Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-149
U9. országos ülés 1902 november 11-én, hétfőn. 435 emelni, s mikor kormányra jut, a ki ezt névaláírásával helyesli, belenyugszik szépen, hogy azt a quótát tetemes mértékben feljebb emeljék. Mindenki tudja, bogy magyar királyi udvartartás nincs, de azért azt mondják, hogy az eddig oda áldozott rettenetes nagy összeg nem elegendő; adjunk még többet. Egyszóval kapkodás látszik még olyan kérdésekben is, a melyek pénzt illetnek. Hiszen mindnyájunknak emlékezetében van még, bogy akkor, a midőn a t. pénzügyminiszter ur neszét vette annak, miszerint a tisztviselők fizetésemelést követelnek: ő rögtön le akarta szerelni az egész mozgalmat; beszédet tartott, a melyben azt mondotta, bogy nem lehet, mert nincs pénz. De mert a tisztviselők nem ijedtek meg, hanem komolyan folytatták a mozgalmat, kénytelen volt a t. pénzügyminiszter ur más véleményre jönni, és talált erre a czélra mégis, gondolom, 18 milliót, hogy hát mégis lesz pénz a tisztviselők fizetésének az emelésére. Bakó József: Agyukra még több kell! Veres József: Az adóreform adatait még az előző Wekerle-minisztórium beterjesztette, de azért az adóreformból most sincs még semmi. A t. pénzügyminiszter ur nagyon régen emlegette, hogy a fokozatos adót fogja behozni, tehát igazságosnak találta azt, az ujabb időben pedig nagyon hallgat róla. Ugy látszik, hogy most másirányu befolyás érvényesül. Egy szóval czéltudatos törekvés, követketkezetesség a politikában, és nevezetesen nemzeti, szabadelvű irányban: ezeket nem találjuk meg azon a párton, annál a kormánynál, természetes tehát, hogy igy nem is tudunk benne bizni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Évtizedeken át azt tapasztaljuk, hogy nem a többség tartja fenn a kormányt, hanem a kormány tartja fenn a többséget. Kubik Béla: Ugy van! Ugy van! Veres József: A képviselőválasztások tekintetében, a képviselőházi biráló-bizottságok részéről oly rettentő csalódásoknak volt a közvélemény kitéve, hogy még azok is, a kik magukat bűnösöknek érezhették volna, kénytelenek voltak beismerni, hogy el kell a régi rendszertől térni, mert az a népnek bizalmát a kormány, a politika és az uri osztály iránt tökéletesen semmivé teszi. A vesztegetés, a biráló-bizottságok Ítélkezése nem egyszer közmegbotránkozást okozott. S a midőn eriől mégis törvénynyel tett a törvényhozás, ez is csak fél munka volt, mert hiszen a fuvardijnak és az ellátásnak törvénybe iktatása csak szépítése a régi vesztegetésnek, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és felbátontás arra, hogy ügyesen meg lehet tenni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen a legutóbbi alkalommal épen a többség előadója oly ügyességgel tudta a csongrádi etetést és itatást védelmezni, hogy szinte megkívánta az ember, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) az jó kioktatás volt a jövendőre nézve hogyan kell azt csinálni, mert csinálni szabad, csak rajta ne engedje magát kapni az ember. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha a czél komolyan az volna, hogy a választók akaratát őszintén, igazán akarjuk megtudni, akkor nem kibúvó ajtókat kellene keresni, hanem a baj gyökerére kellene menni és komolyan követelni a tiszta választást. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Erre pedig nagy szükség van, t. ház! hiszen mindenki látja, hogy a régi középosztály, a mely Magyarország politikáját intézte, színét, szellemét megadta, egészen eltűnőben van. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azoknak a régi, befolyásos családoknak nagy részét a politikai szereplés és a politikai vesztegetés tette tönkre; erkölcsi nimbuszát az tépte meg az uri osztálynak, a középosztálynak és a hivatalnokoknak is, hogy a nép három évről három évre, majd később öt évről öt évre azt látta, hogy a ki neki a törvényt kihirdeti, a ki azt a falragaszt kiragasztatja, a melyen fel vannak sorolva a visszaélések és a vesztegetés elleni büntetések : ugyanaz az első kortes, a ki a legnagyobb törvénytelenségeket követi el, és ezért oda van a középosztály tekintélye, s a népre való befolyása. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház ! Magyarország bajainak egy másik forrását abban találom, hogy gyenge a nemzet nagy feladataihoz képest nemcsak a törvényhozás, hanem a társadalom is. Valahányszor a kormány és a törvényhozás valami nagy dolgot kívánatosnak és szükségesnek tart, de kényes volta miatt maga nem mer hozzányúlni, akkor azt szokta mondani, hogy ez a társadadalomnak a feladata. A társadalomtól kívánja azt, a mit az erővel, hatalommal és befolyással rendelkező kormány nem mer megtenni. Ez a magyar társadalom pedig, fájdalom már nagyon gyenge társadalom. Szelleme megromlott, elpetyhüdt, elposványodott, elposhadt; nem szereti a komoly munkát, hajszolja a pártfogót, csereberéli az elveket. De ez nem is csoda. Nagyon sokszor látja a gazdagon fizetett a henyélésnek jutalmát; sokszor tapasztalja, hogy többet ér a pártfogó, mint az érdem; sokszor látja azt, hogy többre lehet menni hízelgéssel, mint tehetséggel. S épen azért, mert látja, hogy egyesek és pártok is hasznukért alkusznak, elveiket, pártállásukat megtagadják, megrendül a bizalom a következetességben, az elvhűségben és az önzetlenségben. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De hogy is lehetne erős ez a társadalom? Hiszen nincsen nemzeti uralkodón melypéldájával és környezetének befolyásával tekintélyt adna a társadalom nemzeti törekvéseinek. Nincs hazafias főrendje és főpapsága, a mely élére állana a kulturális törekvéseknek. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kincsen olyan hivatalnoki kara, mely csak a munka, tehetség, érdem által remélhetné előmenetelét; nincsen nemzeti hadserege, a mely az ifjuság55*
