Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-141
Í4Í. országos ülés 1902 dalon.) meg sem hosszabbithatók, automaticze sem folyhatnak tovább. És itt kénytelen vagyok a t. miniszterelnök ur állásával szembe helyezkedni és nagyon örülnék, hogyha egy kis figyelmet is fordítana beszédemnek legalább ezen részére. (Halljuk! Halljuk! a, szélsöbaloldalon). Szél! Kálmán miniszterelnök: Halljuk! Halljuk! Hiszen itt vagyok a házban mindig! Kossuth Ferencz: Elismerjük! Lengyel Zoltán: A t. miniszterelnök ur azt állította, hogy a szerzó'désmeghosszabbitás nem uj szerződés, mert hiszen a szerződések automaticze folynak tovább. Hát, t. képviselőház, minden szerződésmeghosszabbitás, történjék az ilyen vagy amolyan formában, hallgatólagos akaratkijelentés mellett is, — minden jogász tudja, — hogy az egy uj szerződós. mert egy uj akaratelhatározást tételez fel. (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez egy olyan alapigazsága a jognak, a római jogtól kezdve végig, hogy azon még a t. miniszterelnök ur sem tud változtatni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De, t. képviselőház, ezeket a szerződéseket egy vámszövetségben élő államszövetség kötötte kifelé a külügyminiszter utján, ma pedig gazdasági vagy legalább jogi értelemben véve két állam van, (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) mert hiszen Magyarország az önálló vámterület alapján áll. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Beöthy Akós: Ugy van! Lengyel Zoltán: Már most. t. képviselőház, a belső viszonyokat illetőleg a helyzet az, hogy ezt a tényleges állapotot fentarthatjuk, ez nekünk módunkban áll, de kifelé való viszonylatunkban a helyzetet nem lehet visszacsinálni, kifelé való viszonylatunkban két szerződő jogalany van ma már egy jogalany helyén, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Habár ugy látszik, hogy a t. túloldal tagjai egymás szórakoztatásában nagyobb gyönyörűséget találnak, mint az én beszédemben, (Derültség.) engedelmet kérek, ha ezen komoly kérdésben legalább egy kis figyelmet — és legalább egy példának meghallgatását kérni bátorkodom. (Halljuk! Halljuk! a jobbés a baloldalon.) A helyzet ma, t. képviselőház, a vámszövetség kérdésében olyan, mintha egy társasezégnek két tagja a czéget megszüntette volna, annak daczára azonban közös megegyezéssel mint alkalmi egyesület bizonyos ideig ezt a belső tényleges viszonyt megtartotta volna. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az a szerződés, a mely a társasezéget eredetileg a czég megszüntetése utáni időre is kötötte, kötötte a czégtagokat is; ez a szerződés azonban sem igy, sem amúgy, de automaticze sem hosszabbítható meg; igy ahhoz a szerződéshez két jogalany szükséges, a mely a szerződést kötötte, november 7-én, pénteken. 259 azok közül a jogalanyok közül pedig az egyik j már nem létezik. Azt a szerződést, mint való| ságos állapotot uj rendelkezéssel, uj akaratel; határozással a régi formájában is meg lehet csi: nálni, fenn lehet tartani, de akaratelhatározás | nélkül nem. Már pedig a két szerződő jogalany i közül az egyik — ebben az esetben Ausztria-Ma| gyarország, mint vámszövetségben élő állam — nem ! létezik. Tehát bár a szerződések jogi hatályukat I megtartották a vámszövetségi állapot megszűnte utáni időre, vagyis mostanra is, a lejárati idővel elvesztik jogviszonyt szabályozó erejüket, automaticze tovább nem hosszabbithatók meg, mert ugy a megkötéshez, mint a meghosszabbításhoz két külön állam beleegyezése, akaratelhatározása szükséges. Megszűnvén a czég, megszűnt önmagától a lejárattal a czéggel kötött szerződés is. Tovább ez nem kötheti a czégtagokat, mivel czég nincsen, mivel az jogalanyként tovább nem szerepel. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Molnár Jenő: Megbukott! Lengyel Zoltán: Ez minden jogász előtt tiszta helyzet, ez megdönthetlen igazság! (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. ház! Az a nagy kapkodás, az a parancsszóra való kinos vergődés, melyet a miniszterelnök ur itten, az egész világ előtt elkövet, szánalomra bír bennünket . . . Nessi Pál: De nem kegyelemre! Lengyel Zoltán: ... és arra. hogy ennek az állapotnak egyszer és mindenkorra véget vessünk. Kötelességünknek ismerjük, hogy minden eszközzel megkíséreljük annak a megvalósítását, a mit választóinknak becsületes szívvel megígértünk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. ház! Engedje meg, hogy ezek után áttérjek egy másik, igen széles mezőre, (Halljak! Halljuk!) a katonai javaslatok kérdésére, és hogy ebből is szerényen, de őszinteséggel levezethessem bizalmatlanságom indokait. Itt egy kis előrebocsátást kell tennem. Ha jól emlékszem, a t. miniszterelnök ur, a ki ma e kormány élén áll, annak idején, Bosznia okkupácziója alkalmával, letette volt pénzügyminiszteri tárczáját és pedig azzal az indokolással, hogy az ország anyagi helyzete ezt a merész vállalkozást nem birja meg. Pedig ha jól tudom, Bosznia okkupácziója alkalmával 60 millió forintról volt szó. Azóta változott a helyzet, és ugy látszik, változott a t. miniszter urnak gondolkozása is, mert most, a mikor ilyen óriási áldozattal áll szemben a nemzet, mint a katonai javaslatoknál, a hol nem egyszer és mindenkorra szóló milliókról, hanem évi átlagos 100 millió korona megterheltetésről van szó, s a mikor az ország oda jutott, hogy deficzittel zárták le múlt évi számadásait, egyáltalában nem tartja lelkiismereti kérdésnek, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) hogy oda dobja a korona elé tárczáját azzal a kijelentéssel: » Urára, Királyom! Szolgállak téged, de csak addig, a mig a nemzetnek érdekei a te kívánságoddal megegyeznek.* (Ugy van! Ugy van! 33*
