Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

Í39. országos ülés 1902 is, ha látjuk, hogy a patika-engedélyezések hogyan és mikép történnek, vagy ha olvassuk a legújabb belügyminiszteri körrendeletet: lehetetlen nem mosolyognunk azon, hogy az a ISTeptun még áll a vizek felett és szigonyát félelmetesen villogtatja az ország határai felett. Legutóbb a belügyminiszter ur a következő körrendeletet intézte valamennyi vármegyei főispánhoz. (Olvassa:) Köztudomású, hogy az ő cs. és apostoli kir. Felségének legfelső elhatározása alapján rendezett állami sorsjáték jövedelméből jótékony és közhasznú egyletek és intézetek segélyeztetnek, s igy tekintve ezen sorsjáték emberbaráti és közérdekű czélját, igen kivánatos, hogy eme sorsjegyek közül minél több értékesíttessék és hogy a sorsjátéknak mentől nagyobb eredménye legyen. Ennek azonban az utóbbi időben épen az ellenkezőjét lehet tapasztalni, és feltűnt, hogy a községi jegyzők ezen állami sorsjáték sorsjegyeinek eladása körül nem járnak el a kellő buzgalommal. (Zajos derültség a néppárton és a szélsöhaloldalon.) Eme körülmény arra indította a pénzügyminiszter urat, hogy az államsorsjáték ügyét figyelmembe ajánlja. Tekintve azon tetemes pénzbeli segélyt, a melyben hazai jótékony és közhasznú intézményeink ezen államsorsjáték jövedelmeiből évente részesülnek, ismételten felhívom Méltóságodat, hogy saját hatáskörében odahatni szíveskedjék, miként azon községi jegyzők, kiknek ezen jótékonyczélu sorsjegyek küldetnek, az eddig tapasztalt közömbösség helyett azok eladásával nagyobb buzgalommal foglalkozzanak, s azokból minél többet eladni igyekezzenek. (Nagy zaj a néppárton. Eqy hang a néppárton: Erkölcstelenség!) És miután a monarchia másik államában hasonló elvek alapján rendezett állami sorsjáték sorsjegyeinek eladása körül a két állam között a kölcsönösség minden tekintetben fennáll, (Nagy zaj a szélsöhaloldalon és a néppárton.) arra is kérem Méltóságodat, hogy arra is hatni szíveskedjék, hogy a községi jegyzők az osztrák állami sorsjáték sorsjegyeinek eladásánál szintén kellő buzgalommal járjanak el. (Nagy zaj a szélsöhaloldalon és a, néppárton. Felkiáltások: Gyalázat!) Egyúttal megjegyzem, hogy az eladott sorsjegyek utáni, darabonkint megállapított 80 fillérnyi _ eladási jutalék az elárusító közeget illeti. (Élénk derültség a szélsöhaloldalon és a néppárton.) Széll Kálmán miniszterelnök: Szabad kérnem azt a rendeletet! Zboray Miklós: Hát, t, ház, ebben a rendeletben érdekes az, hogy az első részben a belügyminiszter ur megfeddi a jegyzőket, hogy nem gyakorolnak elég buzgalmat. Hát, bocsánatot kérek, ha végignézzük a meglehetős nagy számmal levő törvényeinket és rendeleteinket, nincsen ember, a ki ráakadjon arra, hogy a községi jegyzőknek kötelességévé tétetett a vigéczkedés és a sorsjegy-eladás. (Ugy van! TJgy november 5-én, szerdán. 221 van! a néppárton.) Mindenfelé azt panaszolják, hogy túl vannak terhelve a községi jegyzők. A ki a néppel érintkezik, nap-nap után meggyőződhetik, hogy a községi jegyzők vagy túlterheltségből, vagy a régi rendszerből visszamaradt tradicziók alapján azzal a néppel nem ugy bánnak, mint a hogy kellene. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Most reájuk szakad még az a kötelesség is, hogy vigéczkedjenek, hogy az osztrák és magyar államsorsjegyeket a paritás alapján árusítsák. Ez lelketlenség! (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsöhaloldalon.) Mert mi ennek a következménye ? (Halljuk! Halljuk!) Az, t. ház, hogy mire azok a megfeddett, azok a leszidott jegyzők, a főispán utján ezt a dorgatoriumot kézhez veszik, az már olyan hatványozott mértékű, hogy remegve fog mindenik szaladni, hogy mentől több sorsjegyet árusítson el. És ki fogja azokat megvenni? A nép. (Ugy van! Ugy van! a hal- és a szélsöhaloldalon.) Hiszen naponta tapasztalhatja a t. ház minden tagja, hogy ilyen jótékony czél leple alatt mennyi megkeresést intéznek hozzá, hogy nem győz az ember annak eleget tenni. Igaz, helyes — s ez a czukor az, a mi a pilulán van — hogy jótékony czélról van szó. Ezt elismerem. De bocsánatot kérek, sokszor megtörténik, hogy nem várják, mig az ember maga megy sorsjegyet venni, hanem egy meghatározott számú sorsjegyet a nyakára küldenek és elvárják, hogy annak értékét ő, ha győzi, ha nem győzi, megfizesse. Intelligens ember ezen epidémia ellen tud védekezni, de az a nép, a melynek a jegyző viszi oda azt a sorsjegyet, nem képes ez ellen védekezni. És a mikor ezt a ház és a nép egyértelmüleg elitéli és az állam a nyerészkedésre irányuló lutrit eltörli, és elitéli az osztálysorsjátékot, akkor nem lehet hivatalos funkcziójává tenni a jegyzőnek, hogy sorsjegyeket ő árusítson el; ez a közerkölcsbe és azon jegyző állásának a tekintélyébe ütközik, s hiszem, hogy sok tisztességes, becsületes jegyző, a ki hivatása magaslatán áll, megbotránkozik, ha tőle vigéczkedést követelnek. Van tudomásom a dohányelárusitási engedély megadásáról egy esetben, a hol ki volt kötve, hogy csak ugy kapja meg az illető a dohányelárusitási engedélyt, ha ezen sorsjegyeket buzgóan árusítja. Minthogy pedig nem fogytak e sorsjegyek oly mérvben, a hogyan az tetszett volna, elvonták tőle a dohányelárusitási engedélyt. (Mozgás a hal- és a szélsöhaloldalon.) Ha bárkinek, akár a minisztérium egy szakosztályának, akár a minisztériumnak ugy tetszik, árusítsa el bárhol e sorsjegyeket, de törvényes alapot ne adjon az ilyen sorsjegyelárusitásnak! És tiltakozom az ellen is, hogy a kölcsönös paritás alapján osztrák sorsjegyeket is áruljanak (Elénk liélyeslés a hal- és a szélsöhaloldalon.), mert osztrák részről sohasem találkoztunk olyan előzékenységgel, hogy ezt a méltányosság alapján meg lehetne tenni. Törvényes alapja sincs ennek,