Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-151

4 151. országos ülés 1902 november 19-én, szerdán. Napirend előtt Szentiványi Árpád képvi­selő ur kivan szólani. (Halljuk! Hallj uh!) Szentiványi Árpád: T. képviselőház! (Hall­juk! Halljuk!) Napirend előtti felszólalásra kértem engedélyt, és a ház t. elnöke azt meg is adta. Első sorban is bocsánatot kérek a t. háztól, hogy személyes ügyet vagyok kénytelen előhozni. Méltóztatnak tudni, hogy összeférhet­lenségi esetet jelentettek be ellenem, megindo­kolva azt azzal, hogy a Csorbai-tó megvételénél közbenjártam. Elmondom az esetet minden szé­pítés nélkül; nem veszek el belőle semmit: el­mondom ugy, a hogy történt. 1901. szeptember havában a Tátrában jár­tam. Ott Szentiványi Józsefnél, a kinek ven­dége voltam, egy levelet láttam — megmutatta — a melyet neki herczeg Hohenlohe irt. A le­vél tartalma az volt, hogy herczeg Hohenlohe a Csorbai-tóért és környékéért adna Szent­iványi Józsefnek 3 millió koronát, és hozzá­tette azt is, hogy a mennyiben a magyar ál­lam, vagy bárki más többet Ígérne, Szentiványi József szíveskedjék a herczeget erről értesíteni, hogy nagyobb árt ajánlhasson. Én már ott megjegyeztem, hogy talán mégis meg kellene irni ennek a levélnek tartalmát a magyar kor­mánynak; kár volna, ha a Tátrának ez a része is idegen kézre kerülne. (Elénk helyeslés a johb­és a baloldalon.) Ott mindjárt megírtam a föld­mivelésügyi miniszter urnak az esetet szóról­szóra, a mint történt. Meglehet, hogy ennek a levélnek következ­tében ment fel a miniszter ur; és minthogy hivatkozott Szentiványi Józsefnél arra is, hogy bizonyos mértékben hazafiság dolga is, hogy ez a terület, a Tátrának valóságos gyöngye, ne ke­rüljön idegen kézre és minthogy Szentiványi József belátta, hogy a hazafiságért áldozatot kell hozni, 3 millió koronárt eladta a területet az államnak. Ezzel, azt hiszem, nem követtem el összeférhetlenségi esetet, (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) hanem magyar ember, magyar országgyűlési képviselő kötelességét teljesítettem. (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Kijelentem egyben azt is, hogy én még életemben pénzért, vagy pénzértékért soha lépést nem tettem, még fizetést sem kaptam soha, mert nem szolgáltam — kivéve, hogy a képviselői napi­dijakat felvettem. Mégis némely lap ugy tüntet fel, mintha én is bizonyos mértékben sápért cse­lekedtem volna. (Mozgás.) Eltekintve attól, hogy akkor, a mikor a levelet írtam, képviselő sem voltam, mert a képviselőház bezárásától a választásokig mindenki megszűnt képviselő lenni; eltekintve attól is, hogy az összeférhetlenségi törvény tulaj­donképen akkor még életbe sem volt léptetve, mert annak hatálya csakis az uj országgyűlési cziklus megnyitásakor kezdődött: mégis nagyon kérem a t. házat, méltóztassék talán az össze­férhetlenségi bizottságnak azt az utasítást adni, hogy ne e miatt a formahiba miatt utasítsa vissza a bejelentést, hanem menjen bele a meritumba, hogy egészen igazságos ítéletet mondhasson, vájjon követtem-e el összeférhetlenségi esetet, igen vagy nem, és hogy vonatkoztatható-e reám az összeférhetlenségi törvény intézkedése? (Mozgás..) Nagyon kérem, méltóztassék ezt figyelembe venni és az összeférhetlenségi bizottságot így utasítani. Ha pedig nem lehet ily utasítást adni, legalább itt intézem az összeférhetlenségi bizott­ság tagjaihoz e kérésemet; hallották, tehát figye­lembe vehetik. Ezt akartam az igen t. háznak tudomására adni. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: T. ház! A t. képviselő urnak elő­adására azt a megjegyzést kell erről a helyről tennem, hogy a ház az összeférhetlenségi bizott­ságnak, vagy az összeférhetlenségi bizottság je­lentése nyomán esetleg összeülő összeférhetlen­ségi ítélő-bizottságnak semmi néven nevezendő utasításokat nem adhat, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) sem azoknak eljárását semmi irányban nem befolyásolhatja. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Következik a napirend, t. i. az inditvány­és interpellácziós-könyvek felolvasása. Dedovics György jegyző: Tisztelettel jelen­tem a háznak, hogy az indítvány-könyvben be­jegyzés nincs, ellenben az interpellácziós-könyvbe be van jegyezve 1902. november 18-áról dr. Lengyel Zoltán interpellácziója: A magyar ipar, különösen a kisipar részeltetéséről a közös had­sereg és a honvédség szállításainál, a honvédelem­ügyi miniszterhez; és 1902. november 19-ről Haydin Imre: A Felvidék észak-nyugati részét fenyegető Ínségről, a miniszterelnökhöz. Elnök: Következik az 1903. év első négy­hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat tárgya­lásának folytatása. A miniszterelnök ur kíván szólni. (Halljuk! Halljuk! jolbfelöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselő­ház ! Ha most, ezen két hét óta folyó és ma már bizony csak hömpölygő felhatalmazási vitá­ban felszólalni időszerűnek látom, nem azért teszem, hogy mindazon kérdésekre, melyek ezen vita keretében megbeszélés tárgyát képezték, a magam részéről kiterjeszkedjem. A kérdések egy része oly természetű, hogy megérdemli, hogy azok magukban tárgyaltassanak a maguk nagy hord­erejénél fogva, és én fentartom magamnak, hogy akkor, amikor ezen kérdéseknek érdeméről kime­rítően lehet és kell szólani, a magam nézeteit is előadjam. Voltak oly sokszor hallott kérdések is, a melyekre, természetüknél fogva, talán a válasz részemről nem szükséges. Annál inkább tartózko­dom mindenre kiterjeszkedni, mert egy pár olyan tételt akarok a lefolyt vitának anyagából és nagy tömegéből kiragadni, melylyel hosz­szasabban kell foglalkoznom. Ezek a téte­lek azokra a nagy vádakra vonatkoznak, a melyeket a szemben ülő t. képviselőtársaim kö-

Next

/
Thumbnails
Contents