Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-141

Uí. országos ülés 1902 politikai helyzetet vázolni óhajtom, másrészt pedig elő akarom adni azon főbb szempontokat, a melyek miatt én ezen kormánynyal szemben bizalmatlansággal viseltetem. Ha általánosságban nézem az ország mostani helyzetét, röviden tudnám ugy jellemezni, (Halljuk! Halljuk!) hogy ugy néz ki ez a mostani politikai helyzet, a kormányzati viszonyok, hogy császári abszolutizmus uralkodik Magyarországon, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) az alkotmányosság leple alatt a törvénybe iktatott, de a valóságban senkinek sem felelős miniszterek utján. (Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) Ha nézem ennek a helyzetnek a keletkezését 1867től kiindulva, — engedje meg a t. ház, hogy röviden levezessem, hogy honnan származtatom én ezt a mostani helyzetet. (Halljuk ! Halljuk!) 1867-ben két párt alakult ebben a parlamentben. Az egyik elfogadta a kiegyezést, a maga programmjába majdnem teljes egészében felvette azokat a pontokat, a melyek e párt programmjának lényeges kiegészítő részét teszik és a korona igényeit akarta kielégíteni; a másik pedig a nemzet jogait akarta kivívni, és a nemzetre kívánt támaszkodni. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Gabányi Miklős: Labanczok és kuruczok! Lengyel Zoltán: Az ellenzéki párt igen nagyszámú tagokkal került be a házba, nagy népszerűségnek örvendett, talán uralomra is juthatott volna a nemzet bizalmából; de ő akkor belátta és talán előre is feltette magában, hogy ugy fog tenni, hogy ő kormányra nem juthat máskép, mint hogyha elveit szegre akasztja. Ekkor, Tisza Kálmán fúziója alkalmával történt, hogy egy nagy országos párt programmot adott, programmot hirdetett, mandátumot vállalt és megcsalta ezt az országot, félretette a nemzet jogait és mikor kormányra jutott, soha sem életében, sem halálában, sem a vezérének, sem más tagjának sem, soha nem jutott eszébe ezen programmból csak egy hajszálnyit is megvalósítani. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Sokáig szenvedett azután a nemzetnek választó közönsége, mikor ez a csalódás érte. E párt kebelében azután lassankint kialakult az elégedetlenek csoportja, kialakult egy tehetségre, gondolkozásra, hazafiasságra, jellemre nézve kiváló csoport, mely már kevesebbet vett fel a maga programmjába, nem az önállóság felé tartott, hanem csak a paritást akarta a 67-iki kiegyezés alapján megvalósítani. Az uralmon levő párt régi erejéből nagyot veszített a Tisza Kálmán fúziója folytán. Ez a párt, mely a nemzet intelligencziájában képes volt maga iránt rokonszenvet ébreszteni, küzdött ismét a korona jogai mellett, a másik párt a nemzet erejére akart támaszkodni. Már most a küzdelem ismét az volt, a mi azelőtt. Ennek a pártnak meg kellett törnie, meg kellett hajolnia és belement a szabadelvű pártba a t. miniszterelnök urnak mostani kormányzata alatt. Ezzel a nemzetet ismét csalódás érte. Mert az a nemzeti párt, november 7-én, pénteken. 255 mely a nemzet jogaiért, habár sokkal kisebb mértékben is akart küzdeni, mint az előbbi ellenzéki párt, ezen különben is kevés programmjából csak egy hajszálnyit sem valósított meg, hanem támogatja most azt a kormányt, a mely ily javaslatokkal, quótafelemeléssel, katonai terhek felemelésével, a czivillista felemelésével áll elő, ugy, hogy a helyzet a nemzet jogainak visszaszerzése tekintetében most nemcsak hogy nem jobb, de talán rosszabb, mint előbb volt. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) És ha nézzük, hogy ezen mostani kormányzattal szemben megint van egy ellenzéki párt, mely kormányra törekszik, ismét a nemzetre akar appellálni, de ez a párt már nem beszél sem a paritásról, sem a nemzeti jogokról, hanem beszél a monarchiáról és monarchikus érdekekről, (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) hát ebből azt látom én, mintha már megkezdődött volna ennek a két pártnak a fúziója a mostani kormánypárttal, mert a t. miniszterelnök ur a legjobb barátságot tartja fenn vele, sőt segélycsapatjának tekinti, noha oly nagy applomb-bal verte a mellét, hirdette a liberalizmust és támadta azt a pártot, Én, t. ház, a politikai helyzetnek oly decrescendóját látom a három ellenzéki pártban, a mely kormányra törekedett, hogy ezzel szemben nekünk teljes erővel és lelkesedéssel, minden erőnket megfeszítve küzdenünk kell, mert a nemzet meggyőződött arról, hogy egyetlenegy párt volt, mely meg nem csalta, egyetlen párt volt, mely elveit fel nem adta, egyetlen párt volt, mely bátran és büszkén ment bele minden választási küzdelembe, hatalomra nem törekedett, önzetlenül küzdött, és ez a párt a függetlenségi párt. (Igaz! a szélsőbaloldalon.) Ebből az következik, hogy ma már, a mikor a nemzet jogaiért küzdünk, a mikor szemben kell állnunk nemcsak a t. túloldal akaratával, nemcsak a bécsi udvar hatalmával, de a katonai javaslatok tekintetében az összes szövetkezett osztrák pártokkal, az egész országnak egyetlen menedéke, egyetlen védelme, egyedül és kizárólag csak ez a párt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mi, t. képviselőház, igénytelen nézetünket a magunk akarata és ereje szerint előadjuk ebben a mostani vitában. Vitatkozunk, azaz vitatkoznánk, de magunkkal szemben látjuk ugyan a hatalmas, nagy, egységes, dicső szabadelvű pártnak ritkuló padsorait és egyes szunynyadó alakjait itt a teremben, (Derültség a szélsöbalóldalon.) de ha verekedésre kerül a sor, ott van Széll Kálmán miniszterelnök. Hiszen jól van, ez a helyzet nekünk nagyon kényelmes, mi sokan ütjük őt, ő meg keveset üt vissza reánk. Széll Kálmán miniszterelnök: Mit csinál? Lengyel Zoltán: Ha megengedi a t. miniszterelnök ur, mert ugy látom, nagyon gyönyörködik ékesszólásomban, meg fogom ezt mon-