Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-138

IjS. országos ülés 1902 november 4-én, kedden. 189 Kénytelen vagyok tehát erről a helyről ki' jelenteni, hogy minden ilyen követelmények, melyek akár a későbbi időkben, akár más alkalmakkor támasztatnak, részünkről teljesítést csak azon esetben nyerhetnek, ha a magyar nemzet részére való jogok a hadszervezetben biztosittatnak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ide vonatkozólag egy kitérést és megjegyzést teszek t. elnökünknek nagy ékesszólással elmondott beszédére, vagy felhívására, melyet Pozsony megye közönségéhez intézett, midőn fájdalmasan panaszkodik azoknak a nyelvhatároknak az elmosódásáról, a melyek a magyar és idegen fajok közt ezen országban vannak és a melyre nézve sajnosán tapasztalja, hogy a magyarság veszti fokról-fokra a tért és idegen izgatók jönnek be, a kik a magyar haza iránt való hűséget az idegen népfajok lelkéből kiölik. Én azt mondom a t. elnök urnak, hogyha még ékesebben tudna is szólni, mint a hogy szólt: a szónak hatása a tömegekre nincs; az intelligens elmék felfogják, de a tömegek példák és állami intézmények után indulnak, és ha annak a tömegnek a lelkébe beégeti magát az a példa, hogy Magyarország hadszervezetében a magyar csak népfaj, a mely felett ép ugy, mint őfelette, áll a császári hatalom mindenféle jelvényével, múltjával, dicsőséges erejével: akkor bármit mond ékesen szóló í. elnökünk és bárki, ennek a példának a hatását a nép lelkéből kiirtani nem fogja! (Igaz! Ugy van! a szélsöhaloldalon.) És ne ott keressük — mert hiszen teljes jóakarattal kell keresnünk — az izgatásnak okait, ne csak ott; azok kisebb jelentőségűek, hanem azzal a tiszta látással és nemes felfogással, nielylyel ő a haza ügyeit szolgálja, lássa be mindenki azt a romboló hatást, a melyet ezen intézmény épen faji megerősödésünkre, nemzeti uralmunknak ezen a földön való gyökeret verésére gyakorol. (Helyeslés balról.) A belpolitikai helyzet tekintetében felfogásom az, hogy a mi politikánk és alkotmányunk egy spanyolfal, a mely mögé az abszolutizmus búvik, (igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A dinasztia autokratikus jogainak előre haladása teljes mórtékben bekövetkezett, és a mi egész jogunk ugy a régi házban, mint ebben, egy kimerithetetlenül gazdag joga az örökkönörökké tartó czivakodásnak; a jog arra, hogy párttusákat vívjunk, a legélesebbeket, a jog arra, hogy mi a felekezeti viszálykodás tüzét terjeszszük az egész országban, hogy e mellett agyunkra hagyjuk a vért tolulni és ne lássuk, hogy ezek miként alimentáitatnak évszázadokon keresztül felülről, hogy az egyetértés a nemzet rétegei közt létre ne jöjjön. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ne méltóztassék hinni, hogy ennek áldozatokat nem hoznak. Hoznak áldozatokat, azokat az apró engedményeket a formákban, a milyeneket fogunk most is tapasztalni az ujonczjutaléknál, továbbá a kormányok akadálytalan elejtését. Hiszen nem az a czél, hogy egy bizonyos kormány legyen, hanem, hogy kormány legyen, mely az ügyek sima menetét biztosítsa. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ne legyenek olyan képzelődök és hiúk kormányaink, hogy azt higyjék, hogy az nem mindegy, hogy Szapáry, Wekerle, Bánffy, Széll, vagy akár Lukács, vagy Khuen-Héderváry a kormányzás vezetője. Csak az szükséges, hogy az ügyek sima vitele biztosittassék. Miért sima? Miért kell tartózkodni a durva eszközök használatától ? Mert mindig a durva sértések és eszközök voltak azok, melyek a magyar nemzet szemeit fölnyitották és az egyetértést megteremtették. Én őszintén megmondom, a ki a Bánffyféle bukásnak egyik szerény harczosa voltam, hogy én abban, hogy Széll Kálmán foglalja el a miniszterelnöki széket, semmiféle vívmányt nem találtam, mert az, hogy egy kormány változás során a régi kormány helyére egy másik jöjjön, az Magyarország szempontjából haladást és vívmányt nem képez. Midőn mi küzdöttünk, akkor az alkotmányosság szenvedett sérelmének megtorlásán kivül csak az lehetett az ok, hogy mi oly kedvező változást is várhattunk Magyar ország kormányzásában, mely az ország alkotmányos jogainak szempontjából haladást jelent. Most, három és fél év után, megvonva a mérleget, meg kell vizsgálnunk azt, hogy e változás tényleg olyan volt-e, a melynek érdekében azt a nagy küzdelmet kifejteni kellett. Tartózkodás nélkül kimondom, s azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök ur is, ha majd nem lesz azon a helyen, hozzá fog járulni ehhez az ítélethez, hogy alkotmányjogi szempontból ezen változásnak értéke nincs. Mert az igaz, hogy ő a kormányzatot tisztán kezeli akta szerint, bent az elintézésben és kint is. De ez oly változás, mely a személyi kormányzáshoz van kötve, és ha elmegy az a minisztérium, semmi nyomot nem fog hagyni Magyarországon. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha áll is az, hogy a mig Széll ott van a közkormányzatban, a tiszta fölfogás, az alkotmányos gondolkozás, az ügyek érdeknélküli ellátása meglesz, de mi garanczia van arra, hogy a következő kormány nem fog-e más kormányzati szellemet behozni ? (Igaz ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A másik, a mire a t. miniszterelnök ur nagy súlyt helyez, az, hogy ő lelkének egész nemes fegyverzetét viszi bele azokba az intim tárgyalásokba és küzdelmekbe, melyeket Bécsben folytat. Én meg vagyok róla győződve, hogy ő ott napról-napra diadalmas és győzelmes csatákat vív minden téren lépésről-lépésre, a midőn azokat az autonóm vámtarifa- és másféle harczokat vivja. De abban, hogy küzd, abban, hogy harczol, és abban, hogy közkormányzatunknak minden munkaerejét ezekre köti le, abban van benne, hogy változás nincs egész közéletünkben, mert ama változás azt jelentené, hogy mi nem állunk szóba Ausztria császárjának embereivel,