Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-141

262 ÍM. országos ülés Í902 november 7-én, pénteken. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert ott egyebet nem tapasztaltam, mint üldözést, gyűlöletet, pusztítást nemzeti érzésembem, szellememben és meggyőződésemben, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és a mellett a legbrutálisabb eljárást minden legkisebb dologgal szemben, oly esetekből kifolyólag, melyeknél a magyar embernek jó szive egy jó szóra, egy kézintésre megváltozik, és kezes báránynyá lesz. De ott nem értik ezt, mert nem egy Isten teremtett bennünket, a kit szolgálunk és a ki nekünk parancsol. (Igaz! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) Nem értenek meg bennünket, puskatussal állnak oda és kardot kivonva vagdalják azt a magyar bakát. Személyes tapasztalatokból beszélek. A nagyváradi 37. gyalogezrednek 1895. október elsejétől f:

ogva voltam egyik önkéntese. 27-en tettünk ebből az ezredből tiszti vizsgát; egy iskolában volt velünk a debreczeni 39-ik gyalogezred 12 önkéntese, a kik velünk vizsgáztak. Megjegyzem, hogy soha egyetlenegyszer sem voltam büntetve, németül egy szót sem tudtam, mikor bevonultam és meghoztam azt az áldozatot, hogy megtanultam ugy, hogy a vizsgái bizonyítványomba ki volt irva: »Schreibt und spricht deutsch vollkommen«, a mit még ma is szégyenlek. (Helyeslés és derültség a szélsobaloldalon.) Megtettem azt, hogy az egész brigádnak a legjobb tanulója voltam, hogy megmutassam, hogy ha a magyar idegen szó alatt kénytelen is szolgálni, akkor is megteszi a kötelességét. (Éljenzés a szélsőhaloldalon.) Tehát nem azért beszélek, mint hogy ha ilyen okom volna reá, hanem kérdezem, hogy mit szól ahhoz az ország, lehet-e igy hazafias hadsereget nevelni, a mely a csatában bátran hullik el a golyó alatt, hogy ha négy hónapi önkéntesi kiképzés alatt 460 nap kaszárnyaáristomot kap az a csapat, és nem tudom hány napi egyes áristomot és egyéb büntetésekot, ugy hogy két hónap kellett még az iskola után, hogy kitöltsék azon büntetési időt, a melyet az iskolaidő alatt róttak rájuk. Ezzel a rettenetes szigorusággal, ezzel az óriási erőfeszitéssel mit ért el az a csapat? (Halljak! Halljuk!) Azt, hogy a 27 önkéntesből, a kik velem együtt szolgáltak, letette a vizsgát 12, megbukott 15, és ebből második évet szolgált — tessék megnézni, én rám hivatkozhatnak, — 12 és ez a 12 is egytől egyig mind csak azért, mert mikor a vizsgára kiállottak, azt kérdezte tőlük a Herr Oberst Brigadier: Na, was, können Sie nicht deutsch ? Nem ! Genug ! Danke ! Ez volt a vizsga. Ugyancsak a debreczeni magyar ifjakból, abból a 15 emberből — az arány ugyanilyen — megbukott 9. szabadságoltak belőle hármat, tehát a második évet szolgálta épen 50°/

0

. T. ház, ezek után azt hinné az ember, hogy abból a 27 ifjúból végzett 12, -ez a 12 tehát már csak kedves gyermeke volt az ezrednek. Azonban a következő esztendőre, ugy látszik, megtudta a hadügyminiszter, hogy abban az ezredben igen sok van abból a gyűlölt magyar fajtából és hogy annak egy igen pártatlan, derék ezredese van, a ki a közös pénzügyminiszter urnak a sógora volt és a ki idegen ember létére egy évvel később felvette a magyar állampolgárságot is, mint közös hadseregbeli tábornok. Ezt az ezredest elhelyezte onnan és oda küldött egy másikat, a kit a bakáknak ugy tanítottak be, hogy Heinrich von Aulich. Ez az ur rokona volt annak a vértanú Aulichnak. Őt küldték tehát oda, hogy rendet csináljon abban az ezredben, a József főherczeg nevét viselő ezredben, üldözze ki a magyart és helyezzen oda oly elemeket, a kik az osztrákoknak kedvesek. 12 ifjú volt az előző esztendőből, a ki mint kadét vagy hadnagy bevonult és igy magam is. Egy 13-ik is került hozzánk, hogy számunk olyan legyen, mint az aradi vértanuknak. Ez az ur ebből a 13-ból 12-tőt mondott ki untauglichnak. T. ház, ha egy ezredben, egy egész önkéntesi év ifjaiból, a kik 500 napi áristomot állottak ki az iskolaidő alatt, s körülbelül két annyit a gyakorlati idő alatt, 12 szolgálta a második évet és a következő évben csak egy maradt,aki tiszti rangra alkalmasnak találtatott, ugyan miféle kritikát mondjak arról a hadseregről ? Meg tudta-e az nyerni magának a magyar ifjúságot ; vagy üldözni akarja azt, hogy szenvedjen és pusztuljon ki? (Nagy zaj a szélsobaloldalon.) T. ház! Ez az ur nyilt piaezon a csapat előtt piszkolta és gúnyolta a magyarokat. Nekem volt bátorságom kivont karddal kimondani azt, a mit akarok, (Éljenzés a szélsőhaloldalon.) és én azt mondtam az én 12 társamnak, hogy nincs köztetek egy sem becsületes ember, ha egy perczig is eltűritek ezt és bennmaradtok a közös hadseregben, és erre mind egytől-egyig az én felszólításomra benyújtotta a maga lemondását. (Éljenzés a szélsobaloldalon.) Ámde az az ur azt mondta, hogy nem jó az a lemondási okmány, mert ott a felső részben, a mit »Kopf«nak hivnak, t. i. az van irva, hogy K. u. k. Infanterie-Kegiment, és mi mindnyájan csak annyit irtunk belőle, hogy »Inf.« és ezen formahiba miatt visszakaptuk a lemondási okmányunkat. Hanem akkor én azt izentem annak az urnak, a ki veres ember volt, hogy én ezt az esetet az ország szine elé viszem, és megmutatom, legyen akármilyen származású az az ur, de én megugrasztom abból az ezredből. (Mozgás.) Elnök: Kérem a t. képviselő urat, (Halljuk! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) bármily egyéniségről, különösen távollevőkről szóló kritikájában méltóztassék szigorúan a parlamenti kifejezésekhez ragaszkodni. (Zaj és mozgás a szélsőhaloldalon. Felkiáltások: De ha veres?) Lengyei Zoltán: Ezt az üzenetet, t. képviselőház, egy törvényszéki biró, a ki magyar ember volt, elmondta annak az ezredesnek. És mit kaptam válaszul attól a bátor embertől? Azt, hogy: »Én nem hiszem azt, hogy a hadügymi-