Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-150
150. országos ülés 1902 november 18-án, kedden. 465 hogy a t. pénzügyminiszter ur, a kiről köztudomású dolog, hogy sokszor még a közvéleménynyel szemben is olyan nehezen adja ki még a filléreket is közszükségleti dolgokra, egyes minisztertársainak hiteltúllépéseit olyan könnyedén elnézi, sőt e tekintetben ő maga jár példával elől közel 16 millió koronával. Ez nem vall valami alkotmányos kormányzásra, és hogyha valaha a t. pénzügyminiszter ur kezeibe kerülne az állami kormányzat vezetése, bizony a pénzügyminiszter urnak ezen irányzatára, sőt még erre vonatkozó szándékára, is kétszeresen éber figyelemmel fog kelleni ügyelnünk, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De kérdem az igen t. miniszterelnök urat is, hogy miért kellett az országgyűlést októberre összehivni ? Miért nem tette ezt szeptember elején? Miért nem terjesztette be akkor a költségvetési törvényjavaslatot és miért nem váltotta be a költségvetés tárgyalási módozatainak megváltoztatására vonatkozólag tett határozott igéretét? Ha mindezt megtette volna, akkor ma nem volna szükség az indemnity-törvényjavaslat tárgyalására. (Ugy van! a szélsobahldalon.) Kubik Béla: Addig kerülgette a Scyllát és a Charybdist, a mig belejutott az örvénybe! Molnár Ákos: Ámde azzal tisztában vagyunk már. hogy nálunk ugy az előző kormányok, mint a jelenlegi is csak ötletszerüleg kormányoznak, és nem dolgoznak előre meghatározott politikai programmal,... (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert a kormányzat bármely akcziójánál nem veszi számításba a parlament elhatározását, (Ugy van! a szélsíibaloldalon.) hanem csak azt tartja szem előtt, hogy a formalitásokra megvan-e a kellő idő vagy sem ? Részemről tehát pusztán ezen indokból sem fogadhatom el ezen törvényjavaslatot, mert nem akarok azon politika egyik tényezője lenni, a mely az országgyűlés hatalmát és vele együtt a nemzet képviseletének jogát mindjobban nyirbálja, vagy félvállról veszi. Azonban a magyar parlamentben szokássá vált az imdenmityt a bizalom szempontjából is bírálat tárgyává tenni. Én tehát ebben a tekintetben is óhajtom néhány szóval szavazatomat indokolni. Előrebocsátom, hogy magam is hozzájárulok az ebben a tekintetben t. elvtársaim által felhozottakhoz, és azokhoz csak azt teszem hozzá, hogy én a jelenlegi kormányt eddigi működéséből ítélve meg, az ország jó és helyes vezetésére képesnek nem tartom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mindenki, a ki figyelemmel kisérte a jelen kormány működését, igazat fog adni nekem abban, hogy e kormányt előre kitűzött politikai czél nem vezeti. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem tagadom, hogy ez volt az eddigi összes magyar kormányok hibája. De én ettől a kormánytól már többet vártam volna. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. VIII. KÖTET. Még pedig tekintettel a t. miniszterelnök úrra, mert a miniszterelnök ur oly politikai iskola tanítványa, a mely hagyományait az 1848 előtti időkre viheti vissza. Az ily politikai iskolában felnőtt politikusnak nem lett volna szabad megelégedni azzal, hogy az ország ügyeit aktaszerüleg helyesen intézze el, a kiadásokat a megfelelő tételre fordítsa, szóval napi politikát űzzön, napról-napra éljen. Én a t. miniszterelnök úrtól és kormányától azt vártam volna, hogy reformokat hozzon be, újításokat létesítsen és a magyar nemzet jövőjét intézményekkel biztosítsa. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mindez azonban Széll Kálmán miniszterelnök ur politikájából hiányzik, sőt azt sem tudta elérni, a mi kormányrahivatásának fő feladatát képezte, a kiegyezést sem tudta megcsinálni. Pedig mostani közgazdasági helyzetünk tarthatatlan. Nemcsak az a baj, hogy egész közgazdasági helyzetünk pangásban van, de még talán súlyosabb jelenség az, hogy az ország közgazdasági erői megmerevedve szunnyadnak,. (Igaz! Ugy van! a szélsíibaloldalon.) Senki sem gondolkozik, senki sem csinál tervet, senki uj eszmét a gazdasági téren fel nem vet. De nem is teheti ezt, mert hiányzik ezek realizálására a nemzetnél a vagj r on, mert koldus, eladósodott nemzet vagyunk. (Igaz! Ugy van!) Örülök, hogy Sándor Pál t. képviselőtársam igazat ad nekem ebben és el is várom, hogy ő hasonló szellemben nyilatkozzék talán még az indemnity-javaslat tárgyalása alatt, és kifejtse azt, mert ő legjobban ismeri az állapotokat, mint a ki számos akczióban vett részt legutóbb egy fontos kereskedelmi kongresszuson is, a ki részt vett a folytonos harczokban, a melyek ma közgazdasági életünket uralják. Ugy vagyunk ma már, mint a török fatalizmus; összedugott kézzel nézzük, mint ég el fejünk felett a ház. Legfeljebb még csak az tűnhetik fel az országban, hogy a kongresszusok tartása mozgatja a közszellemet. Nincs ma már az a hivatás, nincsen az a foglalkozási ág Magyarországon, mely a f. évben, vagy az utolsó években kongresszust ne tartott volna. A néptanítók összes bajaikat egy kongresszuson adták elő, az iparosok, a kereskedők és a gazdaközönség, az agráriusok külön-külön kongresszusokat tartottak, a magyarországi összes gyártulajdonosok a kongresszus üdvözítő mezejére vonultak, A kivándorlás kérdésében már országrészenkint kongresszusoztak, a földmivesek egyesületei, a szőlőtermelők mind kongresszusokban látták bajaik orvoslásának, illetve feltárásának egyedüli módozatát és ugy tudom, hogy a rendezett tanácsú városok polgármesterei, a köz- és magántisztviselők mind kongresszusoztak, sőt, a mit legelőbb kellett volna említenem, a magyar nép egyik legértékesebb fajának, a székely népnek is megvolt a maga kongresszusa, a melyen esisztencziális kérdései tárgyaltattak. 56