Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-145

145. országos ülés 1902 november 12-én, szerdán, 365 t.-cz. daczára, illetőleg az abban foglalt rendelkezések alapján is hatalmát odairányitani — és hathatósan, — hogy külügyi képviseletünk legalább abban a formában, a melyben megvan, adjon tüzetes és részletes felvilágosítást arra vonatkozólag, hogy igaz az, a mit mondok, hogy egy vikáriátussal nem lehet ezt a régóta elhanyagolt nagy kérdést megoldani, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És most, t. ház, összefoglalom a bajokat. A kivándorlás baj, mert gazdasági mizériákból ered. A kivándorlottaknak künn most észlelhető' anyagi állapota nagy baj, mert elszakítja tőlünk végkép azokat, a kik kivándoroltak, holott a kivándorlás csak akkor nem veszélyes, ha nem jár teljes expatriálással. Nagy nemzeti baj tehát, hogy azok, a kik kivándoroltak, egyszersmind expatriáltaknak tekintik magukat; nagy baj, azon számos okon kivül, a melyeket megemlítettem és a melyeket még megemlíteni lehetne, különösen egy másik okból is, a melyet már szintén felemiitettem a katonai üldözések okából. Tehát expatriáltaknak tekintetnek. Most visszakerülnének, t. ház, ezek az emberek; de nem lehet, először a katonai kötelezettségük bajai miatt, mert félnek a megtorlástól, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és arra akarom kérni a t. miniszterelnök urat, hogy hasson oda, hogy a ki vissza akar térni, holmi jelentkezés elmulasztása és más egyéb ilyen katonai súlyos bajok miatt, visszajöhessen. A baj fokozódik, t. ház. Itthon nagy szegénységben élő honfitársaink avval a tudattal mennek ki, hogy akármilyen keveset keresnek is ottkinn, de állandóan kereshetnek. Mert hiszen kivándorlóink zömét az az elem adja, a melyik elem azért kénytelen kivándorolni, mert egy szeszélyes időjárástól, egy kevésbbé meleg vagy melegebb napsugártól, kevesebb vagy több esőtől függővé tett hatheti munkaidőt nem tart elegendőnek arra, nemcsak hogy magának szerezzen kenyeret, hanem még arra sem, hogy az állam és egyház által rárótt kötelezettségeknek eleget tegyen. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.) Most, ha az a kivándorló azt látja, hogy ottkint egész esztendőn át nyár van, vagyis egész •esztendőn át lehet munkát kapni és mert nem irtózik a munkától, munkát keresve, ott azt meg is találja, természetes, hogy összehasonlítást tevén az ottani és az itteni viszonyok között, ott Eldorádónak talál minden poklot, minden helyet, akármilyen kohóba is dugják be, ha ő •ott naponta annyit kereshet, a mennyiből bár súlyos viszonyok között valamit még meg is takaríthat. {Ugy van! Ugy van! a szélsiibaloldalon.) Világos, hogy ez a baj, ezen formában nem minket sújt első sorban, hanem sújtja elsősorban azokat a benszülött amerikai munkásokat, a kik jobb viszonyok közt azt nem tartják elegendőnek, ha annyit keresnek, a mennyiből a mi munkásunk még meg is takarítva valamit, vissza is küldhet. Ezek az üldözések, a melyek ott napirenden vannak, ezek két forrásból táplálkoznak. Egyrészről üldözik azokat, a kik nem hajolnak az orosz propaganda felé, (Ugy van! Ugy van! a széls'őbaloldalon.) azokat üldözik mesterségesen fentartott agenturák utján; visszaüldözik, ha itt magyarok akarnak maradni; visszaüldözik, ha nem akarnak beleolvadni azokba a törekvésekbe, a melyekért ők zsákszámra kapják ott a rubeleket. Yisszaüldözik azonkívül a versenyben megtámadott munkások és nincs senki, a ki őket megvédelmezze. Még igazukban sem, — nem akarok izgató hangulatot kelteni ebben a kérdésben, részleteket tudnék szolgáltatni, — hogy még igazukban sem kapnak elégtételt, mert nincs r senki sem, a ki őket megvédelmezze. És a mi engem felszólalásra késztet ebben a kérdésben, az, hogy egyrészről kivándorlóink száma nem apadó, hanem növekedő formában fejlődik. Ez köztudomású, mert hiszen a statisztikai adatok az unalomig fel voltak itt olvasva. Most kilátás volna, hogy kinlévő honfitársaink, a kiknek repatriálása nagy érdekünk, mert hiszen magyar embereknek a visszahozataláról van szó, nem önkényt jönnek vissza, hanem kiüldöztetnek onnan, a hol refugiumot keresnek a nyomor ellen. Most, ha azok ide visszajönnek, mit találnak itt? Találnak-e munkát, találnak-e meleg otthont, találnak-e olyan kart, a mely őket a nyomorból kiemelje? Vagy keresniök kell talán azokat az ölelő karokat, a melyek bizonyos intézményekben itt is rendelkezésére állanak és szoros kapcsolatban vannak azzal a propagandával, a mely őket onnan kiűzte? T. ház !• Komoly kérdés ez és csak azért nem akarom részletezni, mert, mondom, nem akarok izgatni ebben a kérdésben. Kérni akarok, figyelmeztetni, óvni akarok; figyelmeztetni olyan bajokra, a melyeknek a tüneteit látjuk és óvni attól a veszedelemtől, a mely múlhatatlanul bekövetkezik, ha 20 — 30 ezer kivándorló egy tömegben egyszerre hazaérkezik ide és itt nem találván munkát, kenyeret és foglalkozást: oda fogja magát vetni azon izgatók karjaiba, a kik őket itthon lesik, és ha nem találják meg az állam támogató kezét, szívesen fogják elfogadni azt a feléjük nyújtott kezet, a melyben egyúttal pénz is van. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy milyen veszedelem származhatik ebből az országra nézve, a melyben annyi fészkelődés és baj van, azt, ugy hiszem, ecsetelnem felesleges. Még egy baj van azonban, a mely ezzel kapcsolatban áll, s ez az, hogy itthon azok között a polgártársaink között, a kiket sikerült még eddig itthon tartanunk, a kikben a hazafiság és a honi földhöz való ragaszkodás érzete nagyobb, semhogy azt a nyomor által előidézett keserűség érzete legyőzhetné, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) hogy mondom, ezek között itthon mi történik ? (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) A t. földmivelésügyi miniszter urnak szólok, a kinek közgazdasági előadói a vidékről