Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.
Ülésnapok - 1901-167
16/. országos ülés 1902 deczember 10-én, szerdán. 391 munknak egyik legelsőrendü, legsarkalatosabb pontját védelmezzük. (TJgy van! TJgy van ! a szélsobalóldalon.) Az állam életerőre juttatását követeljük. És mi politikai programmunknak ezt a tételét oly fontosnak tartjuk, mint az Ur imádságának azt a negyedik kérését, mely igy szól: »A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.« (TJgy van! TJgy van! a szélsobalóldalon.) A mindennapi kenyeret ennek az éhező nemzetnek, ennek az elárvult országnak szerintünk az önálló vámterületnek életerőre juttatása, életbeléptetése adja meg. (TJgy van! TJgy van! a szélsobalóldalon.) Még pedig ma. Ez a ma már elérkezett. Ez az időpont az; és csak ravasz fondorkodással lehet ezt a mát 1907-re, négy esztendővel tovább eltolonczolni. (TJgy van ! TJgy van! a szélsobalóldalon.) T. ház! Az ország népe azt gondolja, hogy a gazdasági önállóság életbeléptetésének ideje most már a következő esztendőben bekövetkezik, és a ki négy esztendővel ezt az életkérdést eltolonczolni akarja, azt az ország közvéleménye és Ítélete sújtja. Ama sokat emlegetett paktumkötés alkalmából azt mondják, bogy az ellenzéknek abban résztvevő tagjai mulasztást követtek el. Ha mulasztás követtetett el, ezt a másik szerződő, vagy egyezkedő fél ravasz fondorlattal a maga javára használta fel és kibúvó ajtót hagyott a kérdésnek 1907-re való elodázásával. Hát, t. ház, hogyha állana is az, a mit itt emlegettek, hogy a politikában nincsen jóhiszeműség : de azt hiszem, hogy a politikában is kellene lennie valami kis morálnak és a ki ravasz ügyességgel a paktumot kötő ellenzéki férfiaknak mulasztását kihasználta arra, hogy ez által az ország kárára ezt a nagyfontosságú, égető kérdést elodázza, az a politikai morált sértette meg. Az olyan morál, t. ház, mely csak akkor viseli magát becsületesen, csak akkor tartja meg a maga tisztaságát, a mikor vigyáznak rá, az nem morál, hanem a morálnak salakja és megrontó kovásza. Azt mondják az önálló vámterületnek ellenségei, hogy ez káros következményekkel járna a magyar mezőgazdaságra. Hát ez szerintem ép olyan hipotézis, mint akármi más állítás a világon. Mert hiszen tapasztalásból annak valódiságát még senki nem látta, senki sem igazolhatja, mig ellenben a meglevő vámközösség káros következményeit igenis mindenki keservesen érzi. (Igaz! TJgy van! a szélsobalóldalon.) Nem hiszem, hogy azoknak volna a kérdéshez kellő belátásuk és eszük, a kik ellene beszélnek, és mikor az ország közvéleménye, nagy politikusok, szakemberek, kereskedelmi és iparkamarák, törvényhatósági bizottságok kérik és követelik a külön vámterületet, nem hiszem, hogy annak az egynéhány érdekelt félnek, ki ellene van, e kérdésben mélyebb belátása lenne az ország nagyközönségének belátásánál. Ily meggyőződésben lévén a mi politikai programmunk legsarkalatosabb pontja felől, ne csodálkozzék senki, ha mi itt a kezünkben levő tisztes, kötelességszerű fegyverekkel mindent elkövetünk, hogy programmunk megvalósuljon, és támadást intézünk azok ellen, a kik törekvéseinknek útjában állanak. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) Minden perez drága, a mely az ország anyagi helyzetének javítását illetőleg felhasználható, minden perez drága, a mely elmulasztatik és a nemzetre nézve káros elodázást okoz. Ez az ország beteg emberhez hasonlít, a kinek sorvad a gerincze, nyomorék a keze és lehull a munkáról, megbénult a lába, nincs benne semmi épség. Mert kérdem, hol van a nemzet gerinczét képezett középbirtokos-osztály, a melynél volt az erő, a mely a nemzet élete volt, a mely a nemzetnek dicsőséget szerzett majdnem ezer esztendőn keresztül ? Ki gazdálkodik azok birtokában ? Ki lakik az ősi kúriákban ? Hová lettek a munkáskezek ? Nem szökdösnek-e a munkások az országból, és nem keresnek-e védelmet a szocziálizmus karjai közt ? (Igaz! TJgy van! a szélsobalóldalon.) Hogy ha a nemzetnek nincs gerincze, nincs erős középosztálya, ha lehullanak a munkáskezek, eltávoznak a munkáselemek, akkor mi marad meg ebből a nemzetből ? Megmaradnak a fők, a kormányzó fejek. De igazat adok annak az egyszerű embernek, a ki ezekről a fejekről azt mondotta, hogy ugy tekinti őket, mint a mikor a gyermekek őszszel a töknek belsejét kMágják, szemnek, szájnak, orrnak üregeket vágnak ki, halvány gyertyalángot vagy mécset tesznek belé és elhelyezik a sötétben, a gyenge idegzetiiek és gyenge lelkiismeretüek elrettentésére. Egy kevéssé, egy-két szempillantásig ott pislog az az alak, de a legkisebb légáramlat kioltja a gyertyalángot, és ott marad az üres fejhez hasonlított alak. Hát, t. képviselőház, ilyen sötét fejekből árad aztán világgá az a bántó rágalmazás, hogy mi akkor, mikor itt becsületes munkát kötelességszerűen, következetesen végezünk, meg akarjuk rontani és károsítani az időpazarlással az országot. Nem mi hajtjuk az országot törvényen kMüli állapotba, ha a kitartó és lankadatlan vitatkozás során talán ez következnék be, hanem azok, a kik csökönyös ellenállásukkal ezt az állapotot előidézték, a ki állásában olyan intézkedéseket tehetne, melyek e nemzetet megnyugtatnák legsürgősebb követelései tekinteteben, megnyugtatást találna a kormányelnök kijelentésében. Ha ezt nem teszi, akkor az esetleges törvényen kMüli állapotnak az ódiumát vegye magára, tartsa a hátát és állja érte a felelőséget. Mi kicsinyeskedő gáncsolás helyett ellenkezőleg elismerést érdemelnénk, meg is nyerjük azt kívülről, a közvélemény részéről, mert ha mi itt nem küzdenénk a mi igazainkért és a nemzet jogos követelményeiért, azt sem tudnák, van-e erő ebben a magyar parlamentben. Mi megmutatjuk, hogy a magyar ellenzékben van erő, és akarja is és tudja is azt az erőt, azt a
