Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

206 139. országos ülés 1902 fogják ezt fel. Ugyanezen lap egy másik részében ezt mondja, midőn méltatja a miniszterelnök ur eljárását (olvassa): »Előbb a róka Tisza kobozta el a Matica vagyonát, Bánffy, a tigris erőszakoskodásai után a gödény hizelgő korszaka: a Széll-éra következett. De mindezek csak variácziói a nemzetiségek megcsalásának.* Itt tehát még azt a jóakaratot is, a mit önök a béke kedvóért elkövetnek, csalásnak minősitik, és sajátságos, de még azok a tót újságok is a Széll-érát a hízelgéssel szokták megjelölni. Tudom én azt jól, hogy a t. miniszterelnök ur az én hírlapi idézéseimmel szemben Hitetlen Tamás, mert emlékemben van, hogy mily nagyon kinevetett a képviselőház többsége, mikor most harmadféléve egy esetnek bizonyítására a prágai »Politik« egy számára hivatkoztam. Micsoda öröm volt az, mikor a miniszterelnök ur kisütötte, hogy az, a mire hivatkoztam, abban a számban nincsen. Neki volt igaza. Eltévesztettem a számot, de hogy benne volt, azt nem merik ma sem tagadni. Akkor azt mondta: ilyenek Komjáthy Béla adatai! Igaz, mert én nem a »Politik«-ból vettem idézetemet, hanem a »Budapesti Hírlap«-ból jegyeztem ki, és lehet, hogy abban nyomda-hibából téves volt a szám. Nem akarván magamat most ennek kitenni és nehogy azt mondják, hogy rosszul czitáltam, tehát kijelentem, hogy ezen czitátumokat, melyeket most felolvastam, gr. Esterházy János »Szláv áramlatok és hazánk« czimű munkájának 52. és 53. lapjából vettem. Thaly Kálmán: Nagyon alaposan van megírva ! Komjáthy Béla: De miért hivatkozom én ezen forrásra ? Azért, mert félek attól, hogy hátha a miniszterelnök urnak eszébe jut, hogy ezt a tót lapot akarja csakugyan olvasni és a sajtóosztályban nem lesz senki, a ki azt lefordítani képes. Ezt sem magamtól mondom — mert ez tényleg furcsa vád, melyet saját párthiveim is kétkedéssel fogadhatnak — hanem hivatkozom itt is ugyancsak Esterházyra, egy gentlemanre, a ki saját tapasztalatairól számol be. Jó lesz talán, hogy ha felolvasom azt a részt, a hol azt mondja : »Személyesen volt alkalmam róla meggyőződni, hogy annyira nem történik a tót nemzetiségi sajtó figyelemmel kisérése, hogy a miniszteriális sajtóirodában alkalmazott egyetlen tót ujságforditó ideiglenesen más olyan munkákkal van megbízva, a melyek őt a tót lapok figyelemmel kisérésétől egészen elvonj ák.« Sőt volt ez idén olyan idő is, a mely alatt a miniszterelnöki sajtóirodában egyáltalában nem volt tót fordító. »Ezen idillikus állapotok tovább kiszínezésével foglalkozni« — mondja Esterházy — » méltóságomon alattinak tartom. Hiszen bárki megalkothatja magának« —mondja Esterházy — »az ítéletet egy olyan politikáról, a mely feleslegesnek tartja tájékozást adni két millió ember szisztematikus felbujtogatásáról.« (TJgy van! a szäsöbalóldalon.) november 5-én, szerdán. Ezt, t. képviselőház, egy szavahihető ember mondja s azt hiszem, hogy ezen urnak — a kit személyesen ismerni nincs szerencsém — szavahihetőségében nem fog a miniszterelnök ur sem kételkedni. Nézzük csak meg, hogy ezen idillikus állapotok — a mint Esterházy nevezi azokat — miképen állottak elő ? Méltóztatnak talán visszaemlékezni arra, hogy a midőn a miniszterelnök ur kormányzatát megkezdette, csupa dühből és, ezt ismétlem és súlyt fektetek reá, annak bizonyítására, hogy ő a régi kormányon üthessen, a nemzetiségi osztályt rögtön feloszlatta. (Mozgás jobbfelbí.) Széll Kálmán miniszterelnök: Majd ezt megmondom. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Komjáthy Béla: Ismétlem, igenis azért. Pedig mindenkinek több joga volt azt a kormányt ütni, mint a miniszterelnök urnak, a ki tüskönbokron át vakon követte a kormányt. (Mozgás jobbfelöl.) Annak, a ki a Tisza-lexet is aláirta, ehhez joga nem volt. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Midőn pedig a nemzetiségi osztályt megszüntette, azt mondta a képviselőházban, hogy sokkal helyesebbnek tartja, ha a két osztályt: a nemzetiségi osztályt és a sajtóirodát egyesíti. Ez meg is történt és pedig akképen, hogy a tót fordítót, a kit Esterházy nem talált, egyszerűen áttették a sajtóosztályba, a többieket pedig Széll Kálmán szélnek eresztette (Mozgás); pedig volt köztük olyan is, a ki tudásával maga egy nemzetségi osztályt képviselt, a ki a nemzetiségeket minden vonatkozásaikban legjobban ismeri és a kit épen ezért ki kellene keresni és a magyar érdekek szolgálatába kellene állitani. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Ezzel a néha-néha elvezényelt tót fordítóval megerősített osztálytól várja azt Magyarország, hogy a nemzetiségi üzelmeket figyelemmel kisérje, hogy mindent tudjon és a minisztert informálja akkor, mikor talán nincs is ezen osztályban olyan, a ki valamely nemzetiségnek a nyelvét értené, olyan pedig, a ki a nemzetiségi kérdéssel, annak bármely vonatkozását tekintve, valaha hivatásszerüleg foglalkozott volna, egyetlenegy sincs. Tudják-e t. képviselő urak, hogy mire van utalva ez a mostani osztály? Arra, hogy az őrmesteri intelligencziával bíró detektívek közöljenek vele valamit, vagy pedig hogy a főispánok a lapokból, a melyeket itt olvasnak Budapesten, harmad- vagy negyednapra tegyenek valamely jelentést. De hát erre azt mondhatja valaki, hogy ez kicsinyes dolog. Igen ám, de ennek megvan már a gyümölcse is, mert ennek az idillikus állapotnak, ennek az ekképen való viselkedésnek eredménye mindjárt jelentkezett az egész vonalon, és megkezdődött a törvényhatóságok és általában a hatóságok részéről a nyilt visszavonulás a nemzetiségi törekvésekkel szemben. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Erre megint, — nehogy azt mondja a miniszterelnök ur, hogy frázis — hát