Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-141
líl. országos ülés Í902 november 7-én, pénteken. 257 telefont csináltatott nyári üdülő helyére, hogy ebben az időben is 168.000 korona drágí, költségen ezt az országot ha nem is annak nagy közönsége előtt, de legalább kedvelt hírlapjai utján eszméivel jóltarthassa. Ez a kép, melyet én itt vázolni igyekeztem, igazán jellemzi a mai helyzetet. A túloldalon áll egy hatalmas férfiú, a kit a korona a maga emberének ide leküldött. Egymagában harczol. egymagában küzd, segédei nincsenek: ha maga nem bir az ellenséggel, nincs, a ki megvédje. Mi itt ezen az oldalon, — azért, mert nem a korona bizalmából vagyunk itt, hanem a nemzet erejére támaszkodunk — mindnyájan érezzük, hogy a nemzet igazságait hirdetjük, mindnyájan erőt érzünk magunkban, hogy, ha kell. nyiltan, őszintén sikra szálljunk azért, a mit meggyőződésünknek tartunk, mert hátunk mögött érezzük ennek a nemzetnek ezeréves hagyományát, e hagyománynak lüktető erejét, az igazságnak meggyőződését, azon igazságét, melyet nyiít homlokkal hirdetünk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez ad nekem erőt, t. ház, hogy mint igénytelen harezosa ennek a pártnak, mindig és mindenkor, mig kötelességem és erőm engedi, megmondjam az igazságot, ha kell császárnak, királynak, kormánynak egyaránt. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. ház! Beszédem elején ugy jellemeztem a mai korszakot, hogy itt mindig erősebben látom a császári abszolutizmusnak a képét, mely a magyar alkotmányosság leple alatt felelős, de a valóságban mégis felelőtlen miniszterek utján uralkodik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Igen-igen nehezemre esik, mikor ezt a szót ki kell mondanom. (Halljuk! Halljuk!) De, t. ház, nem beszélhetek a magyar királyról akkor, a midőn olyan fontos kérdéseket kell itt szóba hoznom, mint a vámszövetségnek vajúdó kérdése, a czivillista felemelése és a katonai javaslatoknak a nemzetre súlyosodé terhe. Én nem tudom elfelejteni azt a remek képet. a melyet én Mátyás király szobrának leleplezése alkalmával magam előtt láttam, (Halljuk! Halljuk !) Mikor megállottam ott a lelkes közönség között, a nagy király szobrával szemben, a ki büszke harczi ménen, csótáros paripán, győzelmes paripán ül ottan, örök hirdetőjeként a hajdani magyar dicsőségnek, alatta egy alak a kezében meghajtva tartja előtte a kétfarku cseh oroszlán képét, a másik alak pedig még furcsább szörnyszülöttnek képét, a kétfejű sasnak zászlós képét tartja előtte meghajtva. Nem tudom elfelejteni annak a nagy királynak alakját, a ki 400 esztendővel ezelőtt lehunyta szemét, és annak daczára szárnyain hordja a rege, a költészet az ő alakját; a nép adomákba fűzi az ő tetteit. 400 esztendő nagy idő; 400 esztendő óta sokan és sokat uralkodtak ezen a nemzeten; és ha megnézem a magyar nemzet költészetét, irodalmát, regéit, adomáit, keresem, hogy ez a királyhoz hű nemzet megtalálta-e a maga ideáljait. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. VIII. KÖTET. beleszőtte-e az ő életébe, költészetébe, regéibe, adomáiba az ő nagy uralkodóit? Nem találom, t. ház, pedig a kit a költészet meg nem örökit, annak neve mindig mulandó. Hát, t. ház, találtam ott én adomákat, de nem akarom azokat az adomákat felsorolni. Tény az azonban, hogy sok uralkodónak a nevét elfelejtette ez a nemzet ; pedig nincs valami magasabb hivatás, nincs az ember előtt szebb, dicsőbb dolog, mint uralkodni egy nemzet felett, vágyait, czéljait, törekvéseit kezében öszpontositani, czélhoz vinni, megtestesiteni, Isten hatalmából s a nemzet erejéből erőt adni millióknak, hogy megörökítse magát millióknak és millióknak szivében. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez a nemzet sóvárogva tekint körül a múltban, várja a jövendőt, keresi azt, a ki az ő czéljait megtestesíti, szomorúan nézi a legkisebb eseményt is, a mely az ő nemzeti eszméjétől eltávolítja, és mégis nem lel tápot az ő akarata, hanem mintegy Isten csapása, csapatostul, seregestül rakásra jön egyszerre az_ áldás: katonajavaslat, quótafelemelés, czivillista-felemelés, minden istencsapás. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) így van az, t. képviselőház! Sajnálom, hogy nincs itt a t. miniszterelnök ur, de tán alkalmat fog venni magának arra, hogy ezt vagy elismerje, vagy tiltakozzék az ellen, a. mit egy igen szavahihető embertől hallottam: hogy t, i. ő egy alkalommal ugy nyilatkozott: »igen, itt a parlamentben eltűröm a mázsás gorombaságokat is, de odafenn a trón előtt megfojt egy hitvány galuska.« (Zaj jobb felől.) Egy olyan kormányzatnak, a mely nem meri a nemzet igazait a maga teljességében, a maga őszinteségégében feltárni a nemzet előtt, odáig kell jutni, hogy ilyen súlyos helyzet előtt álljon! T. képviselőház! Az önálló vámterület megvalósítása egyike azon nagy kérdéseknek,a melyek e nemzet közvéleményét foglalkoztatják. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A gazdasági önállóságnak eszméje, mint egyetlen orvosszere a mostani gazdasági pangásnak, mint egyetlen gyógymódja, mint egyetlen eszköze a nemzet felvirágoztatásának, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mindig erősebben és eresebben be van irva a szivekbe, meggyőződése a hazafinak és üzletembernek egyaránt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És mégis annak daczára, hogy odaát is igen sokan vannak, a kik óhajtják, igen sokan vannak, a kiknek ez magán tekintetben hasznára válnék, nem látok e felé egyetlen egy lépést sem. A miniszterelnök ur jogilag törvénybe iktatta, de a mikor a megvalósításra került a sor, akkor megtalálta a módját, hogy ez a törvény miként magyaráztassék. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És, sajnos, nem meri magára vállalni a felelősséget, vagy ha igen, akkor nem tudja eléggé kiirtani a közvéleményből azt, a mit egyik-másik lap folytonosan felvet: hogy azért nincs a szabadelvű párt az önálló vámterület mellett, azért nem akarja azt megvalósítani a niiníszter33
