Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-139
202 139. országos ülés 1902 akarom, engedje meg nekem a t. képviselőház, hogy kissé visszatérjek azon időre, a mikor a t. miniszterelnök ur a kormányszéket elfoglalta, (Halljuk! Halljuk!) Már a pénzügyi bizottságban, midőn ezen jelenleg tárgyalt törvényjavaslat volt szőnyegen, ez irányban megtettem megjegyzéseimet és a miniszter ur nem tagadta meg a helyzetnek súlyos voltát, sőt elismerte azt, hanem ugy igyekezett azt feltüntetni, t. képviselőház, mintha az a súlyos helyzet egy bizonyos áramlatnak a következménye lenne és erősen tiltakozott az ellen, hogy ezen sajnos állapotok az ő kormányzatával okozatos összefüggésbe hozassanak. Minthogy pedig én az ellenkezőről vagyok meggyőződve, minthogy én az ellenkezőt akarom bebizonyítani, kénytelen vagyok visszatérni azon időre, mint mondtam, midőn a t. miniszterelnök ur a kormányzatot elfoglalta. (Halljuk! Halljuk!) Emlékeznek reá a képviselőháznak különösen régibb tagjai, hogy midőn a miniszterelnök ur, még a másik házban ugyan, programmbeszédét, mint kormányelnök elmondotta, bőségesen kiterjeszkedett az állami életnek minden ágazatára; alig hagyott valamit, a mire nézve véleményét és irányát meg ne jelölte volna. Ugyanakkor megdöbbenve vettük észre azt, hogy ebben a nagy beszédében, a melyben mindenről beszélt, a nemzetiségi kérdés mikénti megoldására nézve a magyar faj megerősítése szempontjából a t. kormányelnök ur programmot nem adott. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én kötelességszerüleg, mindjárt a kormányzat kezdete után, a képviselőházban ezt szóvá tettem, és mintegy alkalmat akartam adni a miniszter urnak, hogy nyilatkozzék, mintegy reá akartam kényszeríteni, hogy az én és mások aggodalmát igyekezzék elhárítani. A miniszter ur mélységesen hallgatott, sőt midőn a pénzügyi bizottságban — gondolom az 1899-iki költségvetés tárgyalása alkalmával — ezt megint szóvá tettem, egyedül a t. pénzügyminiszter urnak tudtam azon nyilatkozatát kierőszakolni, hogy legyek megnyugodva, mert ennek a kormánynak az a nemzetiségi politikája, a mely az előbbi kormányé volt. Hát bármennyire tisztelettel viseltetem én a pénzügyminiszter ur egyénisége és megbízhatósága iránt, én ezt a kormány nyilatkozatának nem tekinthetem, mert először arra, hogy ilyen nyilatkozatot tegyen, arra a kormányelnök van hivatva; de másodszor az a kijelentés csak olybá tűnt fel nekem, mint hogyha ő védeni akarta volna azt, hogy ennek a kabinetnek ismét tagjává lett. (Mozgás a jobboldalon.) Én megint nem hagytam a dolgot annyiban, hanem a következő költségvetés, az 1900. évi költségvetés tárgyalása alkalmával, a pénzügyi bizottságban ezt ismét szóvá tettem, és akkor, t. képviselőház, tényleg a miniszterelnök urat sikerült ott egy nyilatkozatra rábírnom. Minthogy én nem vagyok megelégedve a kormánynak politikájával, illetőleg politikai november 5-én, szerdán. irányát kárhoztatom, nagyon tárgyilagosan és ridegen akarom a kérdést tárgyalni s azért szóról-szóra akarom felolvasni azt, a mit a miniszterelnök ur mondani szíves volt. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon. Olvassa :) »Az én irányzatomnak és politikámnak végczéljaként tekintem a magyar nemzet számára folytatni az egységes magyar nemzeti állam kiépítését. Alkotásokban, intézményekben, összes gazdasági, kultúrai és politikai fejlődésünk erősítésével és biztosításával ugy fogok kormányozni, minden intézmény vezetésében ugy fogok igyekezni, a törvényeket ugy fogom végrehajtani, a mint hogy egy kormány sem tehet és cselekedhetik máskép, hogy minden nemzetiségi különbség nélkül, minden vallásfelekezeti különbség nélkül és minden osztálykülönbség nélkül egyenlő mértékkel mérjek mindenkinek.« Hát, t. képviselőház, ezek nagyon szép szavak, ezek ellen kifogást tenni nem lehet, azonban én akkor is, és ma már bizonyítékom alapján, ezt az egész kijelentést nem tekinthetem egyébnek, mint cz.ifra szavaknak, mint semmitmondó általános kifejezéseknek, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert elfelejtette az igen t. miniszterelnök ur ezen programmban meghatározni azon czélt, a melyet el kell érni és nem jelölte meg azon eszközöket, a melyekkel a czélt megvalósitani kell. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De, t. képviselőház, én nem fogadhattam el különösen azért ezeket az ügyesen összealkotott szavakat olyannak, melyben, mint helyes nemzetiségi politikában ez a párt és az ország megnyugodjék. Mert méltóztassék visszaemlékezni, hogy rögtön, mihelyt székét elfoglalta az igen t. miniszterelnök ur, mindenben és mindenütt láttuk a semmittevő politikának, az igazi tartalomnélküli politikának eredményeit: (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) egyszerre szabadultak fel az országban a nemzetiségek mindenütt, egyszerre álltak oda, hogy megostromolják a magyar nemzetiségi államnak építményét. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon. Ugy hang balfelöl : Brassó megye határozata!) De különösen hatott reám arra nézve, hogy a miniszterelnök urnak ezen kijelentésével megelégedve ne legyek, az, hogy akkor közvetlenül az ő uralkodásának kezdete elején történt, méltóztassanak visszaemlékezni, a brassói iskolának az ügye és abban már olyan állást foglalt el, hogy én kénytelen voltam az igen t. miniszterelnök urnak nemzetiségi politikáját itt a házban úgyszólván tetemre hivni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! A háznak régibb tagjai, a kik a múlt országgyűlésen is itt voltak, bizonyosan emlékezni fognak, hogy az 1900. év február elsején, tehát kormányzatának első idejében, minő interpellácziót intéztem én itt a brassói iskola ügyében a miniszterelnök úrhoz. Bizonyára emlékezni fognak azon vitatkozásra, a mely akkor
