Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-134
82 Í3i, országos ülés 1902 október 18-án, szombaton. Ezt a reakczió megakadályozta. Kitört a polgárháború, minket az orosz segélyével levertek, elfoglalták a mi alkotmányunkat, (Halljuk! Halijai"! a bal- és a szélsőbáloldalon.) de elfoglalták az övékét is. Csakhogy a különbség az volt, hogy Magyarországnak politikai és gazdasági ereje ismét oda folyt, és ezt az országot ellepte az osztrák beamterek sáskahadja, a hol a csehek és németek testvérileg megosztozkodtak a prédán. Akkor egy szellemes magyar iró, Erankenburg Adolf virágbokrétát kötött a beamterek neveiből. Ha emlékezetem nem csal, az egyik csokorban következő nevek voltak: (Halljuk ! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Erger, Berger, Pickberger, G-amperl, Pamperl, Pubedl, Huboda, Konopka, Prohaszka, Korcsek, Bikacsek, Zahradnicsek. (Derültség.) Mint méltóztatik iátni, teljes a paritás a germán és szláv faj között. És mindennek daczára, mikor jött a kiegyezés, akkor Magyarország testvéri érzelmeinek ismét bizonyítékát adta. A 67-es kiegyezésbe világosan beiktatta, hogy a kiegyezésnek feltétele, hogy Ausztriának alkotmánya legyen. Merem állitani, hogy az osztrák alkotmánynak ez az egyedüli garancziája. Azonkívül pedig elkövette azt a dőreséget, hogy a drága testvér le ne roskadjon a teher alatt, hogy elvállalta az osztrák adósság jelentékeny részét. És ezért mivel fizettek az osztrákok? Egyebet nem csináltak, mint folytonosan kizsákmányoltak bennünket. (Igás ! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Minden egyes kiegyezés az osztrák kizsákmányolásnak egy mozzanatát foglalta magában. Tudvalevő dolog, hogy ezen kiegyezés következtében a magyar fogyasztási adó részben odafolyt az osztrák kincstárba. Mikor ez azután megszüntettetett, akkor követelték a quótának felemelósót, és ráléptek az agitáczió terére, a legnagyobb lelkiismeretlenséggel izgatván ellenünk. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Igaz, hogy az osztrákok azt mondják, hogy ők tulajdonképen be vannak csapva, mert ez a kiegyezés egy egészségtelen dolog, nincs meg az összhang a jogok ós kötelezettségek közt. Ez oly fontosnak vétetik, hogy még a magyar cpiótabizottság jelentésébe is beveszi ezt a mozzanatot. Ez az egészségtelen viszony oly módon nyilatkozik, hogy mig mi a kiadásoknak 30°/o-át fizettük, követeltük és keresztülvittük a delegáczióban, a mely a közös költségek felett disponál, a paritást. Azonban, ha ez igy is van, odáig még az osztrák rabulisztika sem jutott, hogy beigazolta volna, hogy abból, hogy ez a paritás létezik, Ausztriának hátránya van, mert hiszen az csak abban az esetben történt volna, ha a. magyar delegáczió annak kontójára, hogy az osztrákok többet fizetnek, többet is szavazott volna meg, de ez egy képtelen feltevés; különben is mindegyik delegáczió oly őrült versenyfutást gyakorol a megszavazásban, hogy párját az ember nem látja. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De, daczára annak, hogy ez beigazolva nem lett, én mégis magának ennek a kérdésnek érdemére is, néhány rövid szóban rá akarok térni, egyszerűen azért, mert nem emlékszem, hogy a magyar publiczisztika ezzel a kérdéssel kellőképen foglalkozott volna. Mindenekelőtt konstatálom, hogy az osztrákok a monarchia iránti szolgáltatások mértékét nagyon egyoldalúan veszik, mikor tisztán csak a pénzbeli szolgáltatásokat tekintik, mert akármilyen nagy fontossággal bir az államra a pénzbeli szolgáltatás, ez maga az államot nem tartja fenn. Pénz-zsákokkal magukkal államokat nem lehet fentartani, ehhez politikai és katonai szolgáltatások is kellenek, melyek az emberi munkában jutnak kifejezésre, mert ezek tartják az államot. És épen azért, t. képviselőház, a politikai jogositványokat mindig embereknek adják, az emberi személyiségnek adják, adják az egész vonalon, még pedig, miután demokráczia van, az ember egyenlő Isten és törvény előtt, tisztán csak az emberek arányában. így van ez, t. képviselőház, a közjogi vonatkozásokban, a választásoknál; a képviselőválasztásoknál, látjuk mindenütt, kivéve Magyarországot, hogy általános szavazati jog van: egyik embernek annyi szavazata, annyi befolyása van, mint a másiknak, nincs a gazdagnak több, a szegénynek kevesebb. így van ez, t. képviselőház, a szövetkezési vonatkozásoknál is, a hol államok vannak egymással szövetkezésben. Nagyon érdekes már a XVII. században a hollandiai, illetve a németalföldi egyesült államoknak példája, a hol hét állam volt szövetségben. Hollandia — t. barátom Thaly Kálmán meg tudja jobban mondani — akkor nagyhatalom volt. Ezeknél a quóta dolgában volt olyan állam, a mely 57°/ 0-ot fizetett, volt olyan, a mely csak egyet fizetett, de egyforma volt a szavazati arány. így van ez, t. képviselőház, a svájczi szövetségtanácsban, igy van ez az amerikai szenátusban, igy van ez a diplomácziai kongresszusokban; Romániának, Szerbiának épen annyi a szavazata, mint Németországnak, mint Oroszországnak. Ennek következtében, t. képviselőház, ha mi a közös ügyeknél, a hol mint állam állammal állunk szemben, követeljük a paritást, az nem valami magyar találmány, hanem az egész^ világon elfogadott közjogi és politikai elv. (Elénk tetszés és helyeslés a szélsőbaloldalon.) De, t. képviselőház, nemcsak ilyen alaki szempontokból kompetái nekünk a paritás, hanem igen egyszerűen azért, mert hogyha ennek a monarchiának hatalmi feltételeit tekintjük, akár katonai tekintetben, akár politikai tekintetben, Magyarország r legalább annyival járul hozzá, mint Ausztria. Én meglehetősen ismerem az európai irodalmat, de mondhatom, kivétel nélkül majdnem minden történeti munkában azt olvastam, hogy e monarchia háborúinál leginkább Magyarország volt az a nagy reservoir, a honnan a monarchia katonai erejét merité. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.)
