Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-151

151. országos ülés 1902 törvényes önállása, stb. a pragmatica sanctio által vele válhatlan kapcsolatban álló tartományok iránti törvényes viszonyainké A 48-iki törvények tehát maguk is elismerik, határozottan a pragmatica sanctiora fektetve az okoskodást, hogy vannak bizonyos viszonyok, melyek igenis érdekelnek bennünket, a közös •uralkodó személyén kiviil. De, kérem, maga az 1848-iki törvény is beszél — a t. képviselő' urak tudják, — egyik szakaszában arról, hogy közös viszonyok, közösen érdeklő viszonyok Ausztria és Magyarország közt, tehát »közös viszonyok* is, nemcsak »közösen érdeklők*. Ezek gondolom, mind eléggé bizonyítják azt, hogy ezt a nagy kérdést igy elütni nem lehet, a mint a t. képviselő urak elütötték és nem lehet ugy felállítani a maga szétválasztó, a maga egy kicsit összezsugorított voltában, nem lehet semmi körülmények közt sem, mert igenis, a pragmatica sanctio alapszerződés Magyarország és a dinasztia között. Ezen alapszerződésbe lefektetett elv az együttes és elválaszthatatlan birtoklás elve, a miből folytak mindazok a következmények, a miket az 1867 : XII. t.-czikk a közös birtoklás biztosítása czéljából a védelem közössége tárgyában felállított. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezek után áttérek arra, a mit egyik vádképen ellenem intézve hallottam abban a kérdésben, a melyről pedig én ebben a házban nem egyszer, hanem többször nyilatkoztam, t. i, a nemzetiségi kérdésről. (Ralijuk 1 Halljuk!) Komjáthy Béla képviselő ur, ki ezen a téren és ebben a kérdésben már többször összemérte velem a fegyvert, ismét erre a térre tért. »On revient toujours á ses premieres amours«; és ismét — pedig már nagy csatát küzdtünk ebben — ily nagy és erős váddal áll elő. Meg is fűszerezte bevezetésképen a megformulázandó vádat azzal, hogy alig tudta a miniszterelnököt arra ráerőszakolni, hogy a nemzetiségi kérdésben szint valljon. Egyszer kérdezte a pénzügyi bizottságban a pénzügyminisztert és ez neki feleletet adott. Ez egészen ugy jön ki, mint hogyha én nem akartam volna feleletet adni. Eddig legalább nem voltam vádolva azzal, hogy felelettel adós maradtam. (Derültség.) A pénzügyminiszter ur felelt valószínűleg távollétemben, bizonyára nem felelt volna, ha ott lettem volna. De felesleges is volt azt mondani, hogy engem erőszakolt nyilatkozatra. Hiszen én, ha programmbeszédemben nem is nyilatkoztam részletesen a nemzetiségi kérdésről, programmomba mégis felvettem, mi a politikám lényege ebben a kérdésben is: az egységes magyar nemzeti állam politikája, a magyar nemzeti államnak konszolidálása és kiépítése. Azt a miniszterelnököt, a kinek tanácsára ő Felsége abban a trónbeszédben, a melylyel megnyitotta az országgyűlést, azt mondja, hogy a magyar nemzeti állam kiépítésének munkájában pedig nem szabad szünetelésnek beállani, (Helyeslés a november 19-én, szerdán. 7 jobboldalon.) és azt nem szabad semmivel sem megakasztani, azzal nem lehet alaposan vádolni, hogy nincs nemzetiségi programmja. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De nyilatkoztam én nem egyszer, — hiszen t. barátommal nagy csatákat vívtunk, és mindig élvezettel gondolok vissza azokra az erős ütközésekre, mert olyan készült és olyan eszes emberrel szívesen vitázok és azok, a kik emlékeznek azokra a válaszokra, vitákra és fejtegetésekre, a mikbe én akkor belementem, azok talán nem fogják megvonni tőlem azt a bizonyságot, hogy igenis kifejtettem azt, a mi a nemzetiségi, illetőleg a magyar nemzeti politikának a követelménye és lényege. Azért abba most belemenni nem is tartom szükségesnek, mert én eléggé tisztán és világosan megállapítottam a határköveket; megállapítottam azt az irányt, azokat a czélokat, a melyeket én a magyar nemzeti politikában követek (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és legyen az én t. képviselőtársam az iránt nyugodt, hogy én magamat magyar érzelmemben és magyar felfogásomban és azon kötelességekben, a melyek reám, mint a magyar politikának ez idő szerinti vezetőjére haramiának — valamint magyar felfogásomban, abban a felfogásban, hogy én a magyar nemzeti állam politikáját csinálom, de a mellett nem üldözök senkit, a ki a magyar állameszme és a magyar nemzeti állami politika hive, és jó hazafi, ha idegen ajkú és a mellett egyenjogú polgárokként bánok ennek az országnak, nemzetiségi és vallásfelekezeti különbség nélkül, minden polgárával; (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) abban én magamat senki által megelőzni nem hagyom. (Elénk tetszés és helyeslés a jobboldalon.) Üldözöm és üldözni fogom azt, a ki a magyar állam czéljai ellen tör. T. képviselőtársam egy csomóját a lövegeknek hajítja felém egy nagy apparátussal, mert az én t. barátomnak nagy a készültsége, nagyok a tanulmányai, ő sokat olvas és sokat tud; és azzal az apparátussal jött felém és nagy lövegeket szórt ide, szintúgy borsózott bele a hátam. (Derültség a jobboldalon.) De ugy éreztem, hogy mire azok a lövegek ideértek, azon lövegeknek a tartalma elfoszlott. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. Mozgás a szélsÖbaloldalon.) Hogy miként, leszek szerencsés illusztrálni, mert azon támadások majdnem mindannyijával igenis kell foglalkoznom, mert egyszer és mindenkorra véget akarok vetni azon mesének, hogy én csak egy hajszálnyira is eltérek itt a/.on politikától, a melyet minden magyar állaaaférnunak követnie kell. (Élénk tetszés és helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő ur először is föleleveníti az úgynevezett brassói gimnáziumnak ügyét és állítja, most három év után, hogy ő neki volt igaza. Nohát, t. képviselőház, én bármely választott bírónak ítélete alá bocsátom... Endrey Gyula: Nem kell választott bíró! (Felkiáltások a jobboldalon: No! No!) Széll Kálmán miniszterelnök: Hát én elfő-