Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

139. országos ülés 1902 egy vagy két esetet próbálok felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Az oláh kulturegyletnek — a melyről, azt hiszem, tudja mindenki, hogy az politikai czélból alakult, hogy ott azt a kovászt főzik, a melyet Magyarországon a magyar faj ellen akarnak felhasználni, ennek a kultur-egyletnek nem volt pénze arra, hogy saját házat építhessen, hát a kormányhoz folyamodott. És itt megdicsérem a pénzügyminiszter urat, hogy nagyon szűken szokott eljárni a sorsjáték-engedélyek kiadásával ; ennek a kultur-egyletnek azonban mégis százezer sorsjegy kibocsátására adott engedélyt. Tehát a magyar kormány jóvoltából történt meg, hogy ez a kultur-egylet felépíthette a saját házát. (Zaj és mozgás a szélsöbalóldalon.) De ezek a gyümölcsök még másképen is jelentkeztek. Nem tudom, igaz-e, — majd meg fog czáfolni a miniszterelnök ur, ha nem igaz — a nagyszebeni kir. törvényszék és a kolozsvári kir. Ítélőtábla egy csomó német nyelvű beadványt visszautasított. {Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Ezekben a beadványokban hagyatéki eljáráshoz telekkönyveket kértek. Kérem, ne mondjuk addig, hogy helyes, a mig hozzá nem teszem azt> hogy a beadványokat hatóság nyújtotta be. És akkor, mikor Nagyszeben tanácsa a törvényszéknek és a táblának ezen hazafias és a törvénynek megfelelő határozatával nem volt megelégedve, folyamodott a belügyminiszter úrhoz. A belügyminiszter ur, megint hiven a maga nemzetiségi politikájához, ibis, redibis nem merte azt mondani, hogy nem szabad német nyelven beadványt intézni hatósághoz, hanem azt mondta, hogy minek kérik a hagyatéki eljáráshoz a telekkönyveket, a mikor azokra voltaképen szükség nincsen. (Zaj és derültség a szélsöbalóldalon.) No már engedelmet kérek, a ki ilyen eljárást követ, az csak lovalja a nemzetiségeket, és megerősíti őket törekvéseikben. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon,) De, t. miniszterelnök ur, azt hiszem, ez is igaz, a mint engem értesítenek, — majd meg fog czáfolni a miniszterelnök ur, ha nem igaz — az eperjesi theologusok közül talán négyet kitiltottak az iskolából pánszláv üzelmek miatt; és pedig hozzátették ezen kitiltáshoz, hogy sehol sem vehetők fel Magyarországon, nehogy máshelyütt is megrontsák a tanulóknak közszellemét. A kultuszminiszter ur — nincs itt, mert különben, azt hiszem, hogy igazságot adna nekem, — jó hazafisággal sietett ezt a kiutasítást rögtön jóváhagyni, de a klauzula elhagyásával; és most azok, a kik veszélyesek voltak Eperjesen, elmentek Pozsonyba és működésüket most ott folytatják, ott rontják a fiatalságot és nevelik a magyar államnak ellenségeit. De még egy másikra is emlékeztetem a t. házat, hogy milyen ez a politika. Méltóztatnak talán, különösen a régiek emlékezni, hogy még az 1899-ki vallás- és közoktatásügyi költségvetés tárgyalása alkalmával a kultuszminiszter ur felnovember 5-én, szerdán. 207 | állott és azt mondotta, hogy

7 bejelentem, hogy j ón ezentúl a nemzetiségi iskolákkal szemben hatályosabb ellenőrzést akarok gyakorolni, és ennek már a jövő évi költségvetésben nyoma is lesz. Én hallottam akkor a kultuszminiszter urnak ezt a nyilatkozatát, de megvallom, hogy akkor is tisztában voltam azzal, hogy ez nem más, mint hangulatkeltés. A mint hogy hangulatkeltésnek tartom azt is, hogy most hirtelen leutazott Erdélybe és ezzel meg akarta mutatni, hogy ellenőrzési törekvései vannak. Hát hogy hangulatkeltés volt, onnan is tudom, mert én megsürgettem eddig minden pénzügyi bizottságot, mindig követeltem, és a t. miniszterelnök ur sohasem engedte megcsinálni . . . Széil Kálmán miniszterelnök: Én nem eni gedtem? Honnan tudja? Komjáthy Béla: Miniszterelnök ur! Megmondjam, honnét • tudom ? Majd ülés után megmondom. Széil Kálmán miniszterelnök; Tessék itt megmondani! Komjáthy Béla: Itt nem mondom meg! Széll Kálmán miniszterelnök: Na, hát nem ugy van! Rákosi Viktor: Mondd meg, ugyan mondd meg ! (Derültség. Halljuk! Halljuk! Azért sem mondja meg !) Széll Kálmán miniszterelnök : Itt tessék megmondani! Komjáthy Béla: Nem engedem magamat belekényszeríteni r olyan dologba, a mit helytelennek tartok! Én tudom, állítom; különben czáfolja meg a miniszterelnök ur azzal, hogy mondja el, történt-e valami ? Széll Kálmán miniszterelnök: Nem áll, a mit mond! Komjáthy Béla: Hiszen beszélni mindenki tud, a miniszterelnök ur különösen. Kérem, tettekkel tessék bizonyítani. Tettekkel tessék előhozakodni, és ha bebizonyítja, hogy a hatályosabb ellenőrzés terén előrement: én akkor ünnepélyesen bocsánatot kérek. Széll Kálmán miniszterelnök: De tessék most megmondani. Komjáthy Béla: De nem teszem, mert én bírálom meg magamat abban, hogy mit szabad tennem, és a miniszterelnök ur hiába akar belevinni abba, hogy ily indiskrécziót kövessek el. Széll Kálmán miniszterelnök: Hát akkor nem igaz! Komjáthy Béla: Méltóztatnak emlékezni, hogy 1900 elején felhoztam, hogy a brassói tüzoltógyülésen idegen és a magyar nemzetet sértő zászlókkal jelentek meg; a mikor ezt meg akarták torolni, az alispán rendeletet adott ki, s ezzel ezt a dolgot elsimították. Akkor felállott a miniszterelnök ur és azt mondta, hogy ezt a rendeletet én irtam, ebben a rendeletben benne volt az, hogy a magánosok által használt czimek és czimerek szempontjából rövidesen egye-