Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-134
f 34. országos ülés 1902 október 18-án, szombaton. 91 oldalon.) Hiszen akkor, a midőn a felemelt quótát megszavazták, már a túlsó oldaton mélyen elszomorítónak találták a dolgot. És mégis megszavazták a felemelt quótát akkor, a mikor végletekig fokoztuk fogyasztási adóinkat. Mikor pedig ebből egy kis eredményt kellene elérnünk, ezt az .eredményt oda dobták zsákmányul Ausztriának. És hogy ha még egyformán dobtuk volna oda! De nem is egyformán történt ez, mert a quóta az arányszám megállapítása mellett is folyton emelkedik, ezek a fogyasztási adók pedig bizony csökkennek és ma sem érik el azt, a mit mi ma ezen a czimen fizetünk és fizettünk. (Igazi Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A mint látjuk, t. képviselőház, a quóta 1867 óta meglehetősen változott. Változott királyi döntéssel a legutolsó időkben és hogyha már elmondtim azon politikai okokat, a melyek előidézték ezen alkudozásoknál, hogy azok mindig a mi hátrányunkat okozták, talán nem térhetek ki az elől sem, hogy egyszerűen rámutassak arra, hogy a quótának legújabb felemelése két évvel ezelőtt szintén azért történt, hogy Ausztriának egységét megteremtsük, történt azért, mert az osztrákoknak a száját be kellett tömni. És mivel tömhettük be mással, mint Magyarország zsebével és a magyar állam pénzével? (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) tehát feláldoztuk Magyarország érdekeit. Hogyha odaát veszekednek, hogyha a Wacht am Bheint énekelik, hogyha széjjelcsap kétágú farkával a cseh oroszlán, akkor Magyarországnak kell segítségül jönni, akkor Magyarországnak kell megfizetni a békességnek az árát. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Az a végzete a mi magyar hazánknak, hogy mindig oda kell állani Ausztriát megmenteni és daczára annak, hogy Ausztriának mindig az volt a törekvése, hogy ezt az országot beolvaszsza, hogy mint államot megszüntesse, hogy azt kiszipolyozza és gyarmattá tegye, mindig Magyarországnak kell oda állni, mindig a mi nagylelkűségünkre van szükség, hogy Ausztria továbbra is fenmaradhasson. (Ménk helyeslés a szélsobalóldalon.) 1867-ben 3070 0 ,' 0-ban volt megállapítva a quóta. Már kijelentettem, t. ház, és igazolni is megkíséreltem, hogy ez a quóta akkor is túlmagas volt. Ujabban ismét emelkedett a quóta. Az a kérdés, hogy 1867 óta gyarapodott-e Magyarország és ha igen, — mert nemcsak az a kérdés, hogy mi mentünk előre olyan arányban — hanem az a kérdés, hogy gyarapodott-e oly mérvben, a mint gyarapodott Ausztria? Erre nézve, t. képviselőház.^ különböző szemüvegeken nézzük a dolgokat. Én ezt elhiszem. Azt is elhiszem, hogy az államnak a fejlődését és gyarapodását a túloldal, a mely az 1867-iki alapon áll, és a miniszterelnök ur is, különösen azóta, mióta a quótát a régivel szemben felemelték, rózsásabb színben látják. Hát hiszen ő kormányoz, és ki legyen megelégedve a haladással, ha még ő sincsen megelégedve? De nem ebből a szempontból kell ezt a kérdést elbírálni, hanem abból, hogy mi a tényleges haladás, mi a tényleges vagyonosodás. Azt mondják, hogy haladtunk. Ez természetes. Egy nemzet, a mely meg nem áll, a mely dolgozik, annak haladnia kell, (Igaz! Ugy van ! a szélsobalóldalon.) egy nemzet meg nem állhat, vagy előre, vagy hátra kell mennie. Haladt tehát ez a nemzet is, mert dolgozott, mert tett és tevékenykedett. Mennyit haladhattunk volna azonban, hogyha a nemzetnek erői, karjai meg nem lettek volna kötve (Élénk helyeslés a szélsobalóldalon.) és ha azt, a mit dolgozott és szerzett, a saját nagyságára és boldogulására fordíthatta volna. (Élénk helyeslés a szélsobalóldalon.) Épen ennek a nemzetnek az életképességét és életrevalóságát bizonyítja, hogy az 1867-iki alap daczára is tudott haladni és haladott is. Ez a haladás azonban nem volt olyan fényes, mint a hogy a t. miniszterelnök úrék látják. Nem is haladhatott, mert hiszen Magyarország mezőgazdasági állam, a hol a föld jövedéke meg van kötve, ezt a végletekig fokozni nem lehet, de nem is tudjuk, nem is fokoztuk. Nagyon jól tudjuk, hogy az intenzív gazdálkodás Magyarországon még nagyon csekély és ismétlem, hogy az pangásban is van. Ha még az Isten jó terméssel áldotta volna meg minden egyes évben, ha ontotta volna az aczélos búzát az a föld, még akkor sem haladhattunk volna. Mert sajnos, a föld-jövedék megállapításánál nemcsak a termés mennyisége, hanem az áralakulás is befolyással van, és hogy ma folyton 6—7 frtos búzaáraink vannak, ós hogy az Amerika felől jövő verseny folytán ez az állapot is folyton-folyvást rosszabb lesz, ezt nem kell, hogy igazoljam. Iparunk épen azért nem fejlődhetik, mert Ausztriával közösségben vagyunk, mert a vámközösség folytán a nagyipar nem tud meghonosulni és nem tud fejlődni, a kisipar pedig részben lejárta magát, részben pedig csak ott fejlődhetik, a hol a gyáriparnak megy segítségére, nem mint önálló termelő ól meg, hanem mint a gyáripar segédeszköze. Ott, a hol nincsen gyáripar, a kisipar sem veheti fel a versenyt, mert Ausztriának beözönlő, gyárilag előállított czikkei sokkal olcsóbbak, talán kinézésre is tetszetősebbek és ha volna is hazafiság a közönségben, hogy ne vásárolja meg, ezt ellensúlyozza az, hogy az a portéka olcsóbb, hogy nincsen pénzünk, hogy jobbat és drágábbat venni nem tudunk és igy kénytelenek vagyunk ezt használni. így aztán természetes, hogy haladás ebben az irányban is lehetetlen! (Ugy van! a szélsobalóldalon). számszerű adatokkal tudnám bizonyítani, hogy miként alakultak az erőforrások és miként haladt Ausztria Magyarországgal szemben. (Sálijuk! Halljuk!) Hiszen elég volna Horánszky Nándor könyvéből az idevonatkozó adatokat felolvasni. De ezt megteheti mindenki és nem is tartozik ide, mert hiszen olyan igaz12*
