Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-138

138. országos ülés Í902 november k-én, kedden. 183 gyen kényszerhelyzetben és ne legyen feszélyezve a határidők különböző lejárata által az ország; ne legyen az elhatározásnál a különböző határidők nyomása alatt.« Ismétlem, t. ház, ennek az egész mondatnak csak akkor van logice értelme, hogyha felmondatnak a vámszerződések; máskép az egésznek értelme nincs. Minthogy a vámszerződések automatice tovább folynak, ha fel nem mondatnak, tehát fel kellett azokat mondani; igy volt ez akkor kontemplálva. (Elérik helyeslés a szélsöbalóldalon.) De, t. ház, bátor leszek az igen t. miniszterelnök ur beszédének egy másik részét is felolvasni, azt t. i, a melyben demonstrálja, hogy a határidőnek 1907-re való kitolása tulajdonképen semmit sem változtat a paktum főfeltételein. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldalon. Olvassa): »Egy eltérés azonban van, — igy szólt Széll — és ez abban áll, hogy mig az a programra és az a szerződésszerű megállapodás e rendezés lejárati idejét 1903-ra, illetőleg ]904-re tűzte ki. én azt leszek bátor javasolni, hogy a rendezés az önrendelkezési alapon s azzal a régi tartalommal, a melyet vázoltam, 1907-ig tartson. . . . Miért tartom ezt elfogadhatónak? Azért, mert az az alaj>gondolat. melyet előbb kifejtettem, s mely az 1903 kimondásában jutott érvényre, benne van teljesen abban, amit most javasolni bátorkodom.« Tehát ő elismeri, hogy benne van. Széll Kálmán miniszterelnök: A 4. §-ban van benn! Kossuth Ferencz (olvassa): »Javaslatba hozom ezt azért, mert fel van véve három igen fontos u'j rendelkezés, mely az országot kétségtelenül teljesen biztosítja az iránt, hogy a nemzetközi szerződések lejárata, daczára annak, hogy kitoljuk a rendezést Ausztria és Magyarország között 1907-ig, ezzel a terminussal össze fog esni«. Itt most egy perczig abbahagyom a t. miniszterelnök ur beszédének felolvasását és a t. ház figyelmét ráirányítom arra, hogy ő határozottan mondja azt, hogy kitoljuk a rendezést Ausztria és Magyarország között 1907-ig, tehát 1907-en túl nem. Ha a vámszövetség kötéséről lehetett volna szó, — majd erre bővebben rá fogok térni — 1903 után, akkor ez a vámszövetség csak mindössze 1907-ig tarthatott volna, illetőleg 4 évig maximum, mert a t. miniszterelnök ur rendkívüli éleseszü ember ugyan és bámulatosan tud a dialektikával élni, de azért mégis nagy nehézségekbe fog ütközni, ha azt akarja bebizonyítani, hogy mikor 1907-et, mint határidőt állította fel, ezt meg is tette és nem is tette meg. Széll Kálmán minis2terelnök: Lehet, majd meglátjuk, megpróbáljuk! Kossuth Ferencz: Azt mondta Széll (olvassa): »Utasittatik a kormány, hogy a cs. és kir. osztrák kormánynyal tárgyalásokat indítson meg legkésőbb 1901-ben a vámszövetségnek alkotmányos utón, az 1867 : XII. t.-cz.« etc. enr nek alapján és azután következnék egy uj szakasz, a mely egészen uj határozmányokat tar^ talmaz a rendelkezéseiben, világosan és határozottan írja körül az ország jogait. Ez pedig igy szólana: »A mennyiben 1903-ig az lö67 : XII. t.-cz. 61. §-a értelmében a vám-és kereskedelmi szerződés létre nem jönne, a nemzetközi szerződések hosszabb időre, mint a jelen törvény hatályának tartamára, tehát 1907-en túl terjedő időre, nem köthetők — mindig azért, hogy öszszevágjon a lejárati idő. Másodszor, mivel a nemzetközi szerződések lejáratának idejéről is kell gondoskodni, és mivel nem lehetne a két határidőt összeállítani a nélkül, hogy a szerződések egynémelyike fel ne mondassék, ki van kötve és preczizirozva van az országnak az a joga, hogy a lejárattal biró szerződéseket önön saját elhatározásából felmondhassa, a lejárattal nem bíró szerződésekre nézve pedig ki van mondva, hogy azok az ország kívánatára 1903-ra felmondandók.« íme tehát, t. ház, mi mindig abban a hitben voltunk, hogy a t. miniszterelnök ur fentartja azt szándékát, hogy az osztrákokkal való rendezés és a vámszerződéseknek lejárati ideje összevágjon és hogy erre vonatkozólag 1907 az utolsó határidő, minthogy sehol nincsen megmondva, hogy 1907-en túl is terjedne az 1899-ben teremtett állapot. De azért, hogy még jobban meg legyen erősítve bennünk az a hit, hogy a közös általános vámtarifa 1902. deczember 31-dikéig kell, hogy elkészüljön, a t. miniszterelnök ur egy igen fontos határozatot vétetett be a törvénybe, még pedig azt, a melyről a következőleg szól (olvassa): »De kellett még egy más esetről is gondoskodni, arról, hogy, ha a szerződések általában nem jönnek létre, mérvadó autonóm vámtarifa alkottassák meg; azonban az autonóm vámtarifának nincsen lejárati ideje, eddigi törvények szerint mindaddig tart, mig tart a közös vámterület; ennek rendezéséről kellett ebben a javaslatban gondoskodni. Akkép történt a rendezés — és ezaz,amiténpropoziczióba hozok, — hogy világosan kimondjuk, miszerint a külfölddel megkötendő tárgyalások előtt az autonóm vámtarifa uj autonóm vámtarifával helyettesítendő, a mely mindkét állam mezőgazdasági és ipari érdekeit védi.« Előbb voltam szerencsés azt demonstrálni, hogy lehetetlenség volt más határidőt képzelni, mint deczember 31-ét ; mert felmondhatok az idegenek részéről is a vámszerződések, de mi is fel akartuk akkor ezeket mondani, az igen t. miniszterelnök ur épen azért választotta az 1903-ki dátumot. De hát ezt az intézkedést szankezióval is látta el, még pedig akképen, »hogy ezen feltételeknek és kikötéseknek a szankeziója szolgáljon az ország jogainak és törvényeinek biztosítására, mint méltóztatnak tudni,« etc, szóval ez a szankezíó van kikötve, hogy, ha meg