Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-151

8 151. országos ülés 1902 november 19-én, szerdán. gadom Endrey Gyula t. képviselő urat magát! (Tetszés a jobboldalon.) Elfogadom és objektív bírálat után tessék megvizsgálni azokat a fejtegetéseket és azt a megoldási módot, a melyet én ebben a kérdésben létesítettem és állítom, hogy nincsen feladva benne semmi, a mi a magyar állameszmével vagy a magyar állam szuverenitásával ne egyeznék meg teljesen. (Ugy van! ügy van! a jobboldalon.) Ellenkezőleg áll a dolog. A megoldás miben állott? (Halljuk! Halljuk!) Titkos szubvencziók jöttek Romániából ellenőrizhetetlenül és azok mint segélyek küldettek be. Voltak olyanok is, a melyeket a román kormány felvett a maga budgetjébe. Sok tanulmány után kiderittetvén a kérdés, még én előttem, a melynek egyes fázisaiba most nem megyek bele, én azt a megoldást létesítettem és ez a megoldás — mert csak erről van szó — egyedül korrekt és sokkal jobb, mint minden előző megoldási kísérlet és javaslat — abban állott, hogy nem titkos szubvenczióképen, mert azt soha el nem ismertük, nem a román királyság budgetjéből, hanem mint alapítványt tekintettük, a melyre nézve kitűnt, hogy az egy alapitványszerü dolog, a mely a múlt századokban keletkezett. Ez megállapittatván, annak az addig szubvenczióképpen ideküldött összegnek kapitálisa letétetett, nem a román metropolita kezeihez, hanem letetett 4°/o-os román állami rentében, államkötelezvényben, a magyar állam pénztárába, hogy az, mint önczélu alapitvány, alapitványszerüleg kezeltessék a magyar kormány által és annak kezein keresztül és ellenőrzése és felügyelete mellett kapja meg azt az, a kinek számára az a múlt században alapíttatott, ugy, hogy a magyar államnak hatósága, pecsétje, tekintélye azon rajta van. E mellett a román kormány a maga egész lojalitásában kijelentette, hogy soha, semmiféle titkos, vagy nem titkos szubvencziót sem költségvetésben, sem költségvetésen kívül, semmi körülmények között nem fog tenni és nem fog engedni. Ez tehát olyan megoldás, a mely minden tekintetben megfelelt a magyar állam tekintélyének és minden követelménynek. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Pichler Győző: Az a pénz a román kultúrára van adva! Magyarországon a román kultúra fejlesztésére! És ezt helyeslik! Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt azért helyeslik, mert a századok előtt tett alapítványt, miután az magánvagyon, czivilizált államban elkobozni a tulajdonjog flagráns megsértése nélkül nem lehetséges. (Zaj. Ellenmondás a szélsöbalóldalon. felkiáltások: El lehet kobozni, ha államellenes!) Nem arról volt itt szó, hogy ez az alapitvány megtörténjék-e, igen vagy nem, hanem arról, hogy mi egy történelmi jogfejlődéssel, magánjogi jogfejlődéssel állottunk szemben és így ez a megoldás az egyedül korrekt a magyar állam szempontjából, mert a magyar állam kezébe van letéve. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De az én t. képviselőtársam ezen alkalomból még tovább megy és azt mondja, hogy a miniszterelnök nem engedte meg azt, hogy a kultuszminiszter egy, a nemzetiségi középiskolákat ellenőrző, specziális orgánumot állitson fel és a mikor én közbeszólásommal kértem t. képviselőtársamat, hogy mondja hát meg, honnét meríti ezen állítását, mondja meg itt a házban, akitor t. képviselőtársam azt mondotta, hogy azt a diskréczió nem engedi, hanem a folyosón, a házon kivül meg fogja azt nekem mondani. Hát én azt hiszem, hogy minden ilyen kérdés, különösen, ha vád alakjában hozatik ide, ebben a házban tisztázandó és ón nem félek a tisztázástól és tisztázni is fogom. | A t. képviselőtársamat magát kérdeztem meg i a folyosón rögtön és t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ő e tekintetben egy rendeletet olvasott. Erre kijelentettem, hogy a ki neki tőlem bármilyen rendeletet, írást mutatott, az tévedésbe ejtette. Ilyen nem exisztál, mert soha egy szóval, egy betűvel semmiféle irányban nem korlátoztam, vagy nem befolyásoltam a kultuszminiszter urat, hogy ebben a tekintetben ne ugy intézkedjék, mint a hogy azt jónak látja. Ezt állítom és nincs senki, a ki az ellenkezőjét be tudja bizonyítani. De még az irattárt is megvizsgáltattam, hogy talán tudtomon kivül nem ment-e ki ilyen rendelet, és konstatáltam, hogy nem ment; tehát valótlant mondott az, a ki a képviselő urnak azt állította, hogy én nem engedtem meg; a ki a t. képviselő urnak ilyet mondott, az a, t. képviselő urat felültette, félrevezette. (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) Én a t. képviselő urnak bona fidesében nem kételkedem, — én nemcsak Kossuth Eerencznek hiszek, — de a t. képviselő urat is kérem, ne kételkedjék abban, a mit itt mondok, és ne vádoljon alaptalanul ilyesmivel olyan kategorikus módon. Hát a dolog ugy áll, hogy a kultuszminiszter ur tárgyalt az én elődömmel az iránt, — épen ezen brassói gimnázium ügyével kapcsolatban — hogy valamilyen szervezetet léptet életbe. (Zaj a szélsöbalóldalon. Félkiáltások: Ohó! Most jön a lóláb!) Elmondom és meggyőződnek a képviselő urak, hogy az nem lóláb, még nem is kecskeláb ; ez semmiféle láb. Pichler Győző: Ez csak román lábatlankodás! Széll Kálmán miniszterelnök: A kultuszminiszter urnak tehát volt ilyen terve annak idején, de azután maga a kultuszminiszter ur, a nélkül, hogy csak egy szóval említettem volna neki, a nélkül, hogy erről csak beszéltem volna vele, arra a nézetre jött, hogy sokkal helyesebbnem egy specziális közeg, hanem a rendelkezésre álló törvényes közegek által ezen viszonyok felett hatályosan és teljesen az ellenőrzést és felügyeletet gyakorolni. Már most kérdem a t. képviselő urakat: mi különbség van a között, ha a miniszter maga, — hiszen most személyesen is meglátogatta az iskolákat ós meggyőződött az