Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-139
220 139. országos ülés 1902 november 5-én, szerdán. séget Ausztriával ugy, mint azt megelőzőleg az autonóm vámtarifát, azonban nem sikerült. De ez önmagában kevés lett volna, mert ezzel nem jöhetett volna ide. Közbejött egy segitség azon tényben, hogy véletlenül Németországban a tarifával nem tudtak elkészülni, nem mondták fel Magyarországnak a szerződést. Most ide jön és csinál egy oly interpretácziót, mely ellen ugy magam, mint ezen párt nevében a leghatározottabban tiltakozom. Hiszen, t. miniszterelnök ur, egészen máskép méltóztatott gondolkodni, és itt hivatkozom a volt kereskedelmi miniszterre és államtitkárjára, hogy én ezt a kérdést a bizottságban már jókor felvetettem, és kérdeztem, hogy milyenek a kilátások arra nézve, hogy az autonóm vámtarifa elkészül-e 1902. deczember végéig? Sőt méltóztatik emlékezni, épen Nagy Ferencz volt államtitkár ur volt jelen, mikor azt a kérdést is felvetettem, hogy megtették-e a szükséges előmunkálatokat arra nézve, hogy egy külön önálló autonóm vámtarifát állithassunk fel, mert az akkori viszonyok változnak, lejárnak a szerződések, a viszonosság megváltozik, hogy akkor milyen állást foglaljunk el? Igaz. hogy a kereskedelmi kormány részéről akkor valami határozott felvilágosítást nem nyertem, az ülés hirtelen bezáródott; de másnap, a mikor a pénzügyi bizottságnak ülése volt, az igen t. miniszterelnök ur sietett engem megnyugtatni, hogy az ország érdekei meg lesznek óva. Befejezem felszólalásomat, (Halljuk! Hattyúid) befejezem pedig azzal, hogy a t. miniszterelnök ur azt a paktumot, a melynek alapján a miniszterelnökséget megtartotta, nem tartotta meg. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Befejezem felszólalásomat azzal, hogy a miniszterelnök urnak azon interpretácziója, a melyet a legutolsó alkalommal kifejezett, ötletszerű, a véletlen dsernények által adott dolog azért, hogy a miniszterelnökséget továbbra is megtarthassa. (Mozgás jobbfelöl.) Kubik Béla: Ezt tanulta Tisza Kálmántól! Komjáthy Béla: A miniszterelnök ur, elismerem, hűségesen szolgál urának és királyának, (Felkiáltások a szélsőbal oldalon : Császárjánál'!) az ő meggyőződése szerint; a mi meggyőződésünk szerint azonban nem szolgálja hűen, mert annak a királynak meg kell gondolnia azt, hogy ez a nemzet élni akar, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) s ha ez a nemzet él, akkor az ő koronája is csillogni fog. (Ugy van! a széls'úbaloldalon.) Ha pedig ez a nemzet meghal, akkor annak a koronának is a porba kell hullania. (Igazi Ugy van! a szélsöbalodalon. Mozgás jobbfelöl.) Ha hűséges a király iránt a miniszterelnök, mondja meg annak a királynak, hogy ez a nemzet élni akar s inkább hulljon porba az a korona, de a magyar nemzetnek élnie kell. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Lelkem igaz meggyőződésével mondhatom, hogy ezek után nem tudok mást tenni, mint megtagadni tőle az eszközöket a kormányzásra. (Elénk, hosszas éljenzés és taps a szélsöbaloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Tekintettel az időnek előrehaladottságára, azt hiszem, hogy mindjárt az interpellácziók meghallgatására menjünk át. (Helyeslés.) Előbb azonban a holnapi ülés napirendjét határozzuk meg. A holnapi ülés napirendjére az 1903. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatását tűzzük ki. (Helyeslés.) Felkérem most az interpelláló urakat, szíveskedjenek interpellácziójukat előadni. Először Zboray Miklós képviselő ur interpellál az állami sorsjáték sorsjegyeinek a községi jegyzők általi elárusitása tárgyában kibocsájtott belügyminiszteri körrendeletre vonatkozólag. Rátkay László jegyző: Zboray Miklós! Zboray Miklós: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A mimikri-elmélet hivei vallják, hogy a legnehezebb, de legáldásosabb foglalkozás a keserű pilulákat édesen beadni. A mikor ezelőtt három és fél évvel az igen t. miniszterelnök ur csillaga feltűnt, nem Jupiter tonans volt, hanem Neptun, a ki a jog, törvény és igazság három águ szigonyával ütögette, csillapította a haragvó tenger háborgó hullámait. Ámde az idő pereg, halad, és mindinkább meggyőződik a közvélemény és az érdekeltek arról, hogy ez a szigony csak olyan színpadi papir-maché; az egész fölírást lemossa az eső és a vihar. Ép az előbb hallottuk, hogy az önálló vámterület hivei miként vélekednek és rámutattak arra a nevezetes és érdekes körülményre, hogy mikor az 1899-ik évi XXN. törvényczíkk megalkotásánál a sajtó és a közvélemény zengte a hozsannákat és dicsőitette a miniszterelnök urat, s a miniszterelnök ur nagy vívmányát, akkor ő hallgatott, elfogadta a dicsőítéseket. Most ott állunk, hogy az önálló vámterület hivei, a kik Messiásként üdvözölték őt, csalódottaknak és megtévesztetteknek állítják magukat. Más kérdésekkel is igy vagyunk még, t. ház. Hittük, hogy egy rendszerváltozás, egy nagy kisöprése fog következni az országnak, kisöprése annak a közgazdasági tevékenység leple alatt belopózott visszaélési, palástolási és protekeziós rendszernek; hittük azt, hogy minden irányban és minden téren tisztán és kizárólag arra a szigonyra irt hármas frázis, — mert ma már azzá lett — ... Széll Kálmán miniszterelnök: Nem igaz! Zboray Miklós: . .. Fog érvényesülni. És ha látjuk, hogy az osztálysorsjegyek kérdésében mi történt; vagy ha látjuk, (Egy hang a szélsöbaloldalon: Felemelik tízezerrel!) hogy pótszerkesztők, pótigazgatók vannak itt is, ott
