Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-141

ÍM. országos ülés 1902 november 7-én, pénteken. 271 ember utolsó óráit éli. ez holnap meg fog halni. Másnap jön a kórházat vizsgálni, megkérdi a kapuban, hogy mi újság? Semmi, egy ember meghalt, egy pedig felgyógyult. Megy be a termekbe, nézi a szőke helyét, nincs ott. No mi az, ugy-e meggyógyult? Bizony nem, meghalt. Hm, akkor mégis csak volt valami baja. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Megnézi a másikat, az sincs ott. Ez ugyebár meghalt? Nem, fölgyógyult. No, a gazember egész életében makacs volt, most az egyszer is csak azért gyógyult fel, hogy megczáfoljon engem. (Zaj a jobboldalon.) Most már nem hoz a t. túloldal zavarba, legyenek nyugodtan. T. képviselőház! Akár tetszik, akár nem, én ezzel az adomával az osztrák-magyar monarchiának mostani helyzetét vázoltam. Az egyik óbégat, lamentál, Istent, királyt, császárt, pápát, mindent szid, a másik — ez a nemzet — tűr, hallgat, pedig beteg ; a világ, a doktor azt mondja rá: a másik az szimuláns, meg fog gyógyulni, mireánk pedig azt mondja, ez végnapjait éli, mert már nyögni se tud. I)e én, t. képviselőház, a ki ismerem, a ki lelkemben hordozok ennek a nemzetnek évezredes hagyományaiból egy parányt, a ki tudom, hogy ennek a nemzetnek évezredes gyökere van ebben a földben, a melynek históriája áthat mindnyájunkat egytől-egyig, a ki tudom, hogy az a másik állam egy puszta mechanizmus, a mely az első ütésre ugy omlik szét: én bizom ennek a nemzetnek életében, én tudom, hogy abból a halálharczból, a mely itt foly, Magyarország épen fog kikerülni, Magyarország élni fog örökké. (Elénk tetszés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) Engem ennek a nemzetnek históriája megtanított igenis erre; megtanított arra, hogy a mig élek, addig bizzam ennek a nemzetnek örök életében, de megtanított egyúttal arra, hogy ne higyjek az osztrák császár egyetlen helytartójának sem; épen azért nem bizom a miniszterelnök úrban sem, és nem szavazom meg a törvényjavaslatot. (Elénk éljenzés és taps a szélsöbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: T. ház ! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Csendet kérek. Van szerencsém a t, háznak tudomására hozni, hogy dr. Lovászy Márton képviselő ur bejelentette az elnökségnél, miszerint a Budapest székesfővárosi katonai — (Nagy zaj és mozgás a szélsöbaloldalon. Egy hang : Megint '<) Méltóztassanak nyugodtan lenni . . . miszerint a Budapest fővárosi katonai hatóságtól Faller tanácsos aláírásával határozatot kapott, a mely szerint népfelkelői tisztjelölti minőségében nem jelentkezvén, illetőleg a szabályokat áthágván, ezért megbüntettetett. (Mozgás és zaj a szélsöbaloldalon.) Ezen bejelentés a házszabályok 188. §-a értelmében a mentelmi bizottsághoz utasitta tik. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mire ítéltetett el? Zaj.) Jelentem a t. háznak, hogy Thaly Kálmán és gróf Batthyány Tivadar képviselő urak személyes kérdésben kértek szót. Minthogy Thaly Kálmán képviselő ur előbb kérte a szót, a szólás joga első sorban őt illeti. {Halljuk! Halljuk.') Thaly Kálmán: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én csak egy perezre akarom igénybe venni a t, ház türelmét, hogy a tegnapi ülés egy zajos jelenetéről szóló hivatalos naplót helyesbitsem. Nevezetesen mikor Rakovszky István t. képviselő ur beszélt — itt van a kezemben a naplónak a nyomtatott példánya, annak 10. lapján — ezen szavaknál (olvassa): »hanem ottan, a hol az országnak anyagi boldogulását kell előmozdítani (Nagy zaj és mozgás a szélsőbaloldalon. Elnök csenget. Folytonos zaj a szélsőbaloldalon stb.)« én közbeszóltam, hogy (olvassa): »hadd beszéljen; meghallják Bécsben.« Erre Rakovszky István képviselő ur azt felelte (olvassa): »A t. képviselő ur nem mindig olyan rideg Bécscsel szemben.« Erre én ismét azt kérdeztem hogy »én?«—és azt mondja a napló ezután — (olvassa): »Egy hang a szélsőbaloldalon : Ne gyanúsítson! Elnök csenget. Egy hang a néppárton: Minket se gyanúsítsanak, hogy Bécscsel szemben hogy viselkedünk! (Mozgás és zaj a szélsöbaloldalon és a néppárton.)« Azt bátorkodom csak megjegyezni, hogy a kik körülöttem ültek, azok igen jól hallották, mert igen hangosan mondtam, bogy én nemcsak ezt kérdeztem, hogy »én«, hanem azt is mondottam, hogy »szeretném Bécset kirabolni, hogy a magyar kincseket onnan visszahozzuk*. Ez azonban valahogyan a naplóból kimaradt; pedig ez jellemzi Bécs iránt való érzületeimet. Bátor voltam ezért ezt a kiegészítést röviden megtenni, hogy ennek a naplóban valami nyoma legyen. Nem vádolom a gyorsírókat, mert meglehet, hogy a nagy zajban csakugyan nem is hallották, de hogy én ezt mondtam és pedig elég harsány hangon, hivatkozom mindazokra, a kik körülöttem ültek. {Helyeslés és felkiáltások a szélsöbaloldalon: Éljen Thaly Kálmán!) Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy egész röviden reflektáljak Rakovszky István t. képviselő ur tegnapi beszédében foglalt egy, — nem is tudom, hogy minek jellemezzem — állítására, a melynek lényege, hogy engem egyszerűen egy kicsit, habár igen szelíden, de meggyanúsít. (Halljuk! Halljuk!) Rakovszky t. képviselőtársam ugyanis, a midőn jellemezni akarta a közállapotokat a perifériákon, a következőket mondotta (olvassa) : »Itt vannak a mosoni botrányos esetek, a hol büntetlenül garázdálkodik egy alispán, a kit nyilvánosan vádolnak azzal, hogy az ő Felsége szobrára gyűjtött pénzt elsikkasztotta. En tudom, hogy ő leköszönt és eltávozott, sőt azt is tudom, hogy Mosón megyében akadt, — ha nincs így, visszavonom, csak feltételesen mondom, — akadt egy kormánypárti képviselő, a ki ezen alispánt nyugdíjban is kívánta részesíteni. Én nem vagyok egészen biztos ebben; ha nem ugy lett volna,