Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-148

248. országos ülés 1902 november 15-én, szombaton. 425 veszedelmesnek tartották minden módosítását, és mennyire féltek minden módosítástól és a terminus kitolásától, mutatja az, hogy Kossuth Ferencz t. képviselőtársunk ugyanakkor itt a házban kijelentette, hogy annak a paktumnak bárminemű módosítása ellen a függetlenségi párt tiltakozik és meg nem engedi azt. Sőt Justh Gyula t. képviselőtársam egyenesen itt a házban hazaárulással vádolta azt, a ki nagyobb engedményekbe merészkednék belemenni, mint a minők ebben a paktumban kiköttettek. És csodák csodája, mégis mi történt ? A miniszterelnök elment Bécsbe, neki Bécsben semmi más feladata nem volt, mint odamenni az osztrák kormányhoz és azt mondani, hogy itt van a kezemben a paktum, tessék megadni reá a recziproczitást, itt van a pártközi megállapodás, tessék a viszonossággal hozzájárulni és elfogadni, igen vagy nem. Ha hozzájárult volna, Magyarország és Ausztria közt a közgazdasági kiegyezkedés egyelőre befejezést nyert volna, ha pedig nem, a miniszterelnök urnak adott szava, ígérete és becsülete követelte, hogy ott hagyja a tárgyalást és jöjjön haza. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök ur ezt nem tette. Beadta a derekát. Ott kapta azt a halálos sebet, a melyből nem fog kigyógyulni soha. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A miniszterelnök ur meghajolt az osztrák követelések előtt és az osztrákok azon követelését, hogy a terminus 1903-ról 1907-re tolassák ki, akczeptálta. De ily körülmények között mit csináljon ? Nem birta a paktumnak ezen roppant súlyos megsértését elviselni, nem birta a felelősséget és nem merte magára vállalni. Haza sietett és itt nem a pártközi értekezletet hívta össze, hanem egyenkint megfogta a paktum aláíróit, ott, a hol kapta és az egyiket tévedésbe ejtette azzal, hogy hiszen a paktum feltételei nem sérülnek meg, azok, a miket hozott, a paktumnak nem sérelmére, sőt előnyére szolgálnak. A másikat tévedésbe ejtette azzal, hogy nagy ellenértékeket helyezett kilátásba, /Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a másikat egyszerűen agyonbeszélte, és a függetlenségi párt megbízóinak időt sem engedett arra, hogy ezen roppant nagyfontosságú kérdést minden oldalról megfontolják és mérlegeljék azon eshetőségeket, a melyek ezen osztrák követelések elfogadásából az országra származhatnak. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) De leginkább tévedésbe ejtette az országot és a függetlenségi pártot magának a miniszterelnök urnak egy kijelentése, midőn azt mondta, hogy: »én nem csináltam semmit, a mi annak a paktumnak igazi tartalmát vagy lényegét a legkisebb mértékben sértené vagy azzal ellenkeznék.« Tévedésbe ejtette az országot és a függetlenségi párt tagjait a törvényjavaslat indokolása, a mely elismerte, hogy nemzetközi szerződéseink közgazdasági érdekeinknek megvédésére nem alkalmasak, tehát azokat 1903 elejére fel kell mondani és ujakkal EÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. VIII. KÖTET. helyettesíteni. Tévedésbe ejtette végre a törvényjavaslat akkori előadója, ki egész határozottan kijelentette a képviselőház előtt, hogy az autonóm vámtarifa létrejötte 1907-ig biztosítva van. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Rosenberg Gyula: Ez nem áll! (Ellenmondás a szélsöbaloldalon.) Komjáthy Béla: Nyomtatva van! Csávolszky Lajos: De, t. ház, így értelmezte ezt mindenki, nemcsak nálunk az országban, de Ausztriában is. Ausztriában a sajtó mindig ezen nyomon járt és méltóztassanak megengedni, hogy idézzek a lapokból, hogy a miniszterelnök beszédje előtt még október 7-én és 8-án is, mikép vélekedtek Bécsben (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) és hogy milyen véleményben volt az osztrák sajtó. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Október 7-én ezeket olvassuk a bécsi lapokban: »A kiegyezési tárgyalásokban csak az az egy bizonyos, hogy a Széll-féle formula szerint a vámszövetség létrehozása sokkal fontosabb és sürgősebb, mint a tarifa megállapítása, mert az 1899 . XXX. magyar törvény szerint a vám- és kereskedelmi szövetségnek ez év végéig múlhatatlanul meg kell kötve lennie«. Egy másik lap ezt irja október 8-án: »A vám- és kereskedelmi szövetség megkötésének határideje meg van állapítva, gyorsan közeledik már az év végéhez és nem szabad elfelejteni, hogy a Széli-féle formula a szövetség megkötését ez év deczember havának utolsó napjáig követeli. Miként fogja ezt a üeicksrath elintézni ilyen rövid idő alatt? Ebből az következik, hogy feltétlenül szükséges minden nehézségek daczára a kiegyezésnek gyors létrehozásai Ebben a két államban mindenki igy gondolkodott ; és most a miniszterelnök ur előáll október 15-én, vastag tévedésben levőknek mondja mindazokat, a kik Ausztriában és Magyarországon igy gondolkoznak. Most azt mondja a miniszterelnök ur, ebben a törvényben nincsen semmi egyéb, csak az, hogyha a vámszövetség 1902. év végéig nem sikerül, akkor a külföldi államokkal további időtartamra, mint 1907-re, szerződést kötni nem lehet. Azt mondja, benn van a törvényben az, hogy neki kötelessége 1901-ben megkezdeni a tárgyalásokat, de az nincs benn, hogy mikor kell befejezni. 0 befejezheti 1903-ban, vagy 1904-ben, vagy ha akkor sem sikerül, befejezheti 1905-ben, vagy 1906 ban. A vámtarifára meg azt mondja, hogy a törvény csak annyit mond, hogy a külföldi államokkal nem lehet szerződést kötni, illetve tárgyalásokba bocsátkozni azon szerződések felett, mig a vámtarifa nincs meg. Hát ő nem akar tárgyalásba bocsátkozni, nem mondja fel, neki sem mondják fel. tehát tárgyalásokba nem is bocsátkozik, ha pedig tárgyalásokba nem bocsátkozik, neki a vámtarifára nincs szüksége. Az október 15-diki magyarázat után tűnt ki, hogy a Széli-féle formula sokkal rosszabb, 54