Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-138

188 138. országos ülés 1902 november k-én, kedden. És áll ez a dinasztia helyzetével szemben is. Régebben, évezredekkel ezelőtt, azt látjuk, hogy dinasztiák hiúsága emlékeket emelt magának, hogy az utódok megemlékezzenek a dinasztiákról. Durva kövekből faragtattak ki égig érő piramisokat. Ma azonban a dinasztiák drágakövekből állítják fel a piramisokat, a családi nagyságot ingó és ingatlan kincsek egész halmazában hozzák össze, és így látjuk annak biztosítását. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ennek a korszaknak egy epitáfiuma lesz: szegény népek és gazdag dinasztiák. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ha ebben a korszakban jönnek ide azzal, hogy a dinasztiának terheihez a nemzet továbbra is hozzájáruljon, az, t. képviselőház, oly félreismerése a helyzetnek és a viszonyoknak, a melyet magam részéről el nem fogadok. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) A katonai létszám felemelésére is azt mondom, hogy az szintén a dinasztiának érdeke. Nem akarok behatóan foglalkozni ma ezzel a kérdéssel. Nem akarom azt mondani, hogy a nemzetnek nem kötelessége önmaga iránt, hogy biztonságáról a legnagyobb mértékben gondoskodjék. Nem akarom azt mondani, hogy nem volna a legnagyobb barbárság, ha a nemzet veszély idején fiait ugy bocsátaná útnak, hogy kellő felszerelés nélkül állnának az ellenség golyóival szemben. De azt mondom, hogy midőn a nemzet saját biztonságának és nemzeti trónjának védelmét keresi és annak eszközeit összeállítja, nem ez az az ut, a melyen haladnia kell. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Nincs itt vitatkozásnak helye, mert ha- a nemzet saját rendelkezésének jogával él, akkor nem ugy állítja oda fiait, hogy veszély esetében ott álljon egy konglomerátum, a melyben a vezetők és a vezetettek egy egész világ által vannak elválasztva, a hol a nyelvi és értelmi közösségnek egyetlen lánczolata nincs. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Lehetetlenség, hogy a nemzet az ő védelmének eszközeit így akarja megtalálni'; lehetetlen, hogy a nemzet ezt oly eszközökben keresse, a melyekből a lelkierő, a hazaszeretet, a lelkesültség, a történelmi tradicziók, a nemzet hőseihez való ragaszkodás, nyelvéhez, zászlójához való hííség ki van zárva. (Tetszés a szélsobaloldalon.) Ellenben az áldozatoknak egész légióját kell az országnak meghoznia, hogy a dinasztiák védelmet találjanak egy régi kriptában elzárt, de még élő fantom számára, a melyben biztonságát a nemzeti léttel összeköttetésben akarja keresni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A veszélyeknek méhét mi is sejtjük, t. ház, de nem arról az oldalról, nem abban az irányban, a mint azt velünk elhitetni akarják, a mint azt hirdetik, hogy az országot mily irányból fenyegeti a veszedelem. Látjuk ellenben, hogy Közép-Európában egy nagy nemzeti egység alakult ki, a mely diadalmas előkaladásában trónokat döntött le és homályosított el. Hogy megállt-e ez az egység a.maga szervezetében a mai állapotban, vagy hogy tovább haladnak-e azok, a kik ezt kocczipiálták, ebben az ideában: ezt nem lehet a mai viszonyokból eldönteni. (Igü-z! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Krasznay Ferencz: Eitel herczeg tanul magyarul! Holló Lajos: De azt hiszem, megérjük mi, vagy megérik a következő nemzedékek a »moriamur!« jelenetét. És mi helyt fogunk állni, mert a magyar nemzet a törvényhez, a dinasztiához, kötelességéhez, szavához és esküjéhez hű. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A mit a történelem előír, azt le akarjuk vonni a históriából az élő jogokba és ebből akarjuk felépíteni a követelményeket, a melyeket mi is táplálunk a dinasztiával szemben. Lehetetlenség az, hogy a nemzet mindig két véglet elé állíttassák: vagy letargiába kell esnie és akkor a dinasztia előnyomul az ő jogainak kiterjesztésére, a nemzet jogainak megszorítására, a mint ma is van, vagy az a másik véglet következnék be, hogy a nemzet az ő jogát használja fel, hogy visszautasítsa és visszaverje ezen támadásokat, melyek évtizedeken keresztül felhalmozódtak, melyek lelkében a keserűség minden gyümölcsét megérlelték. Mi következik ebből? Nemcsak az a vér, a kiontott sok könycsepp és szenvedés, hanem egy tátongó ür keletkezik minden összeütközés nyomában a nemzet és a dinasztia közt. Mit kell tehát nekünk csinálnunk, t. ház ? Ezeknek a viszályoknak a forrását, ezeknek az ellentéteknek a keletkező okát kell kitépni a nemzet és a dinasztia közt, és pedig nem a veszély idejében, mert mikor az ellenség ott áll a határunkon, midőn a hadúr kirendeli a milliókat, az egész készenlétet, ki fog akkor alkudozásba bocsátkozni? A feltételeket meg lehet szabni akkor, mikor a készenlét eszközeit adjuk meg, és máskor. Ez a bölcseség, hogy nem öszszeütközésekre készteti a nemzetet, hanem ilyen időben erővel, lojalitással, bátorsággal lép fel és akkor megakadályozza az ilyen követelményeknek a felvételét. Ne méltóztassék hinni, hogy nem lojalitás alkudozni és feltételeket szabni, hogy ez nem méltó egy nemesen gondolkodó nemzethez. Hát az lojalitás, hogy a nemzetet a véres háborúk elé állítják, idegen haderőket hoznak be és legjobbjainkat eltiporják? A lojalitás nem egyoldalú, hanem csak kétoldalú lehet, és ha a monarchiáknak ma, a XX, században, jogosultságuk lehet, a mint hogy van, akkor csak abban lehet, hogy élére álljanak a nemzeti törekvéseknek, hogy csúcspontját és ékét képezzék azoknak, (Helyeslés a szélsobaloldalon.) de az lehetetlenség, hogy 30—40 tagból álló család egy 20 milliónyi népnek rá akarja oktrojálni az ő régi, homályos múltjából eredő gondolkodását, szokásait, lehetetlen, hogy ahhoz alkalmazza a nemzet összes szokásait, a mit egy családnak tradicziói kivannak. (Helyeslés a ssélsöbaloldalon.)