Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

208 139. országos ülés 1902 november 5-én, szerdán. temes intézkedést akarok életbe léptetni. Három és fél év mult el azóta; és kérdem, csinált-e valamit azóta, a mióta a ház ülésén ezt az Ígéretet megtette? T. képviselőház! Azok a nagy erélyesség! rohamok, azok az öntudattól, azok az önérzettől duzzadó beszédek . . . Rákosi Viktor: Színpadi mennydörgések ! Komjáthy Béla: ... a nemzetiségek által komolyan nem vétetnek, a nemzetiségek nem félnek a miniszterelnök úrtól, és működésük, haladván a maguk utján előre, mindinkább veszélyesebbé válik. (Élénk helyeslés a széls'öhalóläálon.) Hát, t. ház, nehogy azt mondja nekem a miniszterelnök ur, hogy ez csak frázis, — mert ő azt hiszi, hogy a frázis könnyen megterem mindenkinél — hivatkozni fogok megint bizonyítékokra. Előzetesen megjegyzem, méltóztatnak tán arra emlékezni, hogy annak idején, a mikor ezt a kérdést napirendre hoztam, figyelmeztettem a miniszterelnök urat, hogy a Délvidéken, a hazafias svábok között, kiknek hazafiságában addig senki sem kételkedett, kik mindig lelkesedtek a magyar ügyért, a zöld szászok és az alldeutschok milyen áldatlan működést fejtenek ki. Hivatkoztam a »Gross-Kikindaer Zeitung«-ra, hogy az valóságos izgatást végez. Mit mondott erre a miniszterelnök ur? Hogy a királyi ügyész feladata e dolgokat figyelemmel kisérni, és ha az fog olyat látni, a mit meg kell torolni, nem is fog késni a megtorlással. No hát, igen t. miniszterelnök ur, én ennek a mindent a királyi ügyész nyakába toló felelősségnélküli politikának eredményét akarom bemutatni. De nem én magam, hanem elmentem abba a táborba, a hol a miniszterelnök ur a főfő generális, és egyik hívének, egy az én beszédem után sokkal későbben megjelent brosúrájából, olvasok fel egy részt. Ennek irója Herczeg Ferencz, a ki hű támogatója volt a szabadelvű pártnak. (Halljuk! Halljuk!) 0 a következőket irja (olvassa): »Egy idő óta minden megváltozott a svábok körében ; a legféktelenebb izgatás indult meg minden ellen, a mi magyar. Felhangzik a követelés, a megmagyarositott iskolákat vissza kell németesiteni. Egyesek megtiltják gyermekeiknek, hogy maguk között magyarul beszéljenek, német szinházat akarnak. A községi képviselőtestület vezesse németül jegyzőkönyveit. Egyes városokban német érzésű értelmiség kezd képződni. Ha igy folynak tovább a dolgok, rövid 5 év alatt fél tuczat német képviselőt fognak küldeni. Ha politikai pártszervezetet nyernek, akkor biztosra vehető, hogy minden magyarországi nemzetiségi mozgalomnak az élére fognak állani.« Hát, t. képviselőház, ez a miniszterelnök urnak egy saját párthíve, a ki talán még élesebben és erősebben színezte a képet, mint a hogy én tettem. És ugyanez a Herczeg Ferencz felteszi a kérdést, hogy vájjon történt-e valami azután ennek az ellensúlyozására, és azt mondja röpiratában (olvassa): »Jó lélekkel mondhatom, be is tudom bizonyítani, hogy semmi, de semmi se történt.« Hát persze mindezekre, hallani vélem már, hogy a miniszterelnök ur azt fogja mondani, a mit nekem már a pénzügyi bizottságban a mult napokban mondott, hogy furcsa, engem a képviselő ur támad, hogy nem csinálok hatályos nemzetiségi politikát, ott künn pedig a külföldi sajtó azért üt, mert hatályos nemzetiségi politikát csinálok, és hivatkozott arra, hogy két újságírót, ugy tudom: Cramer Alvint és Korn Arthurt kitiltotta, perbe fogatta és elitéltette. Hát ez igaz, ezt mondhatja a miniszterelnök ur, mert ez megtörtént, de mikor történt meg? Akkor történt meg, igen t. uraim, amikor a hazafiság kutforrásai a sváboknál már meg voltak mérgezve, a mikor a hiba már megvolt és a mikor már botrány nélkül nem lehetett a megtorlástól eltekinteni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És ugyanakkor, t. képviselőház, a mikor én a délvidéki üzelmekre felhívtam a miniszter ur figyelmét, felhívtam arra is, hogy méltóztassék tekintettel lenni a felvidéki szláv üzelmekre is. (Halljuk! Halljuk !) És akkor azt mondta erre a miniszterelnök ur, és ez volt a leghatározottabb, a mit mondott, hogy ő minden államellenes üzelmet kíméletlen szigorral fog elfojtani. Én abban a beszédemben, ha jól emlékszem, elmondtam azoknak az üzelmeknek a kutforrását, reá mutattam összeköttetéseikre, és egész hü képét vázoltam a helyzetnek. A t. miniszterelnök ur azt mondta, hogy azzal szemben kiméletlen r szigorral fog eljárni. Én vártam, hog}

7 mi lesz. Én arra nézve, hogy mikép járt el, megint nem az én nézetemre fogok hivatkozni, hanem hivatkozom egy vármegyére, ISÍyitra vármegyére, a mely a saját kebeléből egy küldöttséget volt kénytelen kiküldeni, hogy ezen nemzetiségi üzelmekkel szemben valami történjék, és azt mondotta, hogy ő akarja megtalálni az eszközöket, hogy azt a veszélyt, a mely ott Magyarországot fenyegeti, elhárítani képesek legyünk. Engedelmet kérek, t. képviselőház, hogyha egy kormánynak van egy aktiv, valamit mondó nemzetiségi politikája, akkor ki van zárva az, hogy egyes vármegye, legyen kénytelen az önvédelem terére lépni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! Midőn most arra vállalkoztam, hogy lehetőleg bizonyítani fogom, hogy a miniszterelnök urnak lanyha és tartalomnélküli nemzetiségi yjolitikája milyen vészeknek lett megteremtője: mint méltóztatnak észrevenni, én a magam személyes bírálatát mindig háttérbe szorítom; hanem mozaikszerüleg az ellenkező politikai nézeten levő emberek nézetét állítom össze, hogy meggyőzzem a t. házat, hogy miképen látják azok most a helyzetet, nehogy azt mondják, hogy én magam ferde világításban látom. Hát kérem, van egy lap Magyarországon,