Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-148

Í48. országos ülés 1902 november íb-én, szombaton. 423 hívásával nagy alkotásokat vihetett volna keresztül vagy legalább is kezdeményezhetett volna. (Ugy van ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Lelkünkben keserűséggel, jövőnk iránt kinos aggodalommal látjuk köröskörül, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hogy a népek és nemzetek mily gyorsan és rohamosan haladnak jólétben és gazdaságban, miként erősödnek gazdagságban és a czivilizáczió áldásaiban ; látjuk, hogy körülünk az elnyomott és leigázott kis népek mint lesznek szabadokká, kis államok mint lesznek nagy államokká. És mi, 20 millió lélek, itt egy roskadozó idegen uralom provincziájaként tengődünk napról-napra, (Ugy van! Ugy van! a szé/s"bai'oldalon.) rettenetes tanúbizonyságát szolgáltatván annak, hogy elvész az a nemzet, a mely saját magát elhagyja. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kézzen körül a miniszterelnök nr az országban. Gazdasági önállóságunk tényleges életbe léptetésének lehetősége fel van áldozva 1907-ig. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A nemzet önérzetének súlyos, durva megsértését tapasztaljuk lépten-nyomon, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és állami önállóságunknak még azon rongyai is, a melyek megmaradtak, azok is durva megaláztatásban részesülnek egyik napról a másikra. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És az érdekek és érzelmek közössége a korona és a nemzet között, a melyekről oly sokat beszélnek önök, sohnsem volt oly valóságos feloszlásban mint mostan. (Ugy van! Ugy van! a széls baloldalon.) Mintha önök nem is a békés alkotmányos élet felé, hanem a forradalom felé vezetnék a nsmzetet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És midőn a miniszter ur igy hátratekint négy évi múltjára és mikor igy kormányzásának silányságát látja maga előtt: vájjon nem száll-e magába? És a magábaszállás komoly pillanatában vájjon nem veti fel e kérdést, hogy nem volna-e üdvös magára és az országra: ha ott hagyná állását, melynek nagy feladatai megoldására nem volt, most sincs és sohasem lesz ereje? (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vannak e képviselőházban sokan, a kik négy esztendő előtt nagy reménységgel néztek a miniszterelnök kormánya elé; vannak sokan, a kik kezdettől fogva tisztában voltak az iránt, hogy ennek a beteg országnak nagy bajai orvoslására nem a miniszterelnök ur a hivatott ember. Én is azok közé tartoztam, a kik igy gondolkoztak. Félre ne értsen a t. képviselőház, nem személyeskedésről van itt szó. Tapasztalásból tudom én azt, hogy a személyeskedés eltörpíti az elvekért való lelkesedést. Az elvekért való lelkesedést a személyes gyűlölettel összetéveszteni nem szabad. De vannak esetek, vannak körülmények, hogy a személyeskedést az elvektől elválasztani nem lehet: mikor a kormányzási j rendszer a személylyel azonosítja magát. (Ugy j van! Ugy van! a szélső-baloldalon.) Es különösen nem lehet elválasztani a miniszterelnök urnái. A miniszterelnök ur azt mondja Rakovszky István képviselőtársam örökös faggatására, hogy vájjon van-e itt rendszerváltozás vagy nincs: itt vagyok, ide hoztam a multamat; nem másnak a múltját, hanem a saját multamat; ez az én programmom. Hát igaza van a t, miniszterelnök urnak. Az államférfiunak a múltjából lehet következtetni a jövőjére. Az államférfi nem olyan, mint a ma született gyermek, a kinek múltja nincs ós a kinek a jövőjéhez lehet mindenkinek tetszése szerint mindenféle reményeket fűzni. Az államférfiunak múltja az a tükör, a melyből a jövőjét megláthatni. De hát melyik múltját hozta ide a miniszterelnök ur? Azt, mikor a boszniai okkupácziót nem helyeselte, vagy azt, a mikor helyeselte? Azt a múltját hozta ide, a mikor a Tisza-lexet aláirta, vagy a mikor ezt a tettét megbánta? Nem tudom. Én csak egy múltját ismerem a miniszterelnök urnak: hogy rnióta a pénzügyminiszteri tárczát odahagyta, azóta nem volt kormány és nem volt kormányrendszer, a melynek minden bűnét és hibáit ne helyeselte, ne támogatta volna. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Volt a régi kormányrendszernek és a régi kormányoknak sok bűnös cselekedete; de egy sem volt, a mely szólásra késztette volna a t. miniszterelnök urat. A nemzet, az ország önérzete rút arczul csapásokat kapott sokszor, de ez a t. miniszterelnök urat nem késztette soha egyetlen egy nyilatkozatra, egyetlen egy szónak a kiejtésére. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De hogy a t. miniszterelnök ur és a régi rendszer között semmi különbség nincsen, hogy eziránt ő kétséget ne hagyjon senkiben, ezt bebizonyította, a mikor megalkotta a kabinetjét és abba belevette a régi rendszernek egyik legveszedelmesebb és a bécsi rea.kczionárius köröknek egyik legkedveltebb hivét, a pénzügyminiszter urat. (Derültség jobbról. Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Belevette őt, a ki az ischli klauzulát megteremtette, fogalmazta és a ki az ischli klauzulának ma is hive. (Ugy van! Ugy van! a, szélsőbaloldalon.) Lehetetlenség, hogy a miniszterelnök ur lelkében komoly ellenszenv volna a régi rendszer iránt; lehetetlenség, hogy neki komoly szándéka uj nemzeti irányt hozni az országba, mikor a régi rendszernek legveszedelmesebb emberét veszi maga mellé munkatársul. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) De a vita is, a mely ma folyik, mutatja, hogy ott vagyunk a régi rendszernek legizgalmasabb nayrj.nban 1898-ban, midőn Bánffy Dezső beterjesztette ide az indemnityt, hasonló állapotok fejlődtek ki, mint most, és én nem tehetek jobbat, mint hogyha a mi igen t. elnökünknek, gr. Apponyi Albert akkori képviselő urnak beszédéből egy részletet felolvasok. (Halljuk! Hall-