Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-134

13b. országos ülés 1902 október 18-án, szombaton. 87 T. ház! Az előttünk fekvő királyi kézirat alapfeltétele, hogy a quóta-bizottságok alkudozzanak, és megállapodjanak, vagy meg ne állapodjanak; hogy az országgyűlések tárgyaljanak, és egymással meg ne állapodjanak. Ha megállapodnak, ez által a megállapodás által lesz megállapítva az arány; a mennyiben pedig nem tudnának megállapodni, annyiban és csak annyiban van helye a királyi döntésnek. (TJgy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) És midőn itt erről a kérdésről beszélek, engedje meg nekem előttem szólott igen t. képviselőtársam, hogy nagy élvezettel hallgatott és majdnem minden egyes pontjában lelkesedéssel fogadott beszédjének egy részére kitérjek, és bátor legyek ellenmondani. Nevezetesen annak, hogy ezt a királyi döntést itt törvény alakjában kellene tárgyalni. Nem. A királyi döntés fenn van tartva a jelen esetben és pedig csupán arra az esetre, hogyha a képviselőházak nem tudnának megegyezni, csak akkor jönne elő a királynak és császárnak, mint birónak a döntése, a mely kizárólag birói jog, és azt mi ép ezért sem el nem fogadhatjuk, sem nem tárgyalhatjuk még akkor sem, ha törvényes alapon jön létre. De nem tárgyalhatjuk azt különösen ma, midőn törvénytelen alapon jött létre, mivel ezt a törvénytelenséget a mi felelősségünkkel nem fedezhetjük s a törvényesség bélyegét reá nem ülhetjük. (Ugy van! Ügy van! a szélsobaloldalon.) A törvény egész határozottan kimondja, hogy a királyi döntés csak akkor következketik be, ha tárgyalnak a képviselőházak. Erre nézve bátor vagyok az igen t. miniszterelnök urnak a programmjából egy részt felolvasni, (Halljuk! Halljuk!) hogy mit is mond ő (olvassa): »Mindenekelőtt azt a kijelentést vagyok bátor tenni, hogy nekem az volt mindig a felfogásom, az ma is — már t. i. a múltban, mert nem máról van szó — hogy nemcsak kívánatos, de a mennyire csak lehet, minden tekintetben arra kell törekednünk, hogy ezen nagyon fontos anyagi és pénzügyi kérdés, mely a két állam között fenforog, ez a fontos Ugy, hacsak lehet, mindig szabad egyezkedés utján, kapaczitáczió utján, ugy, a mint a törvény előírja, alkudozás utján nyerjen megoldást... Széll Kálmán miniszterelnök: Hacsak lehet! (Zaj a szélsőbaloldalon. Egy hang a szélsobaloldalon : Hibázik a formula!) Hacsak lehet! ott van a formula: hacsak lehet! Ez magától értetődik. Minden csak ugy lehet, ha lehet. (Tetszés jobbról.) Vertán Endre (olvassa): »Ha a két országgyűlés ebben a kérdésben közös megállapodással, közös egyetértéssel, a fenforgó ellentéteknek egyeztetésével tud megegyezni, ez nemcsak ennek a nagyfontosságú kérdésnek konkrét elintézésére nézve előnyös, hanem nagyértékü azért is, mert e kényes anyagi kérdésről, a két államnak a közös költségekhez való hozzájárulásáról lévén szó, a legfontosabb és mélyrehatóbb politikai indokok azt teszik kívánatossá, hogy a kedélyek megnyugtatásával a két félnek alkotmányos szabad megegyezésével teljes és minden irányban való egyetértéssel történjék a megoldás. Ez pedig csak ugy történhetik, ha a két országgyűlés, a mint a törvény előírja, — a »hacsak lehet« most következik, — szabad egyezkedés utján jut megegvezésre és állapodik meg ebben a kérdésben. És csak a mennyiben ez nem sikerülne, és teljes lehetetlenné válnék, következik ő Felségének a döntése.« Széll Kálmán miniszterelnök: Most is ugy volt! (Zaj a szélsobaloldalon.) Megpróbáltuk! Vertán Endre: Az igen t. miniszterelnök ur azt mondja, ha ezek megtörténtek és a két országgyűlés nem tudott megegyezni. (Halljuk! Halljuk!) De ugyanezen az ülésen tovább folytatja a miniszterelnök ur és azt mondja (olvassa): »Igenis, a minisztérium mulasztást követett volna el, ha a közbeneső stádiumot átugrotta volna, azt a stádiumot, melyről a törvény 21. §-a azt mondja, hogy ha a két küldöttség nem tudna egymással megegyezni, egyezkedik a két országgyűlés. Ennek mindig be kell következni és erre a két országgyűlésnek mindig alkalmat kell adni. » Nahát itt van az a »hacsak«. Alkalmat adott-e rá a miniszterelnök ur, . . . Széll Kálmán miniszterelnök : Hogyne! Vertán Endre: . . . hogy, a két országgyűlés tárgyaljon és egyezkedjék? És ha nem adott alkalmat, ha azt hiszi a t. miniszterelnök ur, hogy nem is egyezkedhetett az a két országgyűlés, kérdem, ugyan kinek van joga ezt megállapítani? A miniszterelnök urnak-e, vagy a királyi döntésnek, vagy pedig ennek a háznak ? Azt hiszem, hogy mindig az országgyűlés kell, hogy megállapítsa, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) hogy megegyezésre tud-e jutni, vagy nem. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon). És ne mondja a t. miniszterelnök ur azt, hogy nem lehetett megegyezésre jutni. Magyar részről megegyezésre lehetett volna jutni; hiszen van többség, mely mindenre kapható; hiszen idő is volt reá: mert oly lázasan dolgoztunk, hogy négy hónapig nyugodtunk bele. Tehát idő volt a tárgyaláshoz. Hanem nem kellett volna június 14-én beterjeszteni azt a javaslatot, a melynek már Julius 1-én törvényerőre kellett volna emelkednie (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Tehát a beterjesztés módjából is látszik, hogy nem is akartak tárgyalni. Ha pedig az a baj és azért nem lehetett megegyezésre jutni és azért nem lehetett tárgyalni a bizottságokban éi az országgyűléseken, mert az osztrák parlament nem volt munkaképes, akkor el kell dobni ezt a törvényt. Mert Ausztriával mi csak mint alkotmányos országgal, mint alkotmányos birodalommal egyezkedhetünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Mert mihelyt Ausztriában az a gépezet megszűnik, ha Ausztria alkotmányos utón meg nem nyilatkozhatik, akkor mi minden kötelezettségünk alól föl vagyunk oldva, akkor a 21. §. alkalmazást nem