Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-167

167. országos ülés 1902 deczember 10-én, szerdán. 395 pang; a hol az ipar fejlesztésére bécsi embernek, Löbl Mátyás urnak kell — az itteni intéző körök szégyenére — az ipar fejlesztésére ösztönözni ; ilyen államban, a hol az iparos éhen hal és közszolgálatba megy a legügyesebb, a legszorgalmasabb, a legképzettebb iparos is, elég táglelkü a pénzügyminiszter 20 millió koronát kamatnélküli kölcsönképen kiutalványozni a királyi palota építésére, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a mely palotában pókok és hova-tovább csak denevérek vagy poloskák tanyáznak. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Üresen áll az az épület, ezt mondom. Mert, hogyha van a pénzügyminiszter urnak 20 millió forintja az iparbank felsegélyezésére, istápolására és a romániai kútfúrásra, megint nem tudom hány milliója kamatnélküli kölcsönképen, miért nincsen egynéhány százezer forintja a községeknek vagyonhoz való juttatására, miért nincs egynéhány milliója a kMándorlás megakadályozására : (Tetszés a szélsőbaloldalon.) hogy a kMándorlók számára, a kik nem lelik hónukat e hazában, a melyről az volt megírva, hogy: »A nagy világon e kMül nincsen számodra hely,« földet vásárolna és letelepítené, lekötné ide a nemzetnek hasznos és munkás polgárait. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Esztelen politika hol csupa alkalmazkodásból, csupa hizelgésbó'l, csupa szolgai alárendeltségből a nemzetnek életerejét mintha szándékosan metszegetnék el és gyöngitik, pusztítják magát a nemzet életerejét, a nemzet testét. T. képviselőház! Baj az egy kicsit, ha a pénzügyminiszternek magának is vannak milliói. Azért baj ez, mert az olyan ember nem tudja mi az inség, nem tudja mi a szorultság, a nehéz anyagi helyzet, a nehéz anyagi körülmény, és minthogy mindezekből semmit sem tud, könnyedén, mosolyogva bánik a szegény ínséges polgárokkal. Én azt tartom, t. képviselőház, hogy egy ilyen politikai rendszer és egy ilyen politikai rendszernek a kezelője átok az országon. (ügy van! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) Mindezen rengeteg kincsekért, a miket a kincstár az állami kormánynak adózó közönségétől behajt, még a magyar nemzetiségi eszmének és a magyar szuverenitásnak sem tesz semmiféle szolgálatot. Majdnem mindennap felhozták itt a szónokok a nemzetiségi kérdést, és harczba állottak itt szászokkal, ráczokkal, szerbekkel és mindenféle nemzetiségekkel; felemlegették, hogy Zágrábban is, Brassóban is, és másutt a szászok és horvátok miként gyalázzák meg a magyar zászlót, és miként tüntetnek a magyar szuverenitás ellen. Elég szomorú dolog ez, t. képviselőház! De szomorú dolog az is, hogy még itt a székesfővárosban sem lehet látni, sem tapasztalni sehol, hogy a magyarság uralma fölényben, túlsúlyban volna egyebek felett. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy micsoda idegenség uralkodik itt, meglátszik rögtön, ha végigmegyünk az utczákon, alig látunk egy magyar kereskedőczéget, alig látunk itt valamit, a miről arra következtethetnénk, hogy Magyarországnak a székesfővárosa ez. Ily körülmények között, t. képviselőház, azt hiszem, eléggé indokoltam az eddig elmondottakban a kormány és politikája iránti bizalmatlanságomat. Nem fogadom el tehát a felhatalmazásra vonatkozó törvényjavaslatot, hanem csatlakozom a pártunk részéről benyújtott határozati javaslathoz. (Elénk éljenzés a szélsőbaloldalon.) Major Ferencz jegyző: Endrey Gyula! Endrey Gyula: Végtelenül sajnálom, hogy a t. miniszterelnök urat nincs szerencsém képviselőházi üléstermünkben tisztelhetni, mert azt az indiskrét kérdést intéztem volna hozzá, hogy mit hozott magával Bécsből? És azt hiszem, t. ház, hogy ez a kérdés nem is lett volna oly indiskrét és arra az igen tisztelt miniszterelnök ur válaszolni is tartozott volna, mert elérkezett már, azt hiszem, annak az ideje, hogy a helyzetet tisztázzuk, elérkezett különösen most, a Németországban beállott nagyfontosságú közgazdasági események következtében, a melyekre nézve Kossuth Ferencz t. pártelnököm kérdésére a t. miniszterelnök ur olyan kitórőleg válaszolt, hogy, ha sikerül is Németországnak az év végéig megcsinálni a vámtarifáját, még hátra van az, hogy felmondja-e a szerződést? Azután pedig nagy általánosságban és a t. túloldal nagy megnyugtatására kijelentette, hogy ő az ország érdekeit minden irányban meg fogja védeni. Hát engedelmet kérek, t. ház, a mostani viszonyok között mi ilyen általános kijelentésekkel meg nem elégedhetünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tudni akarjuk, mert jogunk van hozzá és mert kötelességünk, hogy a kormánytól határozott és nyilt felvilágosítást kérjünk, hogy mi fog történni velünk, mi fog történni az 1899 : XXX. törvényczikknek becsületes végrehajtásával, mi fog történni a magyar önálló vámterülettel ? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A legközelebbi eseményekre nézve, t. ház, azt hiszem, nem lehet semmi kétség az iránt, hogy Németország fel fogja mondani a kereskedelmi szerződéseket; és mMel ez az általános hit, érdekesnek látom a miniszterelnök ur jóhiszemű rövidlátására vonatkozólag idézni azon szavait, a melyeket e tekintetben november 19-én mondott. (Halljuk! Halljuk!) a szélsöbaloldalon.) Az 1903. évi terminusnak fontosságát bizonyos tekintetben ő is elismerte, azonban nem ismerte el azt, hogy akkorra már nekünk az önálló vámtarifa megalkotására nézve az előkészületeket meg kelljen tennünk, mert — úgymond : »A német vámpolitika a maga vámtarifájával, a melynek alapján a lejáratkor minden szerződést pozitMe fel akart 1902-re mondani — szükségszerüleg ezt kellett volna tennie — még el nem készült. Már most ugy áll ma a kérdés.