Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-139
139. országos ülés 1902 november 5-én, szerdán. 205 midőn én és ez a párt önt és azt a pártot támadjuk, mindig feltételezzük a jóhiszeműséget. Minket sohasem vezet más dolog, mint az elveinkhez való szigorú, ragaszkodás, (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) és nem merítjük a támadás fegyvereit más forrásokból, mert ha odáig megyünk, hogy a hazafiságukat is kétségbe vonjuk, akkor nemcsak itt, de az utczán is fel vennők a fegyvert. (Igás! TJgy van! a sz élsobalólda lo n.) Széll Kálmán miniszterelnök: Nem az én hazafiságomról van szó! Komjáthy Béla: Nem védelem az, ha valaki jó hazafi! (Zaj.) Széll Kálmán miniszterelnök: Nem az én hazafiságomról van szó! Komjáthy Béla: A hazafiság kötelesség. De a ki az ország vezetésére van hivatva, annak nem elég, hogy hazafi. Annak kell, hogy legyen programmja, legyen erélye; annak tényekkel kell bebizonyítania, hogy a reája bízott munkát becsületesen tudja elvégezni. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hiszen, t. miniszterelnök ur, a régi korszak amaz emberei, a kik odaadták magukat a bécsi hatalomnak, a kik a kiegyezést megelőző időben ide jöttek kapaczitálni az országot, hogy ilyen meg olyan megoldásba menjen bele, mind azt mondták, hogy jó hazafiak. Ebbe a köpenyegbe sok helytelen, és mondhatom, sokszor hazaellenes dolgot lehetett beburkolni. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Zakóról van szó, nem rólam. Endrey Gyula: Zakó is olyan jó hazafi, mint a miniszterelnök ur! (Zaj.) Komjáthy Béla: A mikor én azt mondtam, hogy ily óvatos politikusokat alkalmazott a nemzetiségi vidékeken, ezzel azt akartam jelezni, hogy a miniszterelnök urnak, illetőleg politikájának egyik jellemvonása a nemzetiségek kedvének keresése és azért mindenkor oly főispánokat óhajtott ezekre a megtámadott vidékekre küldeni, a kik jó arezot vágnak ahhoz, ha a törvényhatóságok az ő jegyzőkönyveikből, tárgyalásaikból a magyar nyelvet kitörlik, vagy esetleg a második sorba leszorítják. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy ez igy van, arra is van bizonyíték. Hogy ne látszassam megint, mintha személyekkel szemben helytelen dolgot követnék el, a nevet elhallgatom. (Halljulc! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A dolog értelme egy. Ott van pl. Nagy-Küküllő vármegyének főispánja, a kit szintén a Széll-korszak szült. A mikor ez elfoglalta helyét, mindenki tudja ebben a házban, mindjárt előállottak a közigazgatási bizottságban azzal, hogy követelik, hogy ezentúl az előadók német nyelven is mondják el előterjesztéseiket. És mi történt? Ennek a kornak mindig, a jövő században is, emlékezetes megismertető jele lesz ez az u. n. paktumos világ. A főispán, megfelelően princzipálisának, paktumot kötött. Sem vissza nem utasította ezt a kívánságot, sem meg nem engedte, hanem azt mondta, hogy jól van, egyes esetekben az előadók németül is fognak referálni. (Mozgás.) Engedelmet kérek, a mikor a főispánok ily kijelentést tesznek, akkor ezzel rést ütnek a mi védőbástyáinkon. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez megkunyászkodás. Ez a gyöngeség jele, a mely minden alkalommal erősebbé teszi azokat az üzelmeket, a melyek ellen oly nehezen tudunk védekezni. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ámde volt más ily főispán is. Megint nem említek nevet, csak a főispáni állást akarom bemutatni. Ott volt az aradi főispán. Szintén a Széli-éra szülöttje. (Mozgás.) Méltóztatnak reá emlékezni, ő azt mondta beköszöntő beszédében, hogy a nemzetiségek jogait tiszteletben tartja. Engedelmet, hol van Magyarországon a nemzetiségeknek joga? Itt csak állampolgári jogok vannak, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) a melyek egyes nem magyar anyanyelvvel bíróknak nyelvük használata tekintetében jogokat adhatnak, de állampolgári jog csak egy van, és ez a magyar állampolgári jog. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) De, t. képviselőház, előre tudom, nem is lehet máskép, hogy majd a t. miniszterelnök ur tiltakozni fog az ellen, hogy a nemzetiségeknek a kedvét keresné. Én meg előre is védekezem ez ellen és megkísérlem bebizonyítani, hogy talán ez is ugy van, a mint én mondom. (Ralihűi ! Halljulc!) Egy másik főispán ur Nyitra vármegyében a nyár elején beutazta a vármegyéjét és ott tót-pánszláv vezérférfiakkal is érintkezett. Ebben még igy talán nincs semmi, de hogy mik ép fogják ezt fel, méltóztassék megnézni az u. n. »]S!arodne Novini« czimü tót lapot, a mely ezt irja (olvassa): »Mint már lapunk emiitette, vármegyénk urai a polgársággal, különösen a tót polgársággal szemben valami más nótát kezdenek. Látszik, — erre kérem a fősúlyt fektetni, — hogy a becsületes, öntudatos gondolkodás mindenütt elismerésre talál. Mi tótok nem vagyunk hozzászokva a nagyurak kegyeihez, azért minket minden szó elragad. De az eszünkön vagyunk és tudjuk, hogy azok a lanyha kedvező szelek a mi fáradozásunknak egyenes eredményei, tehát ugyanoly erővel kell munkálkodnunk a jogok kivívásában, mint eddig.« Ebben egy nagy tanulság van, melyet nekünk elfelejtenünk nem szabad. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a felolvasott közleményben maguk a tótok is elismerik, hogy most laiyj\s.ä, kedvező szelek járnak; elismerik, hogy az intéző körök nem a miniszter ur saját jóakaratából, hanem az ő vasakaratuk előtt kénytelenségből hajoltak meg. És azt hiszi a t. miniszterelnök ur, hogy valami nagy hálával fogadják ezt a viselkedését? Oh dehogy. Érdekes, hogy miképen
