Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-141

november 7-én, pénteken. 270 Uí. országos ülés 1902 rása a ti erőtök. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mit mondana a t. miniszterelnökről a történelem, ha oda állna Ferencz József elé és azt mondaná: Uram, királyom, ne gátold meg ezt a dolgot, hanem a mint le tudta tenni a te feleséged, a nemzet édes anyjának nevezett Erzsébet királyné, a koszorút Deák Ferencz ravatalára, a kinek pedig emléke talán sokkal kisebb, mint a Kossuth Lajosé, akkor te is meg tudod tenni, hogy azt mondod: hogy ott van az a koronázási domb, szemben a budavári jialotával, nem akadályozom meg, hogy a múlt századnak két legnagyobb alakja közé a legnagyobb óriást odaállítsátok, a hol én ennek a nemzetnek alkotmányára megesküdtem; és akkor összeforradnánk ugy, hogy egy évezred sem tudna elválasztani. (Helyeslés a szélsöbaloläalon.) Pichler Győző: Még Mexikóval is csókolóznak a Habsburgok! Lengyel Zoltán: A magyar nemzetnek magyar lelkét, magyar gondolkodását, magyar érzését hiába viszszük mi oda, hiába beszélünk mi trónról, dinasztiáról, történetről, hiába mondjuk el, hogy : uram király, annak a tizenhárom vér tan unak árnyéka felsír a sírokból is és ott van a te családod történetében a válasz rá a históriában, ott van a mayerlingi tragédiában, ott van Miksa császár tragédiájában, ott van annak a szerencsétlen, szeretett, senkivel szemben sem vétkes uralkodónénak szomorú történetében. Tedd a te életed alkonyát aranyossá, mutasd meg, hogy ember is vagy, hogy ezt a nemzetet szereted. A t. miniszterelnök ur megmutathatná, hogy ennek az embernek az emlékét, a ki még eddig az összes Habsburgok közt legjobb volt Magyarország iránt, nagygyá tehetné azáltal, ha odavinné a nemzeti kegyelet oltára elé, hogy ez a nemzet mindig és mindenkor az ő emlékét is oltárként tisztelhesse. (Tetszés a szélsöbaloläalon.) T. ház! Ennek a monarchiának (Egy Jtang a szélsöbaloläalon: Nincs monarchia.') kérem. van! Hát a Habsburgok alatt álló összes államoknak, ennek a két birodalomnak az életét és pusztulását birdstik. Olvastam Beöthy Ákos könyvében, hányszor és milyen körülmények közt állt ott a tönkremenés szélén, és a sir széléről valami véletlen szerencse, megfoghatatlan hatalom mindig kisegítette. Hol találom én ennek a forrását? Hiszen abban az időben nem volt itt semmi nagyhatalom, jobbról és balról pusztaság volt, züllés volt, a nemzeti erőnek az az egysége nem volt meg, hanem szétdarabolt államok voltak mindenfelől. Most ismét ott vagyunk, hogy a pusztulást hirdetik. És a mig az életösztön ós az életerő minél erősebben dolgozik bennünk, hogy ezen sülyedő hajóból legalább Magyarország életét ki tudjuk hozni, hogy a Habsburgok legalább ezt a nemzetet, ezt az országot és ennek az országnak a szeretetét mentsék meg saját dinasztiájuk számára : addig a dinasztia épen ellenkezőleg, nem ehhez a kézzelfogható, szemmellátható erőhöz fordul, hanem a mechanizmushoz, a gépezethez, az erőszak fegyvereihez. Nem engedi, hogy mi a magunk gazdasági önállóságát, boldogulását a magunk erejével keressük. Nem engedi meg, hogy a mi országunk erejét, védő eszközeit magunk keressük meg, nem engedi meg, hogy az ellenséggel magunk szálljunk szembe. Nem szükséges, t. honvédelmi miniszter rxr, (Derültség.) hogy a kétfejű sasnak a szárnya lebegjen felettünk : van nekünk turul-madarunk, tudunk menni az után, tudunk mi azzal is győzni. (Helyeslés a szélsöbaloläalon.) És hogyha, t. képviselőház, a viszonyok nem engedik meg, hogy a dinasztiának uralkodó tagját — mivel két országa van — örökkön-örökké közöttünk tisztelhessük, hogy itt a nemzeti életnek élő kútforrása és ereje legyen: legalább azt óhajtaná a nemzet, hogy ha ő nincsen itt, legalább a Smolen Tónijait tartsa itt. (Derültség a szélsöbaloläalon.) Nem engedik meg, és nincs bátorsága Andrássj^ Gyula óta egyetlen miniszterelnöknek sem, hogy oda merne állani és a nemzetnek ezen feltétlenül egyöntetű kívánságát oda merné juttatni. A t. miniszterelnök ur jól tudja, mit mondott a király, midőn Andrássy Gyula azt mondotta neki, hogy udvartartást rendezzen Magyarországon. Azt mondta : kedves Andrássy grófom, maga gazdag ember, van magának két háztartása? T. képviselőház! A miniszterelnök ur oda mehetne és azt mondhatná: királyom, ha a ti dinasztiátok jónak látta ezen nemzet erejét a maga hatalma számára, akkor lássa jónak azt is, hogy megadja mindazt, a mit a nemzeti szuverenitás joga megkövetel; (Zajos helyeslés a szélsöbaloläalon.) és mondja meg, hogy az a két millió korona az üres állampénztárból, közadakozásból is kikerül, lemondunk mi képviselő napidijainkról is, ha ezen kívánságunk teljesítve lesz. hogyha a magyar király ide jön közénk és azt mondja: király vagyok, király is akarok maradni, Magyarország népének dicsőségére. (Zajos tetszés a szélsöbaloläalon.) T. képviselőház! Engedje meg a t, ház, hogy ez alkalommal befejezésül egy hasonlatot mondjak. (Halijuk! Halljuk !) Két beteg feküdt egymás mellett a kórházban: egy szőke ember, hosszú, magas, borotvált bajuszú, ki betegségében ordított, rug-kapált, lamentált, istent, császárt, királyt, pápát, mindent szidott. A másik teremben egy csendes, hallgatag ember, fekete bajuszú, fekete hajú, vastag erős nyakú; nem szólt egy szót sem, nem is nyögött, mozdulatlanul feküdt ott, mintha tetszhalott lett volna. Jött az orvos vizsgálni és megnézi az egyik beteget, a szőkét; azt mondja neki, no ennek az embernek semmi baja sincs, ez csak teteti magát, közönséges szimuláns, holnap egészséges lesz. Vészi József: Erről beszélt Klofácz tegnap! Pichler Győző: Széll Kálmán Smólen Tónija megszólalt! (Elénk derültség a szélsöbaloläalon.) Lengyei Zoltán: Megnézte a másik beteget, és alig hogy ránéz, azt mondja reá, no ez az