Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-129

129. országos ülés 1902 október 9-én, csütörtökön. 27 Krasznay Ferencz: Nem kell határvonalat csinálni! Széll Kálmán miniszterelnök: En, a kinek tartozó kötelessége ennek az országnak érzelmi megnyilvánulásában is minden mozzanatot gondosan szemmeltartani, a kinek ügyeim kell, hogy a közfelfogásban össze ne zavarják azt, mi volt törvényes, mi nem volt törvényes . . . Thaly Kálmán: Ez a történelem dolga! Széll Kálmán miniszterelnök: ... én, a ki köteles vagyok figyelemmel kisérni mindent, a mi az ország fennálló alkotmánya és az 1723. törvényczikk, a mi örökösödési alaptörvény, tehát közjogi rendünk alapvető, kardinális tételei ellen szegzi magát, én, ki köteles vagyok őrködni a felett, hogy e határvonal és ellentét, a melyet nem ón, de Kossuth maga az inkompatibilitási tannak mindvégig fentartásával állított fel, a felfogásokban és a distinkczió az érzületekben egymástól távol és épségben tartassák, én ezért és ebből az okból abban az ünnepben nem vettem részt és nem vehettem részt. Ezt mondtam, és ezt mondom ma is. (Zaj a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Azt mondja a t, képviselő ur, hogy megvádoltam Kossuth Lajost és itélőbirája lettem. Eszem ágában sem volt. Sőt ellenkezőleg áll a dolog. Akkor, a mikor Kossuthot dicsőitettem e helyről, azokért a nagy alkotásokért, a melyek neki köszönhetők legelső sorban, akkor, a mikor azt mondtam, hogy Kossuth az által, hogy a fennálló alkotmány és törvényes rend elleni inkompatibilitási tanát 1867 után is fentartotta, ellentétet és válaszfalat vont önmaga és az ország érvényben levő alkotmánya között, mégis elismertem, hogy Kossuth Lajos, 1849ben viselt dolgai és múltja folytán, az ő felfogása és meg nem ingatható meggyőződése folytán talán nem is tehetett egyebet, (Igaz! Ugy van!'. a jobb- és a baloldalon.) mint azt, hogy vaskövetkezetességgel, élte utolsó lehelletéig megmaradt annál. Akkor, a mikor azt mondtam, erről a helyről, hogy Kossuth Lajos talán nem is változhatott meg, akkor én nem itélőbirájává teszem, magam, nem lépek fel vádlójaképpen. Én akkor inkább az ellenkezőt cselekszem. Én akkor inkább vádlójaképpen nem lépek fel. (Nem ir/az! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Megmondtam nézetemet egészen határozottan. (Igaz! Ugy van! a baloldalon. Zoj a szélsöbaloldalon.) Az elismerés hangján szóltam és utaltam arra, hogy a történelem fog Ítélni ama nagy korszak felett és ő felette. (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon. Halljuk! Halljuk !) ki annak nagy szerepvivője volt. Azt mondtam, hogy erről a helyről elismerem, hogy talán nem tehetett egyebet. A mikor pedig ezt nyíltan, férfiasan vallom, akkor nekem a szememre vetni, hogy a magam parányiságában itt az Ítélőbíró szerepére vállalkozom és a történelemnek akarok prejudikálni, igazságosan, objektíve, méltányosan nem lehet. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy szembeállítom Széll Kálmánt a miniszterelnökkel. Nem, Én nem búvok ily játszi és komoly helyzethez; nem illő frivol szavak mögé. (Mozgás.) Sőt ellenkezőleg. Itt a beszédem. Aláhúztam az illető részt kékkel. Pichler Győző: Itt feketével van! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát feketével. Nem fogom felolvasni. Csak hivatkozom rá. Ebben a beszédben egyenesen azt mondom, hogy én erre a helyre azokat a nézeteket hoztam, a melyekkel birtam azelőtt és nem változtattam nézeteimet e kérdésben sem. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Ezt nem lehet érteni!) Hát megmagyarázom. Ha én ma nem itt ülök, hanem ott ülök, vagy akárhol, a hol ültem annyi esztendőn keresztül, akkor is az lett volna a nézetem, hogy az, a ki ezen a helyen ül, ha nem akarja azokat a körvonalakat és az ahhoz fűződő és annak a nagy szférájába tartozó érdekeket összezavarni engedni, ez idő szerint nem mehet el oda, (Zaj a szélsöbaloldalon.) Ez volt a nézetem és ez ma is. Lehet ez önök szerint helytelen, én azt nem akarom vitatni, de akkor ne vádoljanak meg azzal, a mivel engem Barta Ödön képviselő ur lelkem mélyóig ható váddal megvádolni jónak látott. Azt mondta ő, hogy eljátszottam vele a nemzet szeretetét. (Zaj) Hát legyen önöknek hite szerint, de én azt hiszem, hogy a miniszterelnök, a ki ebben a kérdésben azzal az őszinteséggel, nyíltsággal és férfiassággal beszélt, mint a mivel én beszéltem, az nem érdemli meg a szaltomortale gunyszavát, (Igaz! Ugy van! jobb felél.) az nem érdemli meg, hogy azt mondják róla, hogy eljátszottad a népednek szeretetét, a kinek legjobb tudásod, legjobb tehetséged szerint— önmaga ^szives volt elismerni — szenteled egész erődet. En ugy érzem, hogyineg fog engem érteni Magyarország népe, (Élénk helyeslés jobb felöl, ellenmondás a szélső baloldalon.) Én erről a helyről leróttam a kegyeletnek adóját teljes mértékben, három helyen azt mondtam, hogy Kossuth Lajos elévülhetetlen érdemeit, a melyekkel örök hálára kötelezte a nemzetet, nem lesz soha magyar ember, a ki elfelejtse, mondtam, hogy én ezt a kegyeletet teljes mértékében érzem és ezt mindenkor, mindenütt és minden időben vallottam és vallom. De aztán megmondtam, hogy azon nagy felelőségnél fogva, melylyel tartozom a politikának nagyon kicsiny, de következéseiben igen jelentékeny érzelmi momentumai iránt, megállok és azt mondom, hogy a ki a törvényes rendjét az országnak helytelennek, rossznak deklarálta, mert igy deklarálja . . . Baría Ödön: Joga volna ma is megmondani ! Széll Kálmán miniszterelnök: Jól van, de 4"