Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.
Ülésnapok - 1901-161
161. országos ülés 1902 deczember 2-án, kedden. 259 vinni, hogy egy független Magyarország épüljön ki ezen az alapon. Ilyen réseket hagytak ezen a törvényen. Ugyanazon időben a másik fél ugyanazon dolgokban nem ugy alkotta meg a törvényeket. Arra nem volt gondjuk az akkori intézőknek, hogy legalább azonos törvényeket hoztak volna, hanem homlokegyenest ellenkező törvényeket hoztak. A mit előir az 1857. évi XII. t.-cz., azt egyenesen letagadja a deczember 21-iki osztrák törvény. Hogy többet ne hozzak fel ennek illusztrálására, legyen elég az osztrák törvény 6. §-át idéznem. Itt van Magyarország megaláztatása. A delegáczió intézményébe, a melyről azt mondották, hogy nem fiók-parlament, mi nem mentünk bele, mert szerintünk elég a parlament, innen is el lehet intézni az ország ügyeit. De belementek önök azért, mert azt mondták, hogy az csak bizottság jellegével bir, nem pedig törvényhozói joggal. A decz. 21-iki osztrák törvény ellenben hű magyar fordításban ezt mondja: »A birodalmi tanácsot és a magyar országgyűlést illető törvényhozási jog, a mennyiben a közös ügyekről szól, a delegácziók utján gyakoroltatik.» Engedelmet kérek, Deák Perencznek minden beszédéből az tükröződik vissza, hogy a delegácziók törvényhozási joggal birni nem fognak. Én nem tudom, hol voltak az akkori képviselők, a kik nem figyeltek erre az osztrák törvényre és ennek 6. §ára. Pozsgay Miklós: Kaszinóztak, mint most! Pap Zoltán: De annyi bizonyos, hogy az idők nekünk adnak igazat, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és a mitől féltünk, bekövetkezett csakugyan gyakorlatban, nemcsak a delegácziók utján, hanem Magyarország sorsa vezetésének minden utján, hogy t. i. belopják az osztrák törvénybe azokat az intézkedéseket, a melyekre később rá lehet mutatni, hogy osztrák törvények mondják, hogy a magyar országgyűlést illető törvényhozási jog ime a delegácziókra ruháztatik át. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A ki ezt a veszedelmet nem látja, az ne menjen a politikai pályára, mert annak itt babér nem terem, az csak szavazni képes, de az ország érdekében valamit tenni, cselekedni képtelen. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) T. képviselőház! Azt hiszem, hogy nem csépeltem üres szalmát akkor, a mikor ezeket a kérdéseket itt felszínre hoztam és megmutattam, hogy az az egységes osztrák-magyar birodalom, a melyet igy szoktak és szeretnek bécsi körök nevezni a külfölddel szemben, nemcsak intézményeiben, — társadalmi intézményeket értek, — hanem törvényeiben sem egységes, mert hiszen ugyanazon ügyben hozott törvények is lényegesen eltérnek egymástól, (Ugy van! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) sőt még legféltettebb intézményekben is, a hadseregben is megvan az önálló rendelkezési jog, még az élelmezést illetőleg is. Tehát a birodalom nem egységes, és az egységesítési törekvésekkel nem fognak czélt érni soha. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Kérnék egy kis szünetet. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : T. ház! Az ülést újból megnyitom. Pap Zoltán képviselő ur folytatni fogja beszédét. Pap Zoltán: T. képviselőház! Legyen a magyar nemzet boldogsága a magyar király boldogsága, legyen a magyar nemzet fájdalma a magyar király fájdalma; (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) tartsa a magyar király a nemzet üterén az ő kezét és gyógyítsa meg, ha a nemzetnek fáj valami. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ezt szeretném én látni a magyar királytól és akkor változnék meg az én nézetem is a politikai helyzetet illetőleg. (Ugy van! a szélsőbal oldalon.) Én, igen t. képviselőház, nem mondok le a magyar állam egységének érvényesüléséről. Ha egyszer Bismarck Európa figyelmét Magyarország felé irányította az osztrák-magyar birodalomban, ha azt hangoztatja, hogy a súlypontnak itt kell lennie: akkor ez valószínűleg nem az ő egyéni véleményének nyilvánulása volt, hanem a történelem tudása, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hisz per longum et latum pertraktálva volt Magyarországnak kiterjedése, nemzeti hegemóniája, egysége, hatalma a Mátyás-szobor leleplezése alkalmával. Azt a régi Magyarországot akarom és kívánom én vissza, a mely akaratnak és kívánságnak útjában nem áll más, mint maga a nemzet. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ezért szomorodik el mindenki, a ki hazája jövendőjéről, boldogságáról, dicsőségéről álmodozik. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) E tekintetben nem lesz felesleges a napi sajtónak állásfoglalását ebben a beszédben egy kissé felidézni. Dalmáczia bekebelezéséről van szó, Dalmáczia közjogi helyzetéről, a mely, mint tudjuk, függőben van. Malics, Spalató polgármesterének a »Novi List« czimü lapban megjelent czikkével akarok pár szóval foglalkozni, (Halljuk ! Halljulc!) hogy kielégítsem én is vágyaimat, álmaimat, ábrándjaimat a magyar imperializmusról. (Halljuk! Halljulc!) A spalatói polgármester barátja a népnek ós védelmezi azt az álláspontot, hogy a Horvátország és Magyarország közti kiegyezés alapján Dalmáczia bekebelezésére kell törekedni azokkal a támadásokkal szemben, a melyek őt ezért a »Narodni List«-ben érték, és azt mondja, hogy a jobb-párt trializmusra törekszik, a mi a mostani alkotmány mellett lehetetlen. Magyarország inkább a perszonális-unióra, törekszik, és Horvát-Szlavonország csatlakozni fog hozzá, a mint a dolog természete szerint csatlakoznia 33*
