Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.
Ülésnapok - 1901-160
160. országos ülés 1902 deczember 1-én, hétfőn. 241 hiányt. Junktim van e között, junktim van a gazdasági berendezésre vonatkozó rendelkezést illetőleg; junktim van a közösügyi költségekhez való hozzájárulási arány megállapítása, tehát a kvóta megállapítása tekintetében, junktim van egy egészen külön törvényben megállapított egy másik áldozat, az 1867 : XV. t.-ezikkben szabályozott azon óriási áldozat tekintetében, a melyet Magyarország nem saját jólétének megállapítása, hanem az osztrák tartományok jólétének biztosítása érdekében, vagy — a mint akkor kifejezték magukat — az osztrák tartományok összeroskadásának megakadályozása érdekében hozott. Az az enarraezionális mód, a mely az 1867-iki tőrvényhozást jellemzi, kifejezést adott ennek olyan formában, hogy történik ezen áldozat Magyarország részéről azért, hogy ő Felsége tartományai, helyesebben »ő Felsége örökös tartományai* össze ne roskadjanak a rájuk nehezedő terhek alatt. T. képviselőház! Arról a teherről beszélek, a mely az 1867 : XV. t.-czikkben emiitett államadósságok után a magyar korona országai által átvállalandó évi járulékból áll. Kijelentem, t. képviselőház, hogy e kérdésnek a napirendről való levételét ez a párt nem fogja engedni; (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) ebben követni fogjuk azt a klasszikus mondást, hogy: Fleotere si nequeo superos, Acheronta movebo. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Igenis, ezt a kaput döngetni fogjuk, mert ez nem garasos kérdés. (Ugy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Nem tekintem garasos kérdésnek, mert ebben a milliókon kívül, a melyek az ország vagyoni érdekeit mélyen érintik, angazsálva látom az ország függetlenségének egyik eklatáns részét, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) olyan részét, a mely oldalon a nemzetek önállóságát elhomályosítani a legkönynyebb, mert az önállóság hiányának egyik leghatalmasabb bizonyítéka minden idegen előtt, ha azt látja, hogy egy ország a másiknak tributáriusa. (Ugy van: Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az 1867: XV. t.-cz. maga olyan keztyüs kézzel nyúlt ehhez a dologhoz, mint azt az akkori hangulat indokolttá tette. (Halljuk! Halljuk!) Ugy nevezi, hogy az államadósságból a magyar korona országai részéről elvállalandó járulék. Ez a czirn maga leplezése a valóságnak. Nem a magyar államadósságról van szó, mert Magyarországnak államadóssága akkor nem volt (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Magyarország nem tartozott, tehát államadósságok utáni járulékról nem beszélhetett: hanem beszélt és tett azon államadósságok terhének megkönnyítése érdekében, a melyeknek óriási összege épen a magyar államiság elnyomása érdekében kontraháltatott. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem lebbentem fel azt a fátyolt. Csak megemlítem, hogy Magyarország állami adósság czimén Ausztriának egy garasával sem tartozott. Hadi sarczczal sem tartozott, hiszen nem KJSPTH, NAPLÓ. 1901 1906. IX. KÖTET. is tekintették háborús félnek; de különben is abban a harczban, a mely köztünk lefolyt, a harczmezőn nem ők voltak a győztesek. (Ugy van! Ugy vart! a szélsöbaloldalon.) Semmi, sem nemzetközi jogbeli, sem etikai vagy más jogbeli magyarázattal Magyarországra az államadósságokban való részesedés kötelezettségét ráerőszakolni nem lehetett. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) El is ismerték eztpropter bonum pacis ők, mentális rezervátával,mi pedig fentartás nélkül. Elismerték, törvényünkbe is van iktatva, hogy nem tartoztunk, nem tartozunk, nem vagyunk Ausztriának adósai. Elvállalunk egy teher összeget évi járulék alakjában, a mely évi járulék lehetővé teszi, hogy Ausztria a megmaradó teher alatt össze ne roskadjon. És ez a distinkczió alapja. Néni volt sem czélja, sem joga a kiegyezés értelmében senkinek Magyarország terhére ezt másképen interpretálni. Arról volt csak szó, mennyi terhet bír el az egyik anélkül, hogy összeroskadjon, mennyit kell a másiknak vállára vennie, hogy az egyik össze ne roskadjon. A distinkczió igy állott: Ausztriát nyomja egy meghatározott mennyiségű adósság és ennek terhe; ebből a teherből, hogy össze ne roskadjon Ausztria, elvállalt Magyarország egy részt. Junktim van — jól megemlékezzünk róla, — junktim van, a törvény világos rendelkezései és az egyezségi tárgyalások összes adatai szerint, a kiegyezési kérdések összes komplexumában mindenütt a teherviselési képesség junktima áll fenn, mindenütt az összeroskadás mellőzéséről van szó. Világos kifejezést ad ennek a törvény utolsó bekezdése is a többek között, a mely azt mondja: »Jelen törvény akkor lép életbe, ha tartama, valamint a közös költségek fedezési aránya iránt létrejött egyezmény, s a magyar korona országai és ő Felsége többi országai közt kötendő vámés kereskedelmi szerződés ő Felsége többi országai és királyságai által is elfogadtatott, s ő császári és apostoli királyi Felsége által az utóbb érintett országokra és királyságokra nézve is szentesit tetett.« így van ez a junktim szempontjából. Már most, t. képviselőház, az idők fejlődtek. Az osztrákok gondolkodása is fejlődött: t. i. velünk való viszonyaik rendezésénél mindig raffinirtabbak lettek. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy raffinirtak voltak már ezen egyezmény kötésénél, arra nézve nem idézem most az ama tárgyalások lefolyásáról szóló osztrák jelentéseket. Pedig igen tanulságosan látható azokból, hogyan jellemezték, hogy minek tulajdonították ők azokat a vívmányokat, a melyeket sikerült nekünk kieszközölni. Pl. azt irják : »bei der auffallenden Unwissenheit.!« Ez volt a legkisebb jelző, melyet azokra a felekre alkalmaztak, a kik velük tárgyaltak és a kik nekik ezeket az áldozatokat az ország nevében megadták. Nem beszélek most erről, mert a törvény maga, tartalmaz rendelkezéseket, 31