Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-166

3K4 íőó". országos ülés 1902 deczember 9-én, kedden. földjén egy szabad, egységes Olaszország támad­hasson, Ausztriának egészen más volt az érdeke. Tessék ezt a két érdeket aztán bölcseséggel összeegyeztetni.« És ilyen eset nem egy van. Itt áll ma is előttünk az olasz kérdés, az önálló Vámterületnek, a külön gazdasági berendezkedés­nek a kérdése. Tessék ezt bölcs embernek össze­egyeztetni. Az mi reánk életkérdés, életkérdés azokra is. . Mig egyrészt meggyőződésem az, bo<zy külön vámterület, önálló gazdasági politika nélkül Magyarország sem anyagilag, sem kul­turailag nem fejlődhet, másrészt meg vagyok győződve arról, hogy az önálló vámterület Ausz­triára nézve olyan csapás, a melyet kiheverni aligha tudna. (Igaz! TJ'gyvan! a szélsöbaloldalon.) Már most, t. ház, mikor a két állam e felett vitatkozik, akkor egy magasabb törvény­hozási tényezővel szemben, a ki születésére nézve nem magyar, s a ki , egy alkalommal szép reményekre jogosító fiáról azt mondta, hogy az csak katona, csak osztrák, ilyen tényezővel szem­ben hiába van a magyar kormánynak, különösen a kormányelnöknek jó indulata, hazafisága, czélt érni aligha fog. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal­oldalon'.) Kevés idővel előbb én nemcsak mond­tam, de meg voltam arról győződve, hogy a nemzeti törekvéseket csak e párton lehet szol­gál ni, a mit most is mondok, de megtoldottam azzal, hogy jó magyar, jó hazafi nem lehet, csak az, a ki ezen a párton van, Elnök: Talán ez az állítás negatív alakban túlmegy azon, a mMel ezen képviselőházban egy­másnak pártkülönbség nélkül tartozunk. (Helyes­lés jobbfelöl.) Lukáts Gyula: Az igen t. elnök urnak figyelmeztetését, ha ott ülnék, én „is megtettem volna ezekre a szavakra, de nem tette volna az elnök ur sem, ha meghallgatta volna tovább. Mondtam, hogy ezt a fiatal hév mondatta velem, de ma, mikor az én hajam is deresedik, (Hall­juk! Halljuk! jobb felöl.) mikor a kalendárium én felettem is sebesen halad, beismerem én is, hogy azok az urak, a kik ott ülnek, lehetnek époly jó hazafiak, époly jó magyarok, mint mi. (Helyeslés.) . Madarász József: Én 80 éves koromban sem hiszem! (Derültség.) Lukáts Gyula: Mikor ezt elismerem, kérdem, miért nem tudják nemzeti törekvéseinket előbbre vinni ? Hisz a mi a nemzetre jó, .ők is épsgy kívánják, mint mi, azért épugy küzdenek,- mint mi. De lehetetlenség előtt állunk. Az ő hazafias, nemzeties törekvésük egy kövön botlik meg, a mely Bécsben vau, egy olyan családnak törek­vései előtt, a melyről már megírták, hogy év­századokon át semmit sem tanult, semmit sem felejtett. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget): T. képviselőház! Ezt a nagyon világos czélzást nem hagyhatom észre­vétel nélkül. (Zaj a szélsöbaloldalon.) ; Uray Imre: Hát nem igaz? {:, »•: Elnök: Én Uray képviselő urat arra kérem, hogy az elnöki figyelmeztetéssel szemben ne fe­leseljen. Mert azt lehetetlen megengedni, hogy akár az uralkodó, akár az uralkodó család tag­jai belevon ássanak a vitába. Uray Imre: Holnap majd jobban belevonjuk! Lukáts Gyula: Mikor a kormány működését ily jóakaratulag bírálom, mikor a bűnnek vizes lepedőjét nem ő rá akarom teríteni, akkor mégis látok egy bűnt a t. miniszterelnök úrban, hogy ő neki ezt jobban kellene ismernie, jobban kel­lene látnia, mint látjuk mi, és neki már régen egészen mások lettek volna kötelességei. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A miniszterelnök urnak világosan kellett látnia azt, hogy Bécs­csel szemben az ő hazafias törekvését nem birja érvényesíteni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalolda­lon.) Egy más pozicziót kellett volna magának teremtenie. A miniszterelnök ur hazafiságától, jóindulatától várhattuk volna azt, hogy már régen ezeken a padokon kellene neki ülnie, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalion.) s e padok­ról bizonyára a nemzet érdekében jobb, nagyobb és hasznosabb szolgálatokat tehetett volna, mint abban a szerencsétlen miniszteri bársonyszék­ben. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A 67-es kiegyezés óta gyakran volt oly momentum, mikor a nemzet életére törő veszélyek­kel szemben a mi népünk kétségbeesett. (Igaz l Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De talán kétségbe­esésének sohasem volt annyi alapja r annyi talaja, mint a jelen pillanatban, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és elkeseredettségét soha nem nyilvánította ugy, mint manapság. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Be kell ismerni azt, hogy a mi népünk lojális és meglehetősen dinasztikus. Az utóbbi időkben a magyar népnek ezen dinasztikus érzelmei lettek koczkára téve. (Igaz! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) T. uraim, keressék fel a tömeget, ott egy mese járja szájról-szájra, (Halljuk! Halljuk!) és még jó, hogy ez a mese tartja meg a népben a hazafias érzelmeket. Beszélnek egy idegen királyfiról, ki a mi hazai édes magyar nyelvünket tanulja. Hogy igaz-e, nem-e, azt nem keresem, nem kuta­tom. Beszélnek arról, hogy a nemzet kétségbeejtő' helyzetéből a külföldről várhatja csak megvál­tását és mondhatom, hogy ezt a mesét, melyet a német császári házról kolportálnak itt faluról­falura, viskóról-viskóra, örömmel fogadta a magyar nép és azt hiszi, hogy az európai helyzetben beálló változások folytán talán onnan kap egy nemzeti dinasztiát, a hová eddig talán nem is gondolt. Mikor az ilyen mendemondák is olyan termékeny talajra találnak népünknél, akkor ez legalább is kell, hogy gondolkodóba ejtsen bennünket. (Helyes­lés a szélsöbaloldalon.) Nem untatom önöket többé, de. ki kell je­lentenem még azt, hogy az, a mi leg­utóbb terveztetik, az a merénylet a magyar nemzet ellen, ezen mindenkitől elhagyott, kizsa­rolt nép ellen, az már több a kétségbeesés po­litikájánál. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.)-

Next

/
Thumbnails
Contents