Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-141

Vtí. országos ülés 1902 november 7-én, pénteken. 261 honvédelmi miniszter ur már egyszer a markába szorított, (Zlgy van! a szélsobaloldalon. Halljuk! Halljuk !) Én nem viseltetem antipathiával a hadsereg irányában ; (Halljuk! Halljuk!) többet mondok: a mennyire időm és alkalmam volt hozzá, örömmel forgattam minden olyan könyvet, a mely egy nemzet legdiesó'bb hadseregéről szólt, a melyben egy nemzet hadseregéről az volt irva: » Küzdött szabadságáért, nemzetéért, királyáéra Mint a törvényhozás egyik tagja mondhatom, hogy ha arról lenne szó, hogy egy uj hadseregért a nemzet áldozatokat hozzon: ennek a nemzetnek minden fia, és magam is kötelességünknek éreznők nemcsak a közvagyonból megszavazni a hozzájárulást, hanem, mint 1848-ban, lerakni ékszereinket; a nők fülönfüggőiket, karpereczeiket odavinnék az áldozat oltárára, hogy abból a hadsereg részére fegyvereket, ágyukat szerezzenek. (Igaz! (Ugy van! a szélsobaloldalon.) De, t. ház, egy idegen hadsereg részére — a mely minden atomjában nyílt és egyenes megtagadása a magyar nemzeti államnak ; a mely mindig, mintha csak kiszámítaná, inzultussal illeti ezt a nemzetet, nem tekintve még a jxilitikai helyzetet, az alkalomszerűséget sem, a mint azt a ma bejelentett mentelmi eset is mutatja, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) — egy idegen hadsereg részére kérnek erőnket felülmúló támogatást; egy hadsereg részére, a mely nemzeti erőn nem alapul, a mely belsejében meghasonlott, az ausztriai nemzeti izgatások szerint szét van szakgatva, érzületében politikai pártok szerint pártokra oszolt. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A bizottsági ülésekben ennek a pártnak egyik kiváló tagja ijesztő képet tárt oda a t. honvédelmi miniszter ur elé, mikor előadta a hadsereg osztrák részének közérzületét. Beszélt arról, hogy hány és hány katonát fogtak el nyilt lázadásban a trón ellen, mikor a »Wacht am Ehein«-t énekelték. (Igaz! a szélsobaloldalon.) Beszélt arról, hogy az a cseh katona, a mikor bemegy abba a hadseregbe, első sorban csehnek érzi magát és ha becsukják is, nem engedi el, hogy legalább avval a »zde« szóval ne nyilvánítsa hazafias érzelmeit. (Egy hang a szélsobaloldalon: Jól teszi!) Beszélt arról, hogy az osztrák pártok valóságos kantinpolitikát folytatnak odaát, a mely nem tekinti e nemzetnek, e monarchiának — hogy ugy mondhatnám — védelmi czéljait, tekintélyét, erejét, hanem első sorban veszi nemzeti czéljait, politikai meggyőződését, beviszi azt a hadseregbe, szétbontja azt, mert czélja szétugrasztani azt a monarchiát, mely neki odaát sem nemzeti czéljait kielégíteni nem tudja, sem gazdasági érdekeit meg nem védelmezi. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Mi itten, Magyarországon nem csinálunk ilyent. Mi nem megyünk a kaszárnyába politizálni. Ha beviszik azt a katonát, nyugodtan tűri, nyugodtan veszi, hogy az a cseh zsoldos, vagy az a német zsoldos az ő puskatusával oldalba üsse, nyugodtan viseli a maga lábán a rablánczot, nem tiltakozik ellene; letelik az a három kis esztendő, haza megy nyugodtan ekéjéhez, legfeljebb az történik meg, hogy a ki egyszer nem birja kiállani azt, a ki nem birja elviselni a szégyent, leveszi a fegyvert a kaszárnya faláról, főbe lövi magát, hogy ne szenvedjen az ország többé, pusztuljon el ő magában. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon,) És mit látunk? Azt hinné a világ, hogy megbecsülik ezt a magyar elemet, nem deklarálják hazaárulónak, nem deklarálják trón-, császár- és királyellenesnek azt a pártot, és azokat, kik ebben az országban nem a trón ellen, nem a hadsereg ellen, nem a dinasztia ellen, hanem e nemzet jogaiért és érdekeiért, a nemzet czéljaiért szállnak sikra. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) És mégis, t. képviselőház, nem azt látjuk, hogy ez az erős hazafias meggyőződésű magyar elem, a mely az ezredév történetében mesés példáit mutatta az önfeláldozásnak, a hazaszeretetnek, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) az a magyar elem, a melynek hősei szobraival megtelik lassankint ennek az ország minden városának tere és piacza, hogy ez szajjorodik ebben a hadseregben, hogy ennek a magyar elemnek valami engedményt tennének, hogy ennek tért adnának, hogy ezeréves hősiességét kimutassa bátran ezután is; nem azt látjuk, hanem azok a kegyelt németek, a kiknek egyenesen kimondott czéljuk az, hogy bevigyék Ausztriát Németországba, hogy azt a darab földet kihúzzák a Habsburgok lábai alól, ezt szaporítják ott, ezt erősitik ott; (Ugy van! a szélsobaloldalon.) minket pedig megvetnek, gyűlölnek, hazaárulónak neveznek. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ez a hadsereg valóságos élő gúnyja a nemzeti lelkiismeretnek, gyilkosa a magyar érzésnek. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A tiszti kar fizetett vak eszköze az abszolutizmusnak ; (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a dinasztia leigázó hatalmának, nem pedig dicsőségének őre, megtestesitője. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nem a levegőbe beszélek, t. képviselőház, tapasztalataim vannak ezen a téren, (Halljuk!) Én is voltam katona. (Halljuk! Halljuk!') A magam erejével, testi épségével és szellemi tehetségemnek . . . (Egy hang balfelöl: Testi épség?) Kérem, katonánál az is szükséges, mert a ki nem jó katonának, azt mint otthon maradt nyomorékot éneklik a lányok. Egész erőmet vittem oda, gondoltam, hogy német kommandóra megy ugyan minden, de hátha mégis hazámnak szolgálok. El is végeztem, eleget tettem kötelességemnek, de az ott szerzett tapasztalatok meggyőztek engem arról, hogy a ki egyszer oda bemegy, az nem lelkesedést, nem hazafiságot hoz onnan, hanem gyűlöletet és megvetést minden iránt, a mi abban a kaszárnyában él,