Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-149

436 Íí9. országos ülés 1902 november 17-én, hétfőn. nak lelkét megaczélozná nagy czélok kivivására. Nincsen olyan iparos- és kereskedő-osztálya, a mely munkával, tehetséggel, kitartással tőkét gyűjtene. Kincsen olyan földmivelő osztálya, a mely adósságmentes birtok révén képes volna közczélokra áldozni. Nincsen fővárosa, a mely nemzetiségével, nyelvével, fenkölt szellemével, tiszta erkölcseivel példát adhatna a vidéknek. Meg kellett érnie Budapestnek azt a szégyent, hogy a mi itt a fővárosban nagyban divatozott és kedves, azokat a színmüveket a józanabb erkölcsű és a családi élet tisztaságára sokat add vidék előadatni nem meri és nem engedi. Hova sülyedt az irodalom, művészet, költészet régi tekintélye,stiszteletreméltó állása? Az igaz erkölcs, a szép eszmék, az eszmény? Ezek közül nagy mérvben aláhanyatlott már minden. S hogyan legyen erős a nemzeti társadalom? Hiszen mikor a múlt magasztos eszméjéért megembereli magát, akkor sem kap támogatást azoktól, a kiktől a legtöbb támogatást lehetne várni. Mikor fellobban szivében a hazafiság, a történeti kegyelet, s összehordja az utolsó napszámostól kezdve a maga filléreit egy szabadságszoborra, egy Kossuth-szoborra, a társadalom előkelőit nem látjuk ott az adakozók közt, sőt azok akadályozzák meg, hogy a közönségnek, a népnek, a nemzetnek tisztelete állandó emlékben is meg legyen örökitve. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Mindenütt azt látja a magyar társadalom, hogy a hol eszményekért lelkesedik, a hol a hazaszeretetnek nyilvános jelét akarja adni, ott mindenütt akadályokba ütközik, (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) épen azoknak részéről, a kiknek nevelnie kellene, példát kellene adni erre a hazaszeretetre, ezekre az eszményi törekvésekre, a nemzetnek. (Igaz! TJgy van! a széls'óbaloldalon.) Hogyan is lehetne erős nemzeti társadalom, a mikor a magyar faj mindenütt háttérbe van szoritva. Nem mondom én — bár a történeti jog alapján teljes joggal követelhetnők — hogy a honfoglaló és honmegtartó fajnak előnyei legyenek másokkal szemben; de a jogegyenlőség is épen a magyar faj kárára megromlott. Ez bün a haza ellen, a haza történeti iránya ellen. A magyar faj földrajzi elhelyezkedésénél fogva adja a legtöbb adót az államnak, de azért a középiskolák, a művelődési intézetek és minden közintézmény, mintha csak tervszerüleg kerülné a magyar vidéket, köröskörül a nemzetiségek között van. Az előnyt a művelődés megszerzése tekintetében azok élvezik. És mi az eredmény ? Nézzünk meg akármicsoda névsort, katonatisztek névsorát, magánintézetbeli hivatalnokok névsorát, a bálon megjelentek névsorát. Ritka a magyar családi név. Az intelligenczia, a befolyás, a pénz a magyar faj kezéből kihullott. (Igaz! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) A magyar faj adja a legtöbb és legjobb katonát és mégis ő szenved épen nyelve és nemzetisége miatt legtöbb megaláztatást és szégyent a katonaságnál. (Igaz ! TJgy van! a széls'óbaloldalon.) A magyar faj szerezte meg és védelmezte meg a hazát ezer év küzdelmei közt, a magyar faj osztotta meg 1848-ban előjogait minden nemzetiséggel, (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbalohlalon.) az alkotmány iránti szeretetben és küzdelemben mindenütt első és önzetlen volt, mégis a magyar fajnak van legkevesebb befolyása a politikára, mert a magyarság közt esik legtöbb választó egy-egy képviselőre, más vidéken sokkal kevesebben küldenek egy-egy képviselőt. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Magyarországban jó magyarnak lenni nem érdem és előny, hanem szerencsétlenség és vértanúság ! Ezért a multak alapján nem bizhatunk a kormányban, és nem adjuk meg neki a meghatalmazást, hogy intézze a költségvetés törvényes tárgyalása nélkül továbbra is az ország sorsát. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De nem bizhatom meg a kormányban azért sem, a mi még előttünk van, mint tervezet. Három nevezetes terv fogja igénybe venni legközelebb a közvélemény figyelmét: az udvartartás költsége, a hadsereg kiegészítése és a tisztviselők fizetésének felemelése. Az udvartartásra nézve azt mondja az indokolás, hogy megdrágult minden, szükség van az udvartás költségeinek emelésére. Igen, de mikor nincs is udvartás, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) akkor hiába drágult meg Budapesten akármi, ez a bécsi piaczra kihatással nincs. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És ha az egyensúlyt akarják az udvartartásnál helyreállítani, annak két módja van. Az egyik az, a mit a t. kormány mert ajánlani, t. i. a kiadásokhoz képest felemelni a bevételt. De van annak másik módja is, a bevételhez arányosítani a kiadást. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Mert hol van az a magyar nemzet számára megparancsolva, hogy oly udvartartásért, a mely nincs is meg, és a melynek áldásaiból nemcsak hogy részt nem vesz, hanem az ő versenytársa élvezi annak minden előnyét, a monarchia másik fele, hol van megparancsolva, hogy mi annak költségeit oly mértékben viseljük, mint odaát? Hol van megokolható módon előterjesztve, hogy egy-egy budapesti kirándulásért, egy-egy kis magyarországi vadászatért nekünk 11 milliót kelljen fizetnünk, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) még pedig olyan korszakban, a mikor nemcsak azok a czikkek drágultak meg, a melyeket az udvartartásnál használnak, de azok is, a mik a szegény népnek szükségesek, és a mikor a kereset is megcsökkent. Ott az udvartartásnál sem a munka, sem a kereset valami nagy mértékben nem változott. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ha a régi 9 — 10 millió korona nem volt elegendő az udvartartásra, akkor ott nagyon rosszul gazdálkodtak, és nincs más mód, mint gondnokság alá