Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-143

143. ORSZÁGOS ÜLÉS 1902 november 10-én, hétfőn, gróf Apponyi Albert, közben Tallián Béla elnöklete alatt. Tárgyai: -4 jegyzőkönyv hitelesítése. — A bíráló-bizottság jelentésének bemutatása a csongrádi választókerület képviselöküldési jogának felfüggesztése kérdésében. — Feliratok és kérvér^ek bemutatása. — Napirend előtti felszólalás. — Az 1903. év első' négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadá­sokról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kál­mán, b. Fejérváry Géza, Plósz Sándor, Láng Lajos, Darányi Ignácz. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 30 perczkor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Nyegre László jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalni kívánókat gróf Teleki Sándor, az azok ellen felszólalókat pedig Endrey Gyula jegyző ur fogja jegyezni. Méltóztassanak mindenekelőtt az utolsó ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Gr, teleki Sándor jegyző falvassá az 1902. éri november hő 8-án tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha a jegyzőkönyv ellen észrevétel nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom Csongrád város választókerülete képviselőküldési jogának felfüggesztése kérdésé­ben a birálö-bizoitság jelentését. - A jelentés ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fos osztatni és a tárgyalásra nézve azon javaslattal vagyok bátor a ház elé lépni, hogy az a házszabályok, illetőleg törvény által megvont korlátok között a folyó hó 14-én, azaz pénteken tartandó ülés napirendjére tűzessék ki. (Helyeslés.) A kmyomatásra nézve a t. képviselőház jóváhagy ásának reményében a következő tüzetes intézkedéseket tettem: (Halljak! Halljuk!) Intézkedtem, hogy kinyomassák és a ház tagjai közt szétosztassék az a terjedelmes jelen­tés, mely az egész vizsgálat anyagát magában foglalja és a jegyzőkönyv. Maguk a vizsgálati okmányok pedig betekintés végett az elnöki iro­dában vannak letéve. (Élénk helyeslés.) Bemutatom Borsod vármegye közönségének feliratát, a Szerbiával kötött kereskedelmi szer­ződés megváltoztatása iiánt; Komárom sz. kir. város közönségének két­rendbeli feliratát, a közalajiitványi és árvapénzek mikénti kezelése tárgyában és a nemzetiségi iz­gatások meggátolása czéljábóí az 1868 : XLIV. t.-cz. módosítása iránt; a nagy-ági. ürrnényházai, majlát-falvai, ó-rad­nai és muzsnai tanítótestületeknek gr. Teleki Sándor, az alsókubini tanítótestületnek Abaffy Ödön, a törökbálinti és a tököli tanítótestületeknek Hegedüs Károly, a fiumei belvárosi tanítótestü­letnek gr. Batthyány Lajos, a hal mányi és a kő­halmi tanitótestületeknek Pildner Ferencz, az új­besnyői tanítótestületnek Steiner Ferencz kép­viselők által beadott kérvényeit, a tanítók fize­tésének rendezése tárgyában. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Az elnökségnek egyéb előterjesztése nincs. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kubik Béla képviselő ur. (Halljuk! Halljuk') Kubik Béla: T. képviselőház! (Halljak! Halljuk!) Tudomása van a t. képviselőháznak arról, hogy Nessi Pál képviselőtársunk mentelmi jogának megsértését jelentette be az igen t, elnök ur a múlt hét folyamán. Akkor elhatá­roztatott, hogy r záros határidő alatt tartozik a mentelmi bizottság a háznak jelentést tenni. Erre nézve a legközelebbi pénteki napot hatá­rozta meg a ház, a mely időig a mentelmi bi­zottságnak ezen kérdéssel végeznie kell. Most azonban az jutott tudomásomra, hogy Nessi Pál képviselőtársunkat a katonai parancsnokság már meg is idézte . . . Barta Ödön: Parancsot intézett hozzá! Thaly Kálmán: Nem tartozik megjelenni! (Mozgás a szélsiibaloldalon.) Kubik Béla:.,, és pedig e hó 13-ára.

Next

/
Thumbnails
Contents