Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-168

424 166. országos ülés 1902 deczember 11-én, csütörtökön. a Burgba az ablakok elé, s ordítja a Wacht am Rheint, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) A másik gravitál kifelé, ezt a másik kézzel simogatják. Minket magyarokat — a bolondnak fapénz is jó — minek kenegetni, minek dédelgetni, mi boldogok vagyunk így is. Mikor azt a palotát csinálták, azt is hallottam, hogy azt majd a czMillistából fogják lehúzni. Tudok erre egy anekdotát. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon] Szabolcs megyében történt, Laskodon ; a templomot renoválták, tornyot épitettek s felirták a következőt: »A templomot és a tornyot építtette és renováltatta a tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő Jármy-familia az — eklézsia költségén.* (Élénk derültség a szélsőbaloldalon.) Ez az udvari palota is ugy van, hogy : építtette a tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő család — az ország költségén. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én folytathatnám azokat az eredményeket, a miket ez a párt 35 esztendős kormányzata alatt elért, de nem akarok más előtt kaszálni, hagyok én másnak is. De abból a kicsiből, a mit elmondtam, méltóztatnak látni, hogy sokat tettek, de olyat, a miből a nemzetnek haszna volna, igen keveset tettek. Most volna már egyszer az ideje annak, hogy önök felébredjenek és azt mondják: megváltoztatjuk az irányt és elkövetünk mindent arra nézve, hogy ez az ország végre-valahára ebből a helyzetből — legalább reménye legyen meg ahhoz — kibontakozhassak, hogy mi azzal a hallatlan szívóssággal, azzal az erővel, a mi ebben a nemzetben van, hogy ily körülmények közt még mozogni tud, és melyet önöknek ápolni és nevelni kellene, ez az ország végre-valahára boldog is legyen. (Helyeslés a szélsőbaloldalon,) Sokszor gondolkoztam én azon, micsoda átok ül ezen a nemzeten. Valamelyik napon a Kerepesi-uton járva, fejtették meg nekem, a talányt. Ott láttam egy szobrot, a Rókus-kórház előtt, arra az van irva: Maria patrona Hungáriáé, ora pro nobis. Mondom, rendben vagyunk. (Derültség.) Ez az ország csakugyan özvegyasszony gazdálkodása, azért van itt az a nyomorúság, mert özvegyasszony a Pátrónusunk. Es oda van irva, hogy imádkozzál érettünk. Kellene ide száz sirató asszony, hogy imádkozzanak értünk és sirassanak is berniünket, de különösen az önök működését. S miután én a kormánynak — a melyet személyenkint becsülök és tisztelek, — de a működését, az egész rendszert az országra nézve károsnak tartom, e miatt nem szavazom meg a felhatalmazást. (Éljenzés a szélsöbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Major Ferencz jegyző: Ver tán Endre! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Öt perez szünetet, hosszasan fog beszélni!) Elnök (csenget): Minthogy három óráig tart az ülés és még csak másfél óra telt el az ülés kezdete óta, s a czezurának pedig az ülés közepére kell esnie, kérem a szónokot, tessék beszélni, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Vertán Endre*: T. ház! Mindenekelőtt kijelentem, hogy a szőnyegen fekvő törvényjavaslatot nem szavazom meg, (Helyeslés a szélsöbaloldalon,.) és pedig nem szavazom meg azért, mert épen ugy, mint a vitában felszólalt szónokok legnagyobb része, én is bizalmi kérdésnek tekintem ezt. (Halljuk! Halljuk!) Harminczöt éves parlamenti multunk alatt soha egyetlenegy ellenzék nem volt e házban, a mely a bizalmi kérdést ilyen alkalmakkor fel ne vetette volna, a mely bizalmi kérdésnek ne tekintette volna azt, hogy . . . (A jobboldalról számosan elhagyják az üléstermet.) Kecskeméthy Ferencz: A szünetet leszavazták, most meg kimennek! (Halljuk! Halljuk!) Vertán Endre: . . .hogy vájjon megadja-e a kormánynak az eszközöket, a melyekkel ő tovább kormányozhasson ; és én igazán nem tudom, hogy miért van felvetve a kérdés, miért tagadják épen ma az igen t. túloldalnak szónokai, a hírlapjai, minden nyilvános orgánumai, hogy a bizalmi kérdést be lehetne vetni ebbe a kérdésbe. T. ház! A túloldal minket megvádolt, hogy négy izben vetjük fel a bizalmi kérdést, ennek a bizalmi kérdésnek feszegetésével elraboljuk a parlementnek összes idejét, munkaképtelenné teszszük a parlamentet, mert megkötjük annak a kerekét; ezzel szemben mi megvádoljuk a túloldalt és a kormányt, hogy hiszen nem mi vagyunk az okai annak, hogy munkaképtelen ez a parlament, hanem az, hogy nincsen munkaprogrammunk, hisz amúgy sincs mit csinálnunk. Hogyha ezt a két kérdést egymással szembe vetjük, ha mind a két kérdésnek következményeit veszszük, csak azt látjuk, hogy akár nekünk var* igazunk, akár a többségnek van igaza, az az egy tény, hogy a parlament munkaképtelen. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Es én azt kérdem, hogy akkor, mikor konstatáljuk azt, hogy a parlament munkaképtelen, vájjon nem méltó-e ezt a bizalmi kérdést felvetni azzal a kormánynyal szemben, a mely munkaképtelenné tette ezt a parlamentet ? Azt mondtam, t. ház, hogy a kormánynak nincsen munkaprogrammja, daczára az október 15-én tartott miniszterelnöki előterjesztésnek, a hol a megoldandó problémáknak, a megoldandó feladatoknak egész halmazát jelentette be a miniszterelnök ur, és bejelentette egész halmazát a készülő, majdnem készen levő, a jövőben előterjesztendő törvényjavaslatoknak. Hogyha ezt a munkaprogrammot be is tudná tartani a kormány, hogyha ezt a munkaprogrammot el is tudná végezni a ház, valóban örök emléket emelne magának. Mit látunk azonban ezzel szemben? Azt látjuk, hogy el kell végezni azt, a mi nem volt a munkaprogrammban, a czMillista felemelését, el kell talán végezni azt, — ha ugyan megengedjük, hogy elvégeztessék, —