Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-140

iíO. országos ülés 1902 november 6-án, csütörtökön. 247 (Szünet után.) Elnök' Az ülést újból megnyitom. Követ­kezik Nessi Pál képviselő ur interpellácziója. Nessi Pál : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Egy nagy község tízéves bánatának, tízéves bajának vagyok visszhangja, midőn ma felszólalok. A kérdésnek egy nagyon kényes ol­dala van azért, mert a ki a községnek ezt a nagy bánatot, ezt a nagy fájdalmat okozta, olyan állásban van, a mely állás megköveteli minden embertől, hogy annak viselőihez csakis keztyüs kezekkel, a legnagyobb óvatossággal nyúljon. Ezen férfiú Hegyi Antal, Csongrád vá­ros plébánosa. T. képviselőház! Immár több, mint egy év­tizede, hogy Csongrád városa, azt mondhatni, hír­hedtté lett egy embernek viselkedése által, a ki megzavarta ott a felekezeti békét, ki állandó harczban van azonkívül saját híveivel, a ki olyan dolgokat végez ott, a melyek okvetlenül hátát borzongatják minden embernek, mert lehetetlen, hogy jőizlésü ember nyugodtan eltűrhetné azo­kat az állapotokat, a melyeknek okozója ez az egy férfiú. Ezen ember a bíróság és közigazga­tási hatóságok által folytonosan vádolva, folyto­nos eljárások alatt, még ma is tényleg Csongrád városának vezető szerepére tekinti magát hiva­tottnak. Csongrád város népe mindent elköve­tett; járt a világi hatóságokhoz, járt az egyhá­ziakhoz, de sehol elégtételt kapni nem tudott; sehol sem tudta kieszközölni azt, hogy megsza­baduljon ettől az embertől, a ki az egész város valóságos átka. Hiszen maga az egyházi legfőbb hatósága, püspöke azt írja róla: »Lelki pásztoruk tévedése átokként nehezedik a hitközségre«, és ő válaszolva erre, azt írja a püspöknek: »Beláttam ama mérhetetlen erkölcsi rom­lást és országos botrányt, a melyet okoztam.« O maga-magáról mondta ezeket; és még mindig azt a tiszteletre méltó állást foglalja el, a melyre annyira méltatlan. Hogy a t. ház csak némi fogalmat nyerjen ezen férfiúnak viselkedéséről, leszek bátor hite­les adatok alapján egy pár tényt felsorolni. (Halljuk ! Halljuk!) Hegyi Antal megtette azt, mikor Jung fel­szentelt püspök bérmautján Csongrádba jött és a bérmálási szentséget kiosztotta, a templomban vagy 30 legényt és leányt felpofozott, öklével vert, sőt midőn Máté Imre nevű embernek bérmafia megijedve kifutott a templomból, utána futott az utczára teljes egyházi ornátusban és ott akarta elcsípni, az utczán. Megteszi azt, hogy a szószékről lejön és ottan öklével véresre veri az embereket a templomban : megteszi azt, hogy mise közben az oltárt elhagyja, felszalad a kó­rusra, hogy ottan elverje a gyermekeket, a kik neki nem tetsző hangot adtak. Ily alkalommal egyszer megtörtént az, hogy az egyik gyermek lefutván a kórusról, elesett, agyrázkódást szen­vedett, és még ma is betegen fekszik. Megtette azt egy temetés alkalmával, hogy otthagyta a szertartást, a koporsót, s nekiment valami Palástiné nevű asszonynak és ugy elverte, hogy az az asszony epilepsziát kapott, és ennek ma is betege. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Hegyi Antal megtette azt, hogy midőn egyszer egy szülésznő megjelent nála a templomban, hogy egy csecsemő gyermeket megkereszteltessen, azt az asszonyt ugy elverte, (Zajos derültség a szélső­baloldalon és a néppárton.) hogy ugy kellett el­vinni onnan. Nemes lelkületére mutat az, hogy ezzel nem elégedett meg, hanem, a midőn az a szülésznő panaszt tett ellene, házról-házra járt s arra kérte a népet, hogy többé szolgálatait ne vegyék igénybe, hogy ezzel azt a szülésznőt tönkre tegye. Hegyi Antal megtette azt, hogy a midőn egy 76 éves asszony, valami özvegy Ujszászi Jánosné egyszer hozzájött, és ő épen egy anya­könyvi kivonatot készítvén, el akarta őt utasí­tani, az a szegény öreg asszony pedig nem hal­lotta a plébános szavait: ez fogta az anyaköny­vet és a fejéhez csapta a szegény asszonynak, ugy hogy lepedőben kellett őt elvinni, és ennek az ütésnek következtében meg is halt. Midőn azután fel akarták jelenteni, akkor megüzente — volt benne annyi czinizmus, — az asszony gyermekeinek, hogy ha pedig fel merik őt jelen­teni, akkor a községi közmunkák után nekik járó dijakat, a mely munkák átvételi bizottsá­gának elnöke ő volt, nem fogja nekik kiutalvá­nyozni. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy ezek az esetek elégségesek annak beigazolására, hogy ezen em­ber lelki állapota nem normális; ezt az embert semmiféle közhivatalban — legkevésbbé egy olyan előkelő egyházi állásban — tovább meg­hagyni nem lehet, és én, mint katholikus ember, (Halljuk! Halljuk!) mint egyházam hive, tilta­kozom az ellen, hogy ez országban az egyház szégyenére ilyen pap működhessék. (Helyeslések jobbfelöl és a szélsöbaloldalon.) A csongrádiak mindent elkövettek; elmen­tek a püspökhöz, de a püspök nem mer kikez­deni vele, nem mer pedig azért, mert tudja, hogy mihelyt rendreutasítaná őt, lapjában any­nyira megtámadná a püspököt, hogy ez magát ennek kitenni nem akarja. Trubinyi János: Nem azért van az! Nessi Pál: Hogy Hegyi Antal milyen han­gon érintkezik felettes hatóságával, azzal is szolgálni fogok. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Midőn a püspöki szentszék felhívta őt arra, hogy jelenjék meg előtte, ő egyszerűen nem je­lent meg, midőn pedig ezért megdorgálták, azt irta: — ezek saját szavai — »Megírtam a fő­tisztelendő szentszéknek nyíltan, hogy az utolsó szentszéki ülésben rajtam elkövetett inzultusok után nem akartam magamat annak a veszély­nek kitenni, hogy valakit pofon üssek.« (Élénk derültség.) így ír Hegyi Antal az ő felettes hatóságának.

Next

/
Thumbnails
Contents