Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-141

260 Í4Í. országos ülés 1902 november 7-én, pénteken. a szélsöbalóldalon.) Nemde, t, ház, oda jutok ismét, a honnan kiindultam, hogy, a mit a katonai javaslatok kérdése is bizonyít, itt csá­szári abszolutizmus uralkodik. (Igaz! Ügy van! a szélsöbalóldalon.) Császári abszolutizmus, a mely több katonát kivan, hogy még nagyobb hatalma legyen. (Ugy van! TJgy van! a szélsö­balóldalon.) Több katonát kivan, tekintet nélkül népeire, tekintet nélkül gazdasági viszonyainkra, tekintet nélkül hazafias érzületünkre. Több katonát kivan nem hóditó czélokra, hanem, hogy kezében és markában tartsa ennek a biro­dalomnak minden egyes részecskéjét, (Ugy van! TJgy van! a szélsöbalóldalon.) hogy meg ne merjen mozdulni, hanem mint porba tiport féreg csuszszéb és könyörögjön meghallgatás végett olyan dolgok iránt, melyeket mint szabad nem­zetnek nyíltan és őszintén kellene mondani. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Visszavonta a t. honvédelmi minister ur az ő régi javaslatát. Hát nem csodálkozom, hogy ő is közöshadseregbeli katona volt régebben, mert ez alkalommal is megmutatta, hogy még min­dig tud . . . Nessi Pál: Retirálni! Lengyel Zoltán:... retirálni. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbalóldalon.) Azonban nemcsak, hogy retirálni tud, (Egy hang a szélsöbalóldalon: Kon­czentrálni is!) hanem konczentrálni is tud, még pedig visszafelé. Az abból is következik, hogy egy ujabb javaslatban még többet követel, mint abban a javaslatban, a melylyel megretirált a közvélemény erélyes fellépése elől. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha nézem én ezt az országot, látom, hogy feljajdulnak jobbról és balról; mintegy kórus­ban zúg fel a közvéleménynek a szava, nyomort, ínséget, gazdasági válságot hirdetve mindenütt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon) A nemzet tehetetlen, anyagi ereje nem birja meg azokat, a miket a maga ereje épségének kifejtése mellett kötelessége lenne megbírni. A mikor a pénzügy­miniszter bürója elé kerülnek ezek a kívánságok, rövid a válasz: Nincs pénz! (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) De ha eljönnek a katona urak és fényes uniformisban egyet szalutál­nak, akkor a t. miniszter ur azt mondja: Nincs pénz, de van Hotschildnak, majd gondoskodunk róla. (ügy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Deficzit van. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Hát hogy mer akkor a t. pénzügy­miniszter ur egy olyan javaslattal előállani, a mely az országra legalább 40 millió korona évi túlterheléssel jár már ez idő szerint (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) akkor, a mikor egyúttal 70 esetleg 80 ezer embernek évi mun­kájától is megfosztja az országot, a mikor 70—80 ezer családdal többet tesz kenyérkereset nélkülivé. Deficzit van. Akkor azt várná az ország, hogy a kormányzat azon van, hogy taka­rékoskodik, hogy megszüntesse azt a deficzitet. Szükségletek vannak, nemzeti czéljaink nincsenek kielégítve; akkor azt várná az ország, hogy a kormány oda álljon nemzeti czéljaink mellé s arra fordítsa az utolsó garast is. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Nem folynak be az adók, az adóvégrehajtásoknak száma oly óriási, hogy megdöbbent minden embert, a ki ezekkel a dolgokkal komolyan foglalkozik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Azt várná az ország, hogy ily körülmények között megszüntetni igye­keznek a nyomort, munkát adnak a munkátla­noknak, kenyeret az éhezőknek, nem veszik ki a párnát a szegény ember feje alól adóban, vagy ha elvisznek valamit, vagy ha kisajtolnak még egy keserves garast ebből a szegény népből, akkor azt olyan czélra fordítják, a mely létér­deke ennek a nemzetnek. És mégis mit látunk? Nemzeti czéljainkra nincs pénz, (Zaj. Elnök csenget.) de a katona urak fényes gombjaira van. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon) Hat hónappal előre kéri az igen t. minisz­terelnök ur az indemnityt. Tudta az egész ország, hogy az indenmitynek e korai kérése mögött valami lappang, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldalon.) hiszen a miniszterelnök ur a múlt esztendőben bátrabb volt, mint az idén; akkor, ha jól emlékszem, deczember 22-én nyúj­totta be az indemnity-javaslatot, és mégis tör­vény lett belőle; miért kellett tehát ezt a ja­vaslatot most benyújtania; miért kell május elsejéig kérnie az indemnityt? Akkor olyan helyzet előtt álltunk, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldalon.) hogy ezen országnak, ennek a nemzetnek közvéleménye azt diktálta nekünk, hogy: »Adjátok meg az indemnityt, ha kell, egy nap alatt is, hogy ne legyen »ex-lex«, mert az ország nehéz helyzet előtt áll«, és a minisz­terelnök ur megkapta az indemnityt. Ma hat hónappal előre, két hónappal a amit évi költ­ségvetés lejárta előtt kéri az indemnityt, és megtörténhetik az, hogy a közvélemény olyan helyzetet fog teremteni, hogy nekünk hazafias kötelességünk azt fogja diktálni: »Ne adjatok ennek a kormánynak indemnityt!« (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Talán szabad ke­zet akar nyerni a kormány erre a hosszú időre ? Igen örülnénk rajta, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldalon.) ha olyan czéljai lennének, hogy ez alatt a hosszú idő alatt valamely elhatározó lépéssel járulhatna az ország erejének gyarapí­tásához. De nem így van. Láttuk már, és két­szeres merészséget látunk most, mint azelőtt. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Akkor, a midőn az indemnity-javaslatot beterjesztették, már ugy állott a dolog, hogy a múltkori kato­nai javaslatokat visszavonják, most pedig látjuk, hogy erélyes fellépésünk daczára be merte a t, kormány terjeszteni másodszor is, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) lapjai pedig azt hirdetik, hogy ennek a javaslatnak még e hónapban törvény­erőre kell emeltetnie, mert nem akarják haza­engedni azt a szegény póttartalékost, a kit a

Next

/
Thumbnails
Contents