani a miniszterelnök ur, a kinek mindenre van egy formulája, hogy hiszen mi nem vállaltunk kötelezettséget arra, hogy törvényerőre fog emelkedni, csak azt, hogy beterjesztjük ; mert az bizonyos, hogy egy kormány más kötelezettséget nem vállalhat, mint csak azt, hogy beterjeszti azt a törvényjavaslatot. De hisz akkor, mikor a törvényjavaslatot beterjeszti, ki kellett nyernie és meg kell, hogy kapja a koronának előleges jóváhagyását, meg kell, hogy kapja saját pártjának beleegyezését, tehát, hogy törvényerőre is emelkedhessek, más faktornak, mint a kisebbségnek hozzájárulása, nem szükséges. Mi pedig a magunk részéről, mMel követeltük, mMel garancziakép állítottuk ezt fel, feltétlenül meg fognók szavazni, ha ugyan olyan módon lesz szerkesztve és előadva, mint a hogy kell, hogy előadassák, hogy ez a demokrácziának, a liberalizmusnak is megfeleljen. Mondom tehát akkor, mikor garancziaképen a törvénybe vétetett az, hogy 1902-ig ez a törvényjavaslat beterjesztetik a házhoz, akkor implicite benfogJaltatik az is ebben a határidőben, hogy törvényerőre is emelteti, a mennyiben ez lehetséges, vagy legalább megpróbálja, hogy törvényerőre emeltessék. Nem látjuk tehát ezt és nem látjuk azt, a mi után a százezrek esengnek, nem látjuk azt a törvényjavaslatot a tisztviselők fizetésének felemeléséről és nem látjuk e mellett azt, a mi a tisztviselőknek az anyagi erő mellett az erkölcsi erőt is megadná, a szolgálati pragmatikát, bár többször kijelentették, hogy elvileg nincs kifogásuk ellene, vagy ha van, sem merik mondani, mert nem vallhatják be, hogy tovább is abban a lealázó helyzetben akarják tartani Magyarország tisztviselői karát. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De előállottak egy rémséges hosszú programmal, a melyet, én azt hiszem, nem is akarnak megvalósítani, legalább is nem azt a részt, a melyet mi várunk, hogy megvalósítsanak, a mely után a nép eseng, hanem előállottak ezzel a programmal azért, hogy, ha véletlenül az elmúlás is bekövetkeznék, mert hiszen forgó viszontagság járma alatt nyögünk, arra a politikai sirhantra, arra a politikai keresztfára rá lehessen írni: mennyi sok jót csinált volna, mennyi sok jót nem tett volna, ha korai elmúlása őt ebben meg nem gátolja. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Az ellen, hogy a bizalmatlanság felvettessék, KÉPVH. NAPLÓ. 1901 —1906. IX. KÖTET. ember 11-én, csütörtökön. 425 hogy bizalmatlansági kérdéssé dekratáltassék minden egyes esetben ugy a költségvetés, mint az indemnitás, mindenütt lehet szólani, csak nálunk, Magyarországon nem. Nálunk, Magyarországon, a hol a 67-es kiegyezés alatt állunk, a hol folyton-folyvást legalább félszemmel az alkotmányra kell, hogy ügyeljünk, nálunk ezt a bizalmi kérdést mindig fel kell vetni, mert mindig ezzel kell megakadályozni egy-egy lépést a 67-es alapnak sikamlós lejtőjén. Ez az oka, hogy a bizalmi kérdést a magunk részéről nemcsak felvetjük, hanem ezt a bizalmi kérdést ki is fejtjük. Hiszen visszatért a gravámenek kora, nem tudunk egyebet csinálni, mint panaszkodni, (Ugy van! TJgy van! a szélsőbal-oldalon.) nem tudunk egyebet csinálni, mint hogy jogfentartással élünk, a mint éltek őseink; ők megmentették ezzel az alkotmányt a maga egészében, mi megmentjük talán abban a csonkaságában, a melybe belevitetett abban az időben, a mikor nem panaszkodtak, a mikor a bizalmat felajánlották az országban egy embernek, a legnagyobbnak akkor a hazában, de a ki mégsem volt elég nagy, elég erős, hogy a nemzet jogait, a nemzet igazait megvédhette volna. Ebből kiindulva, én kizárólag a közjogi dolgokkal és kérdésekkel fogok foglalkozni. Kizárólag ennek alapján fogom bizalmatlanságomat és a bizalmatlanságom alapján leadandó szavazatomat megokolni. (Halljuh! Salljuh!) A parlamenti viszonyoknak teljes elzüllése Ausztriában, időleges elzüllése nálunk, mely miatt munkaképtelenek vagyunk, daczára annak, hogy a miniszterelnök ur térdig járt a rózsákban, legalább ezt elmondhatta magáról, daczára annak, hogy oly viszonyok között vette át a kormányt, a hol mindent tehetett volna, mert volt egy engedelmes többség és egy lojális kisebbség vele szemben: (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) lehetetlen, hogy a mi figyelmünket oda ne terelje, lehetetlen, hogy azt a kérdést fel ne ébreszsze bennünk, vájjon ennek az oka a személyekben, az emberekben, vagy a rendszerekben keresendő-e ? (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Az 1867-iki alkotmánynak egyik kMáló, mondhatnám talán Magyarországon egyik leghMatottabb védője, a midőn itt a házban e tárgyból kifolyólag a többséget és a minisztériumot megtámadta, pktóber 18-ikán a következőket mondta: »Én azt hiszem, hogy az 1867-iki kiegyezésnek, és a közös ügyeknek kormánypárti interpretácziója és praxisa teljesen, tökéletesen csődöt mondott. Csődöt mondott pedig egyszerűen azért, mert a,

r kiegyezésnek előfeltételei nem tartattak be. Én a magam részéről ugy fogtam fel a dolgot, hogy az 1867-ik évi kiegyezés sikere három feltételhez van kötve. Az egyik az, hogy az uralkodóház hagyjon fel hagyományos osztrák politikájával, melynek alkatelemeit a nagyhatalmi viszketeg^ birodalmi egység és fejedelmi túlhatalom alkotják. A másik előfeltétele az volt, hogyha nekünk 54