Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-141
256 ííl. országos ülés 1902 november 7-én, pénteken. dani máskép is. Egyszer a sváb elment a korcsmába verekedni. Ott tiz legényre akadt és azokkal kikezdett. Verekedtek bizony és egyik sem hagyta magát. Hazament a legény bekötött fővel és megkérdezte az apja: »Fiam, mit csináltál?* — »Verekedtünk.« — »Kikaptál ?« — »Dehogy.« — »Hisz véres az arczod!« — »Mindegy, engem is ütöttek, de én is ütöttem. Igaz, hogy velem szemben tizen voltak és tizen ütöttek, de én is mindegyiknek visszaadtam.* T. miniszterelnök ur, itt is ily aránytalan a küzdelem. Mi a magunk érveivel beszélünk önnel szemben, ön mindegyikünkkel szemben czáfol, de azt hiszem, a vesztes mégis csak ön lesz, mert azt az egy-egy ütést felosztva, mi könnyen birjuk, de ön azt a sok ütést mindnyájunktól, bár egyenkint adjuk, nem fogja kibirni! Nézem, t. képviselőház, azt a nagy szabadelvű pártot, a mely támogatja a kormányt és keresem annak küzdő férfiait. Ebben a házban, ha jól emlékszem, még egyetlenegy sem állt ki a porondra a t. miniszterelnök ur mellett. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Gabányi Miklós: Nem szabad még gondolkozniuk sem! A miniszterelnök gondolkozik helyettük. (Ellenmondásolc a jobboldalon.) Lengyel Zoltán: Itt nemcsak a túloldal nagy alakjai, de még a miniszterek sem állottak csatasorba. A mikor meg kell védeni az ország jogait, ott van a miniszterelnök; a mikor szobrot kell leleplezni, ott van a miniszterelnök ur: mikor szónokolni kell, ott van a miniszterelnök ur; ha ütni kell, ott van a minszterelnök ur (Derültség a szélsöbaloldalon.) Én a múlt évben láttam egy igen nevezetes szinjátszó urat, egy olasz embert, a kit Eregolinak hivtak. (Derültség a szélsöbalaldalan. Halljuk! Halljuk!) Ez egy nagy szinlapot nyomatott ki, felirta rá: »Programm, Fregoli«. semmi egyebet. A t. túloldal is ugy van vele. Ha megkérdezzük a t. túloldal tagjait, egy nagy szinlapot mutatnak, a programm Széll Kálmán, semmi több. (Derültség a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbfelöl) Az a t. szinjátszó ur majd ebben, majd abban a szerepben, mindenféle alakban, női és férfi-ruházatban, egy egész estén át tudta mulattatni a közönséget. A t. miniszterelnök ur is ugy van vele. Bécsben a katonáékat, szoborleleplezéseknél a közönséget mulattatja. Akkor, a mikor Kolozsvárott voltunk, a délelőtt folyamán a szoborral szemben állott a miniszterelnök ur, dicsőitette a nagy király emlékét, künn pedig, mikor a főherczeg elutazott és a pályaudvarra mentünk, haptákban állva hallgatta a Gotterhaltét. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Mikor a főherczeg mellett állott, s a közönség viszonzásul a Gotterhaltéra a Kossuth-nótát énekelte, akkor prémes gallérjában gubbasztva hallgatott a főherczeg háta mögött. Később felutazott Budapestre, benézett a miniszterelnöki palotába, s estére már — ugy olvastam a lapokban — Bécsbe utazott; reggel aztán már ismét Eátótra utazott üdülni, és megkérdezte a bérestől, hogy mennyi tejet adott az az igen derék simmenthali tehén. Engedelmet kérek, én nem akarom kicsinyelni azt a nagy munkásságot, a mit az igen t. miniszterelnök ur kifejt, hanem fel akarom kelteni önökben a szégyenérzetet, hogy ne álljanak tétlenül Magyarország / miniszterelnöke mögött, hanem dolgozzanak. Én tudom azt, hogy a t. túloldal tagjai ép ugy odamennek minden áldott hó elsején felvenni a maguk fizetését, sőt a részvénytársaságoknál is a maguk tantiémjét, mintha dolgoznának érte. Hát a miniszterelnök urat miért nem védelmezik meg ? (Derültség. Zaj a szélsöbaloldalon.) Gabányi Miklós: Annyira elbutultak már, hogy nem is mernek gondolkodni! (Derültség, zaj a szélsöbaloldalon.) Lengyel Zoltán: T. képviselőház, én ugy veszem észre, hogy ez a mostani politikai helyzet akármeddig tart is, a t. túloldalon nem lesz primadonnaválság. Mert egy színházban, tudom, hogy veszekesznek a primadonnák azon, hogy melyiknek milyen szerep jusson, de az önök színházában minden szerepet a miniszterelnök ur játszik el, nem töltheti fel tehát senki irigységét. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon) A mint én ezt a nagy hallgatást figyelemmel kisérem, eszembe jut, t. képviselőház, az a nagy csend, a mely Krisztus urunknak születése előtt beállott; a mikor mindenki, a világnak minden nemzete hallgatott, csendben volt, mert a Messiást várta. így látom én a t. túloldalon is, a hol nem mernek megnyilatkozni a miniszterelnök ur mellett, mert nem tudják, hogy vájjon ő-e a megjövendölt Messiás, vagy más-e az eljövendő, és félnek, hogy majd a jövendőbeli miniszterelnök ur előtt talán nem lesznek valami nagy kegyben, hogyha a mostani mellett sikra szállanak. (Egy hang jobljfelöl: Nagyon hízelgő!) így történt azután, hogy ebben a mai politikai helyzetben a t. miniszterelnök ur mint egy Góliáth áll ki a hidra a tömeggel szemben, csatára szélit mindenkit és megverekszik mindenkivel. A múlt ülésszak alatt dicsőséggel irták meg róla, — nem a magyar nemzet beszélte el, csak a »Magyar Nemzet* irta róla, — hogy 1637 nyomtatott oldalt beszélt egymagában tele. Nem tudom, hogy az országnak mi haszna volt a nyomdafesték ezen pocsékolásából, de az tény, hogy beszédei többe kerülnek ennek az országnak, mint a mennyit összes elődei miniszteri fizetései kitettek. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy a t. miniszterelnök ur beszélő kedvében odáig ment, hogy nyári üdülését felhasználva, nem birva kiállni azt a nagy szótlanságot, melybe az elnapoló királyi leirat juttatta és a melyért keserves szemrehányást tett magának,
