Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-145

344 1Í5. országos ülés 1902 november 12-én, szerdán. ez teljesen lehetetlen, és ugy látszik, hogy a kormány erre azért nem törekszik, mert azon nézetben van, hogy ez a mostani költségvetés talán Hercules csizmája, a melybe minden láb bele illik, vagy pedig a Procrustes ágya, a melybe az 1903. évnek szükségleteit belekényszerithetik, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A magam részéről ezt a felfogást nem oszthatom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A felhatalmazási törvény által való kormányzást nem helyeselhetem (Helyeslés a szélsobaloldalon.) és épen azért, a mennyire csekély erőmtől és tehetségemtől telik, azt ellenzem és megszüntetni törekszem. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ezek után visszatérve a kormány iránti bizalmatlanság kérdésére, most a vita legelején is csak röviden kivánom indokolni álláspontomat és felsorolom azokat az okokat, a melyek reám nézve lehetetlenné teszik azt, hogy a kormány iránt bizalommal viseltessem; hogy ennek a kormánynak működését a felhatalmazási törvény megszavazása által lehetővé tegyem és megkosszabbitsam, (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Erről a kérdésről szólva eltekintek, s el kell tekintenem a kormány férfiaknak, különösen pedig a miniszterelnök urnak azon kiváló személyes tulajdonságaitól, a melyek eredményét a tényekben és cselekedetekben eddigi működésük alatt megtalálni nem tudom ugyan, de a melyeket mégis fel kell tételeznem; mert hiszen azokat nemcsak a párt, a pártsajtó, hanem maga a miniszterelnök ur is hangoztatni szokta. Tisztelt ház ! A kormánynak a legközelebbi múltban a Kossuth-ünnepélyek alkalmából tanúsított magatartása rám azt a benyomást teszi és azt a meggyőződést érleli meg bennem, hogy ez a kormány magát nem nemzeti, hanem elsősorban udvari és császári kormánynak tartja, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) mert felfogásában és cselekedeteiben nem arra törekszik, hogy azok a nemzeti érzéssel összhangban legyenek, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hanem épen ellenkezőleg attól eltekint, és meghódol azon udvari és császári felfogás előtt, a mely Kossuth Lajosban nem a nagy állani férfiút, nem a nagy hazafit, nem Magyarország ujjáalkotóját, hanem a száműzött rebellist látja, (Igaz! Ügy van! a szélsobaloldalon.) Ezen felfogásban és ezen felfogásnak hódolva még attól sem riad vissza, hogy lerombolja azt az oltárt, a melyen a magyar nemzet minden hű fia, a magyar nemzet milliói szivüknek legnemesebb, legszentebb érzelmeivel áldoznak, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) hogy kioltsa azt a szent tüzet, a mely nemcsak a sötét jelent derengi át, de belevilágit a komor jövőbe is, s a mely szent tüz a magyar hazafiak előtt a nemzet jövendőjének, a nemzet szabadságának, függetlenségének egyedüli biztositékát képezi. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Mert senki sem lehet kétségben az iránt, hogy a magyar nemzet szabadságának, a magyar haza jövőjének, a magyar szabadságnak és függetlenségnek biztosítékait nem azokban a közös intézményekben találjuk fel, a melyek a legkisebb szél fuvallatára is ingadoznak, a melyek alapjaikban már eddig is roskadoznak, a melyek már eddig is csődöt mondottak; hanem igenis feltaláljuk a honpolgárok szivében, a magyar haza, a magyar szabadság önzetlen és igaz szeretetében. (Ijaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Már pedig Magyarországban a szabadságnak, a magyar haza függetlenségének szeretete olyanynyira Össze van forrva Kossuth Lajos nevével, Kossuth Lajos megszentelt emlékével, hogy az, a ki a Kossuth emléke iránti kegyeletet korlátozni akarja, nemcsak hálátlanságot tanusit a hazafias érdemekkel szemben, hanem könnyelműen, vagy bűnösen megingatja azon alapot, a melyen a hazának jövendőjét biztosan felépíteni lehetne. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) És én a kormány ezen ténykedésének megítélésénél nem helyezkedhetem a szigoiuan jogászi felfogás álláspontjára, a mely a megkisérlett és a bevégzett cselekvények között éles határvonalat von; hanem abból kell kiindulnom, hogy erkölcsi és hazafiúi szempontból a rossz és hazafiatlan szándék ép oly szigorúan ítélendő el, mint hogyha a kivánt eredmény valóban bekövetkezett volna, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Előttem tehát nem enyhítheti a kormány eljárását az a körülmény, hogy az ő távolmaradása ezen ünnepélynek jelentőségét kisebbíteni képes nem volt, hogy a kormány czinikus nyilatkozata visszhangtalanul hangzott el az országban, a minek különben az is lehet egyik jelentékeny okozója, mert ez a szegény ország közel 400 esztendő óta hozzászokhatott már ahhoz, hogy azok, kik a kormányra jutnak, a nemzet érzelmeiben nem osztozkodnak, hogy 400 esztendő óta Magyarszagon csak azok voltak képesítve a kormányra, a kik a npmzettől elválva, az udvari felfogást mindenben követték. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Pozsgay Miklós: Nem volt hátgerinczük! Szalay László: Erről szólva lehetetlen kitérni az elől a kérdés elől, hogy mi okozza hát azt a visszás helyzetet, hogy Magyarországon a nemzeti aspirácziók érvényesülése leküzdhetetlen akadályokba ütközik ? Mi okozza azt, hogy a magyar államférfiak mindaddig ki vannak zárva a kormányból, a mig a nemzeti eszményeket meg nem tagadják és azokat a kormányralépés előtt magukról le nem vetik? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt az okot az utolsó 350 esztendő történetében első tekintetre megtaláljuk, a mely korszakban bár az idő, az emberek, a jelszavak és a viszonyok meg is változtak, de soha sem változott az a törekvés, az az irányzat, hogy Magyarország koronája a Ferdinándot öröklés utján illeti, hogy ez a Magyarország csak a császári hatalomnak tartozéka, hogy ez a Magyarország csak egy családi birtok, tehát nem önczél, hanem olyan,